Elfelejtett éjszaka

Amikor Melissa felébredt, úgy érezte magát, mint akit agyonvertek. A fejében cintányérokkal doboltak, teste minden egyes része sajgott, és olyan nehezek voltak a végtagjai, mintha takaró helyett betontömb alatt feküdt volna. Próbált megmozdulni, de úgy rátekeredett a takaró, hogy csak nyögve és sokat bénázva sikerült felülnie. Kómás feje ide-oda bicsaklott, s minden erejére szüksége volt, hogy egy helyben tudjon maradni. Azon morfondírozott, hogy mi történhetett, hogy ilyen ramatyul érezi magát. Hosszas gondolkodás után maga előtt látta a cinkosul vigyorgó Brendát és egy vodka-narancsos üveget... Ó! Ez mindent megmagyaráz! Biztos másnapos.

Kínlódva túrta hátra a haját az arcából, de annak furcsa volt a tapintása. Hajlakktól ragacsos kóccsomó volt az egész. Ezek után bele sem akart nézni a tükörbe. Lepillantott a ruhájára és még a lélegzete is elakadt, mert a blúzáról hiányoztak a gombok, és félrecsúszott. A fekete melltartó kosara mellett egy hosszúkás folt, vagy sérülés virított. Melissa megborzongott, mert határozottan olyan volt, mintha valaki kiszívta volna.
Istenem! Mit csináltam? És kivel? Az agyát köd borította, hiába törte a fejét, nem jutott eszébe semmi az elmúlt éjszakából azon kívül, hogy Willékkel és Beverly-ékkel mulatni indult.
Megerőszakolták volna? Mennyire fajult el a buli?
Nyöszörögve elindult az íróasztala felé, hogy belenézzen az asztal feletti kis tükörbe. Lerogyott a székre és rémülten pillantotta meg saját magát. A haja összeállt csomóban virított a feje tején, mint egy hatalmas madárfészek, a sminkje elkenődött. A szeme alatt és felett fekete és barna karikák éktelenkedtek, még egy zombifilm forgatásán is megijedtek volna tőle. Az arca kipirult, mintha lázas lenne, s a száján is elkenődött a rúzs. Jobb is, hogy az anyja nincs itthon, szívrohamot kapott volna, ha így látja mindig illendően viselkedő és öltöző lányát. Erről megint eszébe jutott ruhájának siralmas állapota, és a folt a bal melle felett. Rettegett attól, hogy valami szörnyűséget nem tud felidézni, de minél többet gondolkodott, annál jobban hasogatott kótyagos feje. Úgy gondolta, jobban fogja érezni magát, ha lezuhanyozik és felfrissül. A szekrényéhez botorkált, s előhalászott egy plüss, rózsaszín, finom anyagú nadrágot, amit szívesen viselt itthon és egy fehér pulóvert. Ezekkel a kezében vánszorgott az ajtó felé, de néhány lépés után szitkozódva  megtorpant, mert valami apró vackokra lépett. A gombok a blúzáról... Na, legalább az megnyugvást jelent, hogy a helyiségben váltak le a gombok a felsőről.... De vajon hogyan?
A zuhanyzóban tűnt fel neki a lyukacsos harisnyája, amikor leráncigálta magáról, s felrémlett előtte, hogy Beverly művelte ezt vele. Ettől kicsit megkönnyebbült, hisz ha már ilyen apróságok az eszébe jutnak, bízott benne, hogy előbb-utóbb beugrik neki minden.
A forró zuhany némileg hatott, felfrissült egy kicsit, de a testrészei annyira sajogtak, mintha egész éjszaka ugrált volna.... de hát azt is tette! Kezdett derengeni, hogy jól érezte magát, és sokat táncolt. Csak megjönnek azok az emlékek. - reménykedett.
Hogy felfrissítse egy kicsit az agyát, főzött magának egy jó erős kávét, amit ráérősen elkortyolgatott a konyhapultnál ülve.
Totális kétségbeeséssel ült magába roskadva, s szörnyen bántotta, hogy nem jut eszébe, mi történhetett az este. Ennyire idióta nem lehet, hogy kiesik a fejéből egy teljes éjszaka! Valami nagy dolog történhetett, ha ennyire berúgott, hisz ez nem volt rá jellemző.
Végső elkeseredésében a szobájába szaladt és kikereste kézitáskájából a mobilját.
Fel kell hívnia Brendát, hogy felfrissítse kicsit a memóriáját!
Izgalmában a körmét rágta, míg barátnője felvette a telefont.
  - Szia... Brenda! - hirtelen elbizonytalanodott, olyan kínosan érezte magát. - Remélem, nem ébresztettelek fel... Bocs, ha zavarlak.
  - Szia! Nem zavarsz. Már fent vagyok. Willéknél vagyok hivatalos ebédre, ma mutat be a családjának, oda készülődök. - hadarta Brenda a telefonba.
  - Ó, sajnálom, hogy feltartalak. - restelkedett Mel.

  - Semmiség. Mit szeretnél?
  - Én... hát... ö... az van, hogy nem emlékszem, semmire. Filmszakadás van, és téged akarlak megkérdezni, mi történt. Úgy keltem, mint akit agyonvertek, fáj mindenem és... - Melissa elpirult már a gondolattól is, amit most készül bevallani. - van egy folt a bal mellem felett. Valaki kiszívta, de nem emlékszem semmire! Könyörgöm segíts!
Brenda felvihogott. Viccesnek találta barátnője helyzetét.
  - Jaj, Melissa!
  - Ne röhögj! Iszonyú gondban vagyok! Mesélj már, hogy mit csináltam!
  - Hát, csajszi, kitomboltad magad. Még sosem láttalak ennyit vedelni és bulizni, pedig ismerlek már lassan két éve! - válaszolta Brenda, s hangján hallani lehetett, hogy még mindig jól mulat. - Úgy táncoltál, mint az éjszaka királynője, de ez még csak a jobbik rész. Az est folyamán felbukkant Scott, és hevesen flörtöltél vele.
  - Én? - hüledezett Mel. Jobb lett volna, ha ezt nem tudja...
  - De nem ez volt a legborzasztóbb! - kacarászott Brenda.
  - Remek! Ettől is rosszabb volt?
  - Igen, nem csak cicáztál. Összetapadtatok Scott-tal, és úgy smároltatok a sarokban, hogy azt hittem fel fogjátok falni egymást. Nem is gondoltam, hogy bejön neked Jenningson izmos alkata, de ahogy tapiztad, az jött le, hogy nagyon élvezted a helyzetet.
Melissa rémüldözve pislogott. Dühösen hátradőlt az ágyon, hanyatt fekve túrt a hajába, míg jobb kezében görcsösen szorongatta a mobilt.
  - Jesszusom! Ne mondd, hogy hazahoztam a krapekot és... - Mel nem merte befejezni a mondatot, mert elborzadt a gondolattól.
  - Nem tudhatom, mi történhetett nálad, de azt tudom, hogy nem Scott vitt haza.
Ez a kijelentés megint csak sokkolta Melissát. Szeretett volna meghalni szégyenében, vagy elbujdosni egy lakatlan szigetre.
  - Akkor kicsoda? - kérdezte Mel lélegzetvisszafojtva.
  - Természetesen Jay. Miután láttuk, hogy őrültséget csinálsz Scott-tal, Ethan felhívta a haverját. Jay leszerelte rólad a hódolódat, félájultan a kocsijába tuszkolt, és gondolom hazavitt. Hogy ott mi történt, azt már tőle kell megkérdezned!
  - Még mit nem! - szisszent fel Melissa. - Eszem ágában sincs beszélni vele! Tök ciki, hogy nem tudom, mit csináltunk, vagy mit nem.
  - Az mindenesetre tuti, hogy a folt tőle származik. Scott-tal is hevesek voltatok, de nem láttam, hogy a ruhád alá férkőzött volna. - kacarászott Brenda.
  - Nevess csak a káromon, meg is érdemlem! Akkora egy idióta vagyok! Meghalok a szégyentől!
  - Ne drámázz már, Melissa! Épp itt volt az ideje, hogy történjen köztetek valami! Vibrál köztetek a levegő, végre jutottatok valahova!
  - Nos... én... izé... nem így kellett volna! - csapkodott maga mellett az ágyon Mel. - Kikészít a tudat, hogy nem tudom, mit csináltunk. Nem hiszem, hogy elfelejtettem volna, ha lefekszem vele, de... aggaszt, hogy olyasmi történt, amire ő emlékszik, nekem meg kiesett a fejemből.
  - Nyugi, Lissy! Majd csak eszedbe jut! Ha meg nem, a Casanova úgyis az orrod alá dörgöli!
  - Ettől félek én is! Innentől kezdve a markában vagyok, és nem tudom, hogy viselkedjek vele szemben.
  - Túl sokat aggodalmaskodsz, kicsim! Merj már élni és hagyd, hogy a végzet megtaláljon! Túl merev vagy. Ha nem mersz kalandokba belevágni, és nem élvezed az életet, megkeseredett szipirtyó leszel idő nap előtt!
  - Kösz. Ez a mostani állapotomban egész csábító jövő!
  - Ne légy bolond! Majd kialakul minden, csak sodródj az árral! Én azt látom, hogy Jay és te nem tudtok meglenni egymás nélkül, csak magatoknak sem valljátok be. Meglátásom szerint nagyobb a vonzalom köztetek, mint köztem és Will között. Ez az igazság, és ne is tagadd! Aludj egyet, nekem még fürödnöm kell, meg keresnem kell egy illedelmes ruhát. Ne parázz, Jay majd felfrissíti a memóriád! Légy jó... de nem, ne legyél az! Ideje, hogy kilépj a jó kislány szerepéből! Puszi, szeretlek, drukkolok! - ezzel a szeles szöszi kinyomta a mobilt.

Melissa az oldalára fordult és összegömbölyödött, mint egy kiscica. Mardosták a kétségek és a félelem. Az nem lehet, hogy Jay megerőszakolta volna. Nem nézte ki belőle, bármilyen kemény fiúnak is adja elő magát. Ráadásul, egész éjszaka viharos álmai voltak forró csókokról és vad ölelésekről, és egyre valóságosabbnak tűnt az egész. Annyi biztos volt, hogy amiket ezek a képek mutattak neki, ott nyoma sem volt erőszaknak.
Észre sem vette, hogy elszunyókált, csak akkor tért magához, amikor a telefon a feje mellett pittyegni kezdett.
 "Szép jó reggelt, kis vadmacska! Jól aludtál?"
Melissa szíve ezerrel kalimpálni kezdett, mert az üzenet küldője Jay volt.
Próbált nyugalmat erőltetni magára, és valami semmitmondó választ pötyögni. Nem merte rögtön bevallani, hogy semmire sem emlékszik. Az mindenesetre jól esett neki, hogy a fiú gondol rá és jelentkezik magától.
 "Szia! Aludtam már jobban is. Pokoli fejfájással keltem😒 "
Idegesen szuggerálta a telefont, és a lábát lóbálta a levegőben, míg megérkezett a válasz.
 "Így jár, aki többet iszik, mint amennyit bír. Biztos jobban aludtál volna, ha melletted maradok😘"
Melissa szíve kihagyott egy ütemet. A szavak, és a gondolat felkavarta. Hiába is tagadná, többet jelent neki Jay Amstrong, mint szeretné. Nem akart már hazudni sem magának, sem a fiúnak, azért hosszas megfontolás után megírta az igazat:
 "Lehet, de őszintén szólva, elég homályos a tegnap éjszaka! Nyugtass meg, hogy nem csináltam őrültséget!"
A válasz nem sokat segített Melnek, de legalább megtudta, hogy tényleg valami fordulópontféle felé jutottak.
"Nyugi, kislány, nem esett folt a becsületeden. Még ha nem is nézed ki belőlem, úriemberként viselkedtem, és meg van az a hülye szokásom, hogy szeretem, ha a partnerem tudatában van annak, hogy mi történik és hogy velem van."
Melissa a falra tudott volna mászni az idegtől, amiért Jay tudja miről beszél, neki meg lila dunsztja sem volt...
 "Ennyire rémesen viselkedtem?" - puhatolózott a lány, s már előre félt a választól. Talán, jobb lenne, ha nem tudná, mit hozott ki belőle a srác, de kár volt már ezen rágódni, mert már elküldte a kérdést. Izgatottságában megint a körmét rágta, míg a válaszra várt. Szinte vánszorogtak a percek.
"Igazán édes voltál😁 Igaz, hogy bealudtál a kocsimban és úgy kellett bevonszoljalak a szobádba, de ott amikor magadhoz tértél, rám vetetted magad és követelted, hogy maradjak veled, mert akarsz. Csak nem tudtam, tényleg komolyan gondoltad-e."
Melissa arcát elöntötte a pír szégyenében. Nagy szerencse volt, hogy Jay nem látja, mennyire zavarba jött. Már a gondolat is felkavarta, ha belegondolt, hogy alkoholtól gátlástalanul kimutatta Jay-nek az érzéseit, amit normál esetben félt volna megtenni. Biztos volt benne, hogy a fiú nem hazudik, hisz az álomképek, amik azóta kergették, talán nem is csak ábrándok voltak...
 " Sajnos, semmire se emlékszem. - írta az igazsághoz híven Mel. - De az már egyértelmű, hogy hiába tagadnám, valamit érzek irántad... 
Remegő újakkal küldte el az üzenetet. Mégis csak olyasmit vallott be, amit mind ezidáig titkolt és visszafojtott. Írásban sokkal könnyebb volt kommunikálni, és érzésekről beszélni, mint szemtől szemben. Ha most Jay előtte állna és úgy firtatnák a témát, csak hebegne-habogna zavarában, ráadásul a csodálatos kék szempár csak megzavarná, így viszont hogy nem látta, nem félt vallomást tenni.
 "Az a valami nálam is megvan! Nem gondolod, hogy ideje lenne lépéseket tennünk egymás felé? Akarlak, kedvellek és szeretném megpróbálni veled. Kezdjünk randizgatni, aztán meglátjuk, mi lesz."
Melissa aggályai elmúltak, ha Jay csak futó kalandot akarna, akkor nem szeretne randizni. Tehát, ha nem rögtön a szexet erőlteti, talán hihet neki, és félelem nélkül találkozgathat vele. Nincs értelme tovább hadakozni, meg kell adnia magát a sorsnak, ahogy Brenda is javasolta.
Egész megkönnyebbült, és könnyűnek érezte magát, most hogy meghozta a döntést.
 "Renden, Jay, tegyünk egy próbát."
 "Végre!!! El se hiszem, hogy eljutottunk ideáig! Már alig várom, hogy hétfő legyen és újra lássalak a suliban😉 "
Jay válasza egyszerre volt szívmelengető és rémisztő. Mel erősen rettegett arról, hogy az egész gimi rajtuk fog csámcsogni. Eljött az ideje, hogy erről is beszéljen a fiúval. Tiszta lappal akart indítani, így ezt is tisztázni akarta.
 "Figyi, én nem akarom, hogy mindenki rólunk pletykáljon. Nem bánnám, ha egyelőre a suliban nem vernénk nagydobra, hogy alakul köztünk valami. Kínosan érezném magam..."
Melissa míg a válaszra várt, nagyon remélte, hogy nem bántódik meg a srác, és nem gondolja azt, hogy szégyell vele mutatkozni. Ha igazán ismeri, tudnia kell, hogy gátlásos, és nem szeret a középpontban lenni.
 "Remélem nem titkos kapcsolatot akarsz, mert annak nem vagyok a híve." - Jött a válasz Jay-től kábé öt perc múlva.
 "Nem, csak nem szeretném világgá kürtölni a dolgot, míg biztosak nem vagyunk magunkban."
 "OKÉ. Így korrekt. De remélem haverkodhatunk és ülhetek melletted a menzán😊"
Melissa akaratlanul is mosolygott magában. Ha a fiú ezentúl velük ül majd ebédkor, az már eleve nagy port fog kavarni, de hát abban még nincs semmi rossz. Jöjjön, aminek jönnie kell...
 " Na jó, ülhetsz az asztalunkhoz, de csak ha nem molesztálsz😜 "
Már evődni is volt bátorsága. Bízott benne, hogy a későbbiekben is ilyen laza és fesztelen lesz a fiú társaságában. Talán pont Jay Amstrong kell ahhoz, hogy Melissa Thompson kibújjon a csigaházából.
 "Szigorúan csak az asztal alatt foglak molesztálni, meg akkor, mikor senki sem látja😉"
 "Ezzel aztán jól megnyugtattál🤣 De nem félek már tőled, eldöntöttem, hogy nem görcsölök feleslegesen." - írta Melissa gyorsan, mielőtt meggondolta volna magát.
 "Okos kislány! Gyakrabban kellene berúgnod, ha ettől megvilágosodsz! De ezentúl szigorúan csak az én jelenlétemben, hogy személyesen vakarjam le rólad a tolakodó kis csákókat!"
A lány szája megint mosolyra görbült. Feldobta a pötyögés Jay-el. Színesebbnek és izgalmasabbnak látta az életet most, hogy elengedte magát és sodródni akart az árral.
 "Csak nem vagy féltékeny?" - írta a fiúnak fülig érő szájjal.
 "Nem ismerem a szót, de ami az enyém, az az enyém...😎 "
Melissa elképedt, amikor ezt a mondatot olvasta. A tudat, hogy valaki birtokolni akarja, megrémítette, ugyanakkor jó érzés is volt.
Valami okosságot akart visszaírni, de félt, hogy elriassza a fiút.
 "Remélem, nem az a típus vagy, aki megveri azokat a srácokat, akikkel szóba állok."
 Miközben Melissa a válaszra várt, kiszaladt a konyhába főzni magának egy teát, mert hánykolódott a gyomra, de ennivalót nem kívánt. Már forrt a víz, és az asztalnál tűkön ült, mire megérkezett a válasz üzi:

"Beszélgetni szabad, de ne legyenek forró összebújások Scott-tal, meg romantikus séták a tengerparton Jeremy-vel!"
A lány sóhajtozva olvasta a rövid sorokat. Megfontolt és vagány választ akar írni, de mivel a feje egyre jobban hasogatott, elhalasztotta a válaszírást. Hadd várjon a fiú, beízesítette a teáját, bevett egy szem fájdalomcsillapítót, majd csészével és telefonnal a kezében visszament a szobájába, és bevackolta magát az ágyába. A háttámlának dőlt, nyakig húzta a takarót, mert már a hideg is rázta, csak utána gondolta át, mit is írjon válaszul.
  "Ne is emlegesd Scottot! Életem legnagyobb tévedése volt. Nem is tudom, hogy kerültem a karjába tegnap este😒 A másik srác meg csak haver, már alig emlékszem rá..."
Elég hamar megjött a válasz:
 "Az alkohol hajtott hozzá. Biztos vágytál az ölelésre, a rajongásra és pótléknak használtad helyettem😃 De nyugi, kicsim, most már itt van neked az eredeti és utánozhatatlan, a legjobb: Jay Amstrong😊"
 Melissa akaratlanul is elnevette magát. Bár nem volt jó ötlet, mert ettől csak még jobban lüktetett a feje.
 "Kicsit se beképzelt, Jay Amstrong🤣 " - írta a lány fél kézzel. A másik kezével a takarót szorongatta. Néha kinyújtózott a bögréért, hogy teljen az idő, míg a válaszra vár.
 "Nem, hát.... Az igazság nem szégyen😉 "
Mel magában mosolygott, de nem tudta, mit válaszoljon erre. Úgy döntött, befejezi mára a beszélgetést. Egyrészt azért, mert még mindig félt beleélni magát a történtekbe, másrészt pedig az anyja is kinyírja, hogy lepötyögi az összes pénzt a telóról. Ráadásul egyre ramatyabb állapotban volt. Érezte, hogy húzza lefelé az ágy, aludnia kell.
 "Jól van, Mr. Tökéletes, most ledőlök, mert megöl a másnaposság! Majd beszélünk a suliban! Puszi!😘 "
Mire Jay válasz SMS-e megérkezett, a lány már kényelembe helyezte magát a kispárnákon. Épphogy megemelte a fejét, hogy el tudja olvasni a bejövőt.
"Ha anyukád nincs még otthon, szívesen elugrom nálatok és álomba ringatlak!"
Melissának máris melege lett a gondolattól. Ha belegondolt, nagy volt a kísértés. Isteni lenne Jay mellkasán pihenni, hallgatni a lélegzetét, vagy a duruzsolását a fülében, de korai lenne még, nem volt hozzá bátorsága, hogy megírja a srácnak, hogy igenis, vágyik a társaságára. Sőt, semmit sem írt vissza, higgye csak azt, hogy közben már kidőlt. Jobb lesz ez így. Ha már most túlságosan ragaszkodik a fiúhoz, abból csak baj lesz.
 "Szép álmokat, szépségem!😍" - jött egy üzenet alig két perc múlva, mintha Jay megérezte volna, hogy a lány még nincs kész erre a lépésre.
Mel édes mosollyal az arcán merült el az álmok országában.

Másnap reggel nem hogy jobban lett Melissa, inkább sokkal rosszabbul. A fél délelőttöt a WC-ben töltötte. Hányt, ment a hasa, fájt a feje, és jártányi ereje sem volt.
Tizenegy óra után ért haza Samantha, s ledöbbentette a kanapén elnyúlt lánya látványa.
Az asszony hamar bevitte a szobájába a bőröndjét, aztán úgy ahogy volt, vajszínű kis szoknyás kosztümben guggolt le a kanapé mellé, hogy a feje egy magasságba legyen a Melissáéval.
  - Úristen, kislányom! Mi van veled?

  - Neked is szia, anyu, és rosszul vagyok. Reggel óta hányok, és megy a hasam, pedig tegnap is már csak teáztam. - nyögte a lány, és a nyakába húzta a fekete-fehér kockás plédet, amivel takarózott.
Samantha aggódva simogatta a lánya haját és homlokát.
  - Lázad nincs. Valami rosszat ettél?
  - Péntek este Brendáékkal egy klubba buliztunk és ittunk egy kicsit, de szerintem nem függ össze a kettő. Benyaltam valami vírust.
  - Jaj, Melissa drágám! Úgy sajnállak! - az asszony aggódva guggolt a lánya fejénél és a hátát simogatta, mint egy kisgyereknek. - Bűnösnek érzem magam, amiért magadra hagytalak! Nem kellett volna elutaznom!
  - Ne drámázz, anya! Ha itthon maradsz, akkor is elkapom ezt a betegséget! Ne csinálj belőle ügyet! Majd túl leszek rajta. Örülök, hogy kicsit kikapcsolódtál. Ennyi jár neked is, mert csak a butiknak élsz!
Samantha meghatottan homlokon csókolta a lányát.
  - Egy kincs vagy, édesem! Boldog vagyok, hogy ilyen jól nevelt és rendes kislányom van! Tenni akarok valamit, hogy jobban érezd magad! Dőlj le a szobádba, és mire felébredsz, csinálok neked egy kis finom zöldséglevest, és keresek valami diétás receptet a neten, könnyű köretnek.
Melissa félmosollyal bólintott. Ha az anyja új recetettel kísérletezett, abból mindig gasztrológia katasztrófa lett, de nem akart tiltakozni, hogy ne vegye el a kedvét. Fogta a takaróját, magára csavarta és becammogott a szobájába. Úgy gondolta, ha alszik, nem lesz éhes, ha nem eszik pedig nincs mit kihányni, így kényelmesen elnyúlt az ágyában.
Még egy óra múlva sem tudott aludni, túlságosan fájt a gyomra és a feje ahhoz, hogy nyugodtan álomba merüljön.
Amikor kopogást halott, először azt hitte, a fejfájása erősödött, csak nagy nehezen jött rá, hogy a szobája ajtaján kopogtat valaki. Feljebb húzta a kispárnáját, hogy a háttámlának tudja dönteni a fejét.
  - Tessék! - szólt nyöszörögve.
Kinyílt az ajtó, s Howard lépett be fekete vékony pulcsiban, amin egy gépfegyver virított, és bő, kő mosott farmerben. Zsebre dugott kézzel mosolyogva lépett be.
  - Szia! - látszott a fiún, hogy bizonytalan és nem tudja, mit kezdjen magával.

 - Howie! Mit keresel te itt? - kérdezte a lány meglepetten, de örömteli mosollyal az arcán. Most tudatosult csak benne, hogy nagyon hiányzik neki a legjobb barátja.
  - Anyukád jött át nálunk és mondta, hogy rosszul érzed magad. Arra kért, látogassalak meg, hátha fel tudlak vidítani.
Melissa ragyogó szemekkel ült feljebb, és megveregette az ágyat maga mellett.
  - Gyere ide! Úgy örülök neked! - szólt Melissa.
Eszébe jutottak a régi szép idők. Mikor kisebbek voltak és egymást vigasztalták a takaró alatt rejtőzve, amikor valamelyikük beteg volt. Hol Melissáéknál, hol Howie-éknál, a paplan alatt zseblámpa fényénél saját meséket találtak ki maguknak.
Pokolian hiányzott neki az a fesztelen, gyermeki barátság, amikor még nem számított, hogy ők fiú és lány...
Howard közben feszülten leült az ágy szélére. Bár a hátát ő is a háttámlának döntötte, odafigyelt, hogy a lehető legtávolabb legyen a lánytól.
  - Mondta anyukád, hogy benyeltél valami csúnya vírust, és azt gondolta, örülnél nekem. Szerintem még azt gondolja, hogy a barátságunk töretlen. - Howard smaragdzöld szemében szomorúság tükröződött.
  - Örülök is neked. És az én szemeben nem változott a barátságunk. - közölte Mel, s a fiú mellé bújt, hogy a mellkasára hajtsa a fejét.
Howard először ledermedt, de aztán összeszedte magát, és óvatosan, mintha porcelánbabát érintett volna, vonakodva karolta csak át. Melissa megkönnyebbült sóhajjal bújt az ismerős karok közé.
  - Samantha néni említette, hogy péntek este buliztál. Kivel mentél? - terelte el a szót a fiú.
  - Brendával és Will-lel. A klubban meg ott volt már Beverly, Ethan... és Scott...
  - És Jay? - Howard szájából káromkodásként hatott a srác neve.
  - Ő nem volt ott. - válaszolta a lány röviden, s nem tetszett neki, hogy olyasmiről kezdtek beszélni, ami a feszültséget okozza közöttük. - Sajnálom, hogy nem jutott eszembe, hogy hívjunk téged is...
  - Ne sajnáld! - Howie a lány fejének támasztotta az állát. - Nem szeretek táncolni, úgyse éreztem volna jól magam.
  - De akkor is eszembe juthatott volna, hogy elcsaljalak. Játszottad volna a testőröm, mint régen, és felügyeltél volna rám.
  - Már levettem a kezem rólad, Melissa! Rájöttem, hogy már nem én vagyok a legfontosabb ember az életedben, és jobb lesz, ha utadra engedlek.
Melissát tőrdöfésként érte a vallomás. Még ha igaza is volt a fiúnak, rosszul esett neki a tudat, hogy már nincs meg köztük a régi szoros kötelék.
  - Én azért jobb szeretném, ha része maradnál az életemnek. Olyan vagy, mint a bátyám!
  - Nem akarok az lenni! - fakadt ki a fiú indulatosan.
  - Ne veszekedj velem! Nem vagyok olyan állapotban! - kérte Mel, s erélyesen szorongatta a fiú  hosszú ujjú pólóját.
  - Bocs, igazad van. - hagyta rá a fiú. - Akkor a jövő héten nem jössz suliba, míg jobban nem leszel?
Melissa fancsali képet vágott. Eddig eszébe sem jutott, hogy ha nem lesz jobban, hétfőn nem mehet suliba, és nem találkozhat Jay-el. A tudat elkeserítette.
  - Egy pár napig biztos itthon maradok. Hétfőn meglátogatom a dokinkat, iratok ki gyógyszert, aztán csütörtök-péntek felé, már biztos mehetek. Nem akarok sokáig kimaradni.
  - A régi, jó, szorgalmas Melissa. - mosolygott Howard, de a hangjában nem volt gúny.
Melissa érzett némi bűntudatot, mert nem a tanulás, vagy a lemaradás miatt nem akart sokáig távol lenni a suliból.
Howard fél kézzel ösztönösen a lány hajával játszott. Gondolatban a múltban járt, amikor még olyanok voltak, mint a sziámi ikrek. A lánynak is hasonló gondolatai lehettek, mert mosolyogva szólalt meg.
  - Emlékszel, mikor bárányhimlős voltam? Anyáék eltiltottak tőlem, nehogy te is pöttyös legyél, de nem törődtél ezzel, bemásztál az ablakomon, és áthoztad nekem a méhütőtök összes jégkrémét, mert azt hitted, attól jobban leszek.
Howard arcán szeretetteljes mosoly terült el.

  - Hogy is felejthetném el! Betegre ettük magunkat fagyival. Másik héten én is otthon feküdtem torokgyulladással és himlővel.
  - De legalább játszhattunk együtt, mert mindketten himlősök voltunk.
Howard felnevetett.
  - Arra is emlékszem, hogy nem engedted, hogy lekenjek egy viszkető foltot a fenekeden!
Melissa elpirult az emlék hatására, de aztán ő is jót derült ezen a múltbeli emléken.
  - Ó, igen! Azt hiszem, akkor tizenkét évesen jöttem rá, hogy én lány vagyok, és nem engedhetem, hogy egy fiú megnézze a fenekem!
  - És most tizennyolc évesen, gondolom már azon agyalsz, kinek kéne megmutatnod, nem igaz? - kötekedett Howard, de aztán a gondolat elkeserítette és ki is mondta. - Vagy már megtetted, és nem szóltál róla?
  - Nem, Howard... Ha azt akarod tudni, ugyanolyan ártatlan vagyok, mint tizenkét éves koromban, de jobb volna erről nem beszélni. Kínos nekem...
  - Jó, rendben. - bólintott rá a fiú. - Próbálok rendes barátként viselkedni, de nagyon nehéz.
Melissa megfogta a fiú kezét, és összekulcsolta az ujjaikat. Bántotta, hogy ideáig jutottak, de nem tehetett róla, mert nem ugyanazt érezte, mint a fiú.
  - Nagyra értékelem, hogy mellettem vagy, és hidd el, ha tehetném, megváltoztatnám az érzéseimet, mert megérdemelnéd. - Melissa nagyot nyelt, mert az elfojtott sírástól gombóc keletkezett a torkában.
  - Ne mondj ilyeneket, mert ettől csak rosszabb lesz! - kérte a fiú haragos szemekkel, és eltolta magától a lányt.
Melissa kétségbeesetten mászott utána és újra átölelte. Érzelmi zűrzavarba keveredett. Ebben a percben valóban azt kívánta, bár többet érezne Howard iránt, és boldogok lehetnének! De az ő szíve Jay-t választotta, ezt már nem lehet megváltoztatni. Howie mindig csak Howie marad, a tökéletes barát, akire mindig lehet számítani, de sosem a nagy ő, a nagy szerelem...
  - Sajnálom, Howard. Mindent nagyon sajnálok! - bukott ki a lányból a kétségbeesett bocsánatkérés és rohamszerűen tört rá a sírás. Sírt, mert fáj, hogy nem tudja boldoggá tenni a fiút, és sírt, mert ha így haladnak előbb-utóbb elveszíti, de ez ellen nem tehet semmit. Neki Jay a végzete, a mindent elsöprő szerelem, Howard csak a fogadott nagy tesó, aki hiába akar több lenni... Az élet kegyetlen és fáj, mert ilyen nyakatekert helyzetbe kerültek. Tudatosult benne, hogy mindenképpen elveszíti Howardot, mert nem fogja jó szemmel nézni, hogy ő Jay-el van, ráadásul, ha már túl lesz rajta, egy szép napon majd összejön egy lánnyal, akit nagyon fog szeretni, és akkor már nem is ő lesz a számára a legfontosabb, hanem az a másik. Jól is lesz ez így... csak...
  - Ne sírj, te kis buta! - kérte a fiú érzelmektől rekedten, és megint úgy ölelte a lányt, mintha sosem akarná elengedni. - Az élet már csak ilyen.
A fiú szavai úgy csengtek, mintha a lány gondolataiba olvasott volna.
  - Bocs, hogy kitört belőlem a hisztérika, biztos a betegség az oka. - próbálta menteni a helyzetet Mel.
  - Semmi vész. Olyannak szeretlek, amilyen vagy. - mosolygott a fiú, s ő is próbálta leküzdeni a benne tomboló érzelmeket.
Jó darabig feküdtek még az ágyon összekapaszkodva a régi szép emlékeket idézgetve.
Mikor Melissának SMS-e érkezett, Howard nyomta a kezébe a telefont, mert hozzá volt közelebb.
  - Köszi. - motyogta a lány, s lázas gyorsasággal kapott a készülék után.
Azonnal megdobbant a szíve, amikor felfedezte, hogy Jay az üzenetküldő. Mindenről megfeledkezve, csillogó szemmel olvasott.
  "Hali, Törpilla! Remélem jól telik a napod! Én már számolom a perceket holnapig! Puszi!"
Melissa boldogan mosolygott, repesett az örömtől, hogy Jay gondol rá.
  - A csillogó szemedből ítélve, ez csak a Marslakó lehet!
  - Mi? Ki? - pislogott Mel, mert csak most kapcsolt, hogy nincs egyedül.
  - A holdjáró már uncsi, biztos ezúttal a Marsra készül a drága barátod! - zsörtölődött Howard, és kihúzódott az ágy szélére. - Amstrong írt, ezt csak a vak nem látja. Annyira látszik rajtad, hogy belehabarodtál!
  - Igen, ő írt. - vallotta be Melissa. Őszinte akart lenni. Még ha rosszul fog esni Howie-nak akkor is. Kezében a telefonnal magyarázni kezdett. - Nagyra értékelném, ha nem fikáznád folyton. Fontos nekem, kedvelem, fogadd el, hogy most már ő is része az életemnek. Ha hibát követek el, az az én bajom lesz. Belezúgtam, és nem akarom, hogy mástól tudd meg. Úgy néz ki, járni fogunk, és hagyd, hogy úgy éljem az életem ahogy én akarom, és azzal akivel akarom. Ha fájdalom lesz a vége, azt is meg kell tapasztalnom. Itt az ideje, hogy éljek.
  - Hát... te tudod. Igyekszem nem beleszólni, de ha összetöri a kicsi szíved, ne hozzám gyere! - állt fel a fiú duzzogva.
Melissa az ágy szélére kúszott, és megragadta a fiú kezét, hogy visszatartsa.
  - Kérlek, Howard, ne keserítsd meg az életem! Meghoztam egy döntést, de ez nem azt jelenti, hogy rólad megfeledkezem. Te mindig a legjobb barátom leszel. Köztünk nem változik semmi!
  - Csak az a baj, kicsi Mel, hogy nem ugyanazt akarjuk!
Kopogás nélkül Samantha nyitott be a lány szobájába.
  - Gyerekek, kész az ebéd! Megterítettem, gyertek enni!
A civakodó fiatalok zavartan néztek össze.
Melissa megszeppenve engedte el a fiú kezét, és könyörögve nézett rá.
  - Kérlek, maradj velünk! Mindjárt megyünk, anya! - szólt a lány, és csak amikor az anyja becsukta az ajtót, akkor folytatta a mondandóját. - Gyorsan megírom Jay-nek, hogy nem vagyok jól, aztán gyere velem kajálni. Attól félek, anyám konyhaművészete csak rontani fog a betegségemen. Legyél mellettem, ha megmérgez véletlen.

Howard nem tudott ellenállni az imádott, rimánkodó szempárnak.
  - Rendben. Megfűztél. - bólintott rá a fiú, s kismillió emlékkép tódult a fejébe, odaégetett húsokról, elsózott levesekről és elrontott süteményekről. Mindig jó buli volt a Thompson házban ebédelni, csak néha éhen maradtak.
Melissa gyorsan feltérdelt, üzenetet írt Jay-nek, míg Howard türelmetlenül topogott az ajtóban.
 "Szia Jay! Sajnos nem vagyok jól. Megtámadott egy vírus. Csak a hét vége felé megyek suliba, ha meggyógyultam. Hiányozni fogsz és gondolok rád!"
A lány még ezer dolgot írt volna a fiúnak, de nem merte próbára tenni visszakapott barátja türelmét, ezért gyorsan a párna alá dugta a telefont, majd kimentek az ebédlőbe.
Cinkosul mosolygott össze a két óvodai pajtás, amikor a gyönyörűen megterített fehér terítékes asztalon ott virított a tányérukon a barna, felismerhetetlen eredetű zöldséglevesnek nevezett izé.
Ha a kaja nem is valami étvágygerjesztő, Mel úgy érezte szüksége van a régi szép idők felidézésére. Mindig az anyja és Howard jelentette neki a családot és a biztonságot. Ebben a pillanatban nem is volt másra szüksége a gyógyuláshoz, csak az otthon melegére és a család szeretetére. Nem akart és nem mert arra gondolni, mit is jelent neki Jay Amstrong és a hiánya, hogy legalább három napig még nem fogja látni....