Kegyetlen igazság

Samantha már hatkor kikelt az ágyából, pedig szinte az éjszaka folyamán egy szemhunyásnyit sem aludt. Nem hagyta nyugodni a kétség, a lánya kapcsolata, és a múlt bűnei.
Fekete hosszú hálóingben jött-ment az ágy előtti burgundi vörös szőnyegen. Úgy érezte, belepusztul, ha igaz a sejtése. Addig képtelen volt beszélni Melissával, amig meg nem bizonyosodik az igazáról.
Rápillantott a kis fekete íróasztalon heverő telefonjára, s hirtelen eszébe jutott, ki segíthet neki kideríteni valamit.

Reszkető kezekkel alig tudta bepötyögni Dave számát.
A korai órához képest a férfi hamar felvette a telefont.
 - Szia... Dave! Úgy röstellem, hogy ilyen korán zavarlak, de vészhelyzet van, és nem tudom, ki máshoz fordulhatnék! - darálta az asszony mondandóját szinte egy szuszra.
  - Semmi baj, szívem, hallom a hangodon, hogy baj van! Igaz, hogy most ébresztettél, de természetes, hogy bármikor és bármiben a rendelkezésedre állok. Mi a baj? Nagyon rémültnek, zaklatottnak tűnsz. - válaszolta az ügyvéd segítőkészen, és aggódva.
  - Ki kellene derítened Jay Amstrong, vagy Carol Webster címét. Életbevágóan fontos, mert beszélnem kell velük, és gondoltam a te kapcsolataiddal könnyen megtalálod. A srácnak priusza van, biztos benne van a rendőrségi nyilvántartásban.
  - Ki ez az Amstrong és Carol? - faggatta az ügyvéd. Korán volt még, s alig értette Samantha hadarását.
  - A srác, akitől a lányom eltiltottam, de mint kiderült nem hallgattak rám!
  - Mi történt? Ne mondd, hogy felcsinálta a drága Melissát!
  - Jaj, nem, még csak az hiányozna! De gyanakszom valamire, és a végére kell járnom! Nagyon kérlek, tudd meg nekem a címüket!
  - Rendben, minden tőlem telhetőt megteszek! - ígért a férfi. - Mondd még egyszer a neveket. A rendőrkapitány jó ismerősöm, és jön is nekem egy szívességgel, úgyhogy bízhatsz benne, hogy megszerzem az infót.
Samantha a körmét rágva elismételte a neveket, aztán megkérte barátját, hogy amint megtud valamit, azonnal szóljon. Továbbá megígérté, hogy amint tisztázza a dolgokat, mindent elmagyaráz neki.
Sam magára kapott egy piros köntöst, aztán a konyhába ment egy életmentő kávét főzni.
Csendes akart lenni, nehogy felébressze Melissát, mert még nem állt készen a találkozásra, de meggyötört idegei és a fáradság kétbalkezessé tette, a kanál és egy pohár is kiesett a kezéből.
Bánatosan nézett kedvenc sárga csészéje után, ami szilánkokra tört a padlón. Igazából nem a csészét sajnálta, hanem amit az szimbolizált. Az összetört életét, és őt, aki darabokban hevert.
Szitkozódva összeseperte a cserepeket.
Már végzett vele, és épp leült az asztalhoz, hogy elkortyolja a melengető és élénkítő italt, amikor berobogott Melissa.
A lány is kialvatlannak tűnt, vöröslő szemein látszottak, hogy álomba sírta magát. Bár ő már melegítőben jött a konyhába, nem volt különb állapotban. Samanthának a szíve szakadt meg érte, és imádkozott, hogy tévedjen, mert ha az lesz, amit gondol, az ő pici, csupa szív lánya össze fog roppanni. Már a gondolatba is beleszédült.
  - Anya... felébredtem a csörömpölésre és...
  - Ne haragudj! - vágott a szavába sírós barna szemekkel a nő.
  - Nem azért haragszom, amiért felkeltettél, tudod jól! - Melissa hátra simította csapzott haját, majd a mosogató feletti szekrényből kivett egy bögrét. Kávét töltött bele, de nem ült le az asztalhoz, a kagylónak támaszkodott. - Elmondod végre, mi van?
  - Még nem tehetem. - ingatta a fejét Samantha, szeme máris könnybe lábadt.
  - Nem teheted ezt velem, anya! Jogom van tudni, mi ütött beléd, és miért zavartad el a szerelmem!
  - Nem a szerelmed! Erről hallani se akarok!
  - Pedig fogsz, míg nem beszélsz! - Melissa dacosan markolta félkézzel a mosogató szélét. Makacsságért nem kellett a szomszédba mennie.
  - Figyelj, drágám, egy fontos telefont várok! Utána el kell mennem valahova, hogy pontot tegyek egy régi ügyre. Ha visszajöttem, mindent elmondok, vagy beismerem, hogy tévedtem.
  - Én már nem tudok várni! Beleőrülök ebbe a bizonytalanságba! - fakadt ki Mel kétségbe esve. - Nem vehetsz semmibe, a lányod vagyok!
Melissa idegei pattanásig feszültek, elege volt a tudatlanságból, a hazugságokból és a bizonytalanságból. Mindent tudni akart, és lehetőleg azonnal. Nem akart több álmatlan éjszakát és kínlódást ok nélkül.

  - Képzeld, tudom! - állt fel az asszony. A gyógyszeres fiókban kezdett kotorászni. Miután engedett egy pohár vizet, bevett egy szem nyugtatót.
Melissa elképedve figyelte a tevékenységét. Nagy lehet a baj, ha tegnap ivott, ma meg idegnyugtatóra van szüksége. Tényleg ki tudott volna peceredni, hogy nem tudja, mi juttatta idáig az anyját.
  - Jay apja az ellenséged? - kombinált a lány a témán kattogva, mert már kismillió variáció átfutott az agyán tegnap este óta. - Vagy Carolt gyűlölőd?... Várjunk csak! Tudom, hogy Carol nővér... ne mondd hogy köze van apa halálához, vagy tán viszonya volt vele? Bármit el tudok viselni, de azt nem, hogy elszakítasz attól a sráctól, aki a világot jelenti nekem.
Ezt nem akarta Sam hallani, rettegett, hogy ebből tragédia lesz.
Samantha egy pillanatra befogta a fülét, mintha az, ha nem hallja lánya vallomását, segítene nyomorult helyzetükön. Aztán maga köré fonta a karját, mintha ezzel meg tudná akadályozni saját szétesését. A választól és a vitától a telefonja mentette meg. Azonnal érte nyúlt, a hűtő tetejéről tollat és papírt vett a kezébe.
  - Szia, Dave! Sikerült? - némi szünet után lefirkantotta, amit a férfi diktált neki. - Ezer hálám, szívem! Amint ezt elintéztem, beszélünk! Le kell tennem, mert már a lányom is tűkön ül. Köszönök mindent, majd hívlak!  
Mel idegbajosan hallgatta a rövid beszélgetést, aztán az anyjára förmedt.
  - Ne mondd, hogy Dave már tud valamit, én meg nem!
  - Nem, csak segített valamiben. - legalább ebben a nő nem hazudott. - Most felöltözök, aztán elmegyek, te várj itt türelmesen!
  - Türelmesen? Ugye csak hülyéskedsz? Belebolondulok a titkaidba és a zárkózottságodba és te türelmet kérsz tőlem?
  - Ennyit kibírsz, életem! - intette le Sam. Szeméből szomorúság és végtelen szeretet sugárzott. - Két órát, csak két órát kérek tőled, ennyit igazán megérdemlek, azok után, hogy szinte egy hónapja a szemembe hazudsz és olyasmit csinálsz, amit szigorúan megtiltottam neked!
  - Ez már zsarolás, anyukám! - a lányt nem hatotta meg még a fájdalmas pillantás sem, amit az anyja vetett rá.
  - Én nem nevezném annak. - vont vállat Samantha megjátszott közönnyel. - Na, megyek, minél előbb túl kell esnem ezen.
Samantha a szobájába sietett.
A gyógyszer kezdett hatni nála, a gyomrában a reszketés lassan megszűnt. Kába öntudatlanságban öltözött fel. Egy szürke hosszított felsőt vett magára, aminek az alja szűkített volt. Fehér farmert és cipőt vett fel hozzá. Haját kifésülte, majd némi sminket kent magára.
Amikor magához vette kézitáskáját és a kocsikulcsot a nappaliban, Melissa már a fürdőben volt, hallotta a vízcsobogást. Ettől megkönnyebbült, örült neki, hogy észrevétlenül és vita nélkül léphet le.
A kocsiban vetett még egy pillantást a papírra. Meglepte, hogy Carol Webster ilyen közel lakik hozzájuk, mindössze két utcával arrébb, a Kobbe Ave-n, a mögött a teniszpálya mögött, ahová erőszeretettel jártak sportolni hétvégénként Dave-vel, ha épp mindketten tudtak rá időt szakítani. Furcsa, hogy egyszer sem futottak össze Carollal. Ha igaz, amit Jay mondott, Patrick szinte sosem tartózkodik a városban, de a testvérével már találkozni kellett volna. Talán, ha ez megtörtént volna, nem fajulnak ideáig a dolgok...
Elindult hát a megadott címre, de közben azon imádkozott, hogy a sejtése ne legyen igaz.
Minden piros lámpánál, ahol meg kellett állni, magában szitkozódott, fogyott a türelme, nőtt benne a pánik. Túl akart lenni ezen a találkozáson, mert a bizonytalanság és kételyek lassan felőrölték az idegeit. Rettegett, hogy a nőtől olyasmit fog megtudni, ami megváltoztatja az életüket. Ha Jay valóban Patrick fia, minden megváltozik...
Úgy a gondolataiba merült, hogy majdnem túlment a házon. Megfordult a csendes kis utcában és a szemközti ház előtt parkolt le. Meg sem lepte, hogy luxusházak veszik körül, Carol mindig szerette a fényűzést. A ház amiben most is lakott, megfelelt egy modern palotának.
De vajon mióta laknak ebben a házban és miért pont itt? Megannyi kérdés kavargott a fejében, de nem tudta rászánni magát, hogy kiszálljon a kocsiból és becsengessen. Bénának érezte a lábait, a teste nem engedelmeskedett. Itt volt az igazság pillanata, mégis félt szembenézni a múlttal és az elkövetett hibákkal. Csak ült ott a kormányt markolva, a múltba feledkezve és a jövőtől rettegve. Nem tudta megtenni a következő lépést. Elvesztette az időérzékét. Ült ott megkövülten és valami jelre várt. Egy isteni jelre várt, hogy rossz helyen van, hogy rosszak a feltételezései, de semmi sem történt.
Gondolatai a múltba repítettek. Maga előtt látta a fiatal Patrick Amstrongot, akibe egykor úgy hitte, halálosan beleszeretett. A férfi magas volt, jóképű, szőkés barna, igéző kék szemekkel. A kezdő orvos levette Samanthát a lábáról, szinte első találkozáskor egymásba habarodtak. Házasságuk viharos és szenvedélyes volt, főleg az elején. Csakhogy az idill hamar véget ért, amikor Patrick számára fontosabb lett az orvoslás, Samantha pedig beindította a butik terveit. Elkövették azt a hibát, hogy mindketten a karrierre koncentráltak, így a házasság és a gyereknevelés gondjait nem tudták leküzdeni, mert saját magukkal többet törődtek, mint a másikkal. A kapcsolatuk zátonyra futott, csendesen elváltak, egy-egy gyerek maradt csak nekik emlékül.

Így belegondolva Samantha úgy gondolta, Jay nem is hasonlít az apjára. A szeme kékjén kívül semmit sem örökölt a férfitől. Patrick izmos volt, markáns arcú és férfias, míg Jay, nyúlánk, csontos, beesett arccal és hosszú végtagokkal. Bár a soványsága oka talán a hányatott sors, hisz milyen élete lehetett, amikor az apja többet van külföldön, mint mellette? Most már nem csodálkozott, hogy félig-meddig bűnöző lett belőle, ha olyan trehány és nemtörődöm nő nevelte fel, mint Carol Webster!
Egykori sógornőjével kegyetlenül kibabrált a sors, Carolnak ugyanis rövid és szenvedésekkel teli volt a házassága. Mikor ő megismerte, már fiatalon özvegy volt. Carol még az egyetemi évei alatt ismerkedett meg Johnatan Websterrel, de egy év boldogság után kiderült, hogy a férfinak csontvelő rákja van. Az utolsó együtt töltött évükben a nőnek végig kellett nézni férje szenvedését. Carol beleroppant, megkeseredett, hiába járt kezelésekre, sosem tudta feldolgozni azt a traumát, hogy korán elveszítette imádott szerelmét. Patrick szerint pont azért táplált ellene mérhetetlen ellenszenvet, mert neki megadatott a boldog házasság és a közös gyerek, ami neki sosem. És milyen boldog volt a nő, amikor megromlott a kapcsolatuk és sor került az elválásra. Hát ez volt Carol Webster, és semmi jót nem várt tőle.
Nagy sokára egy ezüst színű Toyota Yaris állt meg a szemben lévő ház előtt.
Samantha szíve a torkában dobogott. Carol pattant ki a kocsiból, szatyrokat vett ki a hátsó ülésről, majd előre csomagolt kis fehér dobozos kínai kaját.
Jellemző rá, hogy főzés helyett éttermekből hozza a kaját! - gondolta bosszúsan.
Pillanatnyi haragja erőt adott neki, kiszállt a kocsiból és átgyalogolt az úton, hogy elkapja a befelé igyekvő szőke nőt. Nem akart bemenni nála, jobbnak látta ha az utcán tisztázzák a dolgokat...
A fehér blúzos és farmeres Carol a lépteket meghallva megfordult a kiskapu előtt.
Döbbenten nézett a barna nőre.
  - Ó, Samantha Amstrong! - kiáltotta meglepetten de gúnyosan. - Minek köszönhetem a látogatásodat?
  - Szervusz, Carol! Tudod, visszavettem a lánykori nevem, Thompson vagyok! - válaszolta hűvösen. Jobb kezével görcsösen markolta a táskáját.
  - És azért jöttél, hogy ezt közöld? - kérdezte ellenségesen Carol. Megdöbbentette a találkozás, ráadásul nehezek voltak a fél kezében tartott szatyrok, a másik kezében a két kocka dobozzal és a házkulccsal topogott.
  - Nem. Az érdekel, hol van Patrick.
  - Majd húsz év után eszedbe jutott, hogy volt egy férjed? - szurkálódott Carol. Sosem kedvelte egykori sógornőjét. - Talán Afrikában, Etiópiában, vagy a jó ég tudja, hol van. Minél messzebb tőled!
Samanthának fájtak a szavak, de valami ettől is jobban érdekelte.
  - És a fiunk? Ugye nincs vele? Ugye ő itt van? - támadta le kérdéseivel Sam.
  - Nem tudom, miről beszélsz! - rázta meg a fejét makacsul a másik nő. Szemében gonosz fény villant. - Neked már nincs fiad! Húsz éve lemondtál róla!
  - Carol, kérlek, tudnom kell! - rimánkodott Samantha könyörögve. Utálta, hogy így meg kell alázkodnia. - Ugye Jay az én fiam? Ugye Jay Amstrong Patrické és az enyém?
Carol arca gúnyos mosolyra húzódott. Imádta nézni a másik nő szenvedését.
  - Találkoztál Jay-el? Milyen kicsi a világ!
  - Könyörgök, Carol, ne beszélj mellé! Tudnom kell, ha Jay az én fiam! Hát nem érted? A lányom, Melissa szerelemes belé!
Carol arcán először értetlenség futott át, aztán a felismerés. Maga előtt látta a kis cuki barna lányt, akit nemrég Jay bemutatott neki. Melissa... a nagy kék szemével, akinek olyan kék és csillogó a szeme, mint a Patrické! Kegyetlen az élet!
A szőke nő zavartan felnevetett.
  - Hoppá! Most már értem, miért volt olyan ismerős a kicsike! Hasonlít rád, de a szeme ugyanolyan, mint az apjáé... és a bátyjáé!
Samantha fájdalmasan összerándult. A szívéhez kapott. Mégis igaz.... Jay Amstrong és Melissa Amstrong édes testvérek! Jó ég! Hogy mondja el a lányának ezt a tragédiát? Hogy álljon elé és vallja be az édes pici lányának, hogy van egy eltitkolt bátyja? Ha tényleg szerelemmel szereti, hogy fogja testvérének tekinteni? Pokoli fájdalom kínozta, ettől rosszabb dolog nem is történhetett volna.
Carol csak nevetett, ahogy észrevette a másik nő arcán kiütő szenvedést látva.
  - Úgy kell neked, Samantha! Edd meg, amit főztél! Elhagytad a fiad, hát halj bele a szenvedésbe!
  - Mi a fenének költöztetek ide? Miért kellett ennyire közel, pont itt lehorgonyoznod? Ha távol viszed őt, most nem lennénk ilyen iszonyú helyzetben!
  - Nehogy már én legyek a hibás! - csattant fel Carol. - Ez a ház pompás, még szép, hogy megvettem! A környék remek, viszonylag közel van a ház a kórházhoz, ahol dolgozom, és a fiadnak is klassz sulit találtam. Örülnöd kéne, hogy remek hátteret biztosítok az elfelejtetett gyerekedenek!
Samantha szeme könnybe lábadt.
  - Nem felejtettem el, sosem tudtam! Te nem veszel tudomást a helyzet komolyságáról! Nem érted? A lányom az édes testvérébe szerelmes! - Sam nem bírta tovább. Hátat fordított a nőnek, s letörölte a könnyeit. Ha visszacsinálhatná a dolgokat, megtette volna. A kín, ami belülről mardosta a lelkét, már-már elviselhetetlen volt. És még csak most jön a java, amikor a lánya elé kell majd állnia és bevallani, hogy ő is Amstrong! Hogy a srác, akiért foggal-körömmel harcolt, szökdösött, imádott és bálványozott, valójában a testvére!

  - Nem sajnállak, Samantha! - szólalt meg kegyetlenül Carol. - Minden a te hibád! Nem kellett volna elhagynod a kölyköd! Nem kellett volna úgy tenned, minta nem is lenne fiad! És talán, ha a lányod tudta volna az apja nevét és a sajátját, akkor ez elkerülhető lett volna! Mire következtetsz ebből? Hogy mindig minden a TE hibád! Gratulálok hozzá, hogy tönkretetted a fiatalok életét! - a szóáradat végén Carol kegyetlenül felnevetett.
  - Ne röhögj, semmi vicces nincs benne, hogy a két testvér egymásba szeretett!
  - Jó, őket mondjuk sajnálom, mert ártatlanok az egészben. Ők bűnhődnek a te vétkeid miatt. És tudod, mi a legborzasztóbb? - Carol a hatás kedvéért szünetet tartott. - Hogy Jay eddig össze-vissza csajozott, sosem volt szerelmes, de most láttam rajta, hogy Melissa pokoli fontos neki, oda van érte, és képes jóféle változni, hála annak a csöpp lánynak! Tényleg szereti Melissát!
Samantha már felhangon zokogott. Ezt hallani csak még rosszabb volt. Sajnos ő is azt vette észre, hogy a lánya eszeveszetten szerelmes, hisz sosem tapasztalt tőle ennyi engedetlenséget, mint mióta megvan ez a kapcsolata. És a múlt kegyetlensége miatt, most a két szív összetörik...
  - Hallgass, Carol! Ne kínozz! Nem fogod fel, hogy ez mekkora tragédia? Nem kéne ezen szórakoznod!
  - Itt az ideje, hogy szembe nézz a múltaddal! Mondd meg nekik, hogy eldobtad a fiad, hogy a lányt választottad, mert divatbabát akartál csinálni belőle! Mondd meg nekik, hogy testvérek! Ó, istenem, bár ott lehetnék, amikor közlöd velük, mert arra ne számíts, hogy elmondom a fiúnak, mert nem! Neked kell szembe nézned velük!
Samantha meg tudta volna fojtani volt sógornőjét. Mindig is utálták egymást, az ő szemében Carol mindig is egy gonosz boszorkány volt, nem is értette, miért várt most tőle mást. Sosem volt szíve, ez azóta sem változott. Vetett a nőre még egy szánakozó pillantást, aztán otthagyta. Belátta, hogy nincs értelme tovább vitázni. Carol nem könyörül rajta, nem könnyíti meg a helyzetét, sőt csak kacag a markába az ő szenvedését látva. Szipogva beült a kocsijába.
  - Viszlát a pokolban, mert mindketten oda jutunk! - kiáltott még utána gonosz vigyorral Carol.
Samantha hazáig itatta az egereket. A rá váró beszélgetés megrémítette. Tudta, hogy össze fogja törni a lánya szívét és reményeit, hisz tisztában volt vele, hogy a kicsi Melissa nem harcolt volna ennyit vele, ha nem szeretné igazán Jay-t. Jó ég, mi lesz itt! És az volt a legszörnyűbb, hogy Carolnak igaza volt, mindenről ő tehet! Drágán megfizet a múlt tévedése miatt, hisz ezzel a vallomással elveszíti a lányát. Tisztában volt vele, hogy Melissa nem fog neki megbocsátani. Elveszíti őt is, mint húsz éve a fiát...

Amikor kinyílt a ház ajtaja, Melissa már tűkön ült. Alig várta, hogy visszatérjen az anyja a magyarázataival. A fotelben kuporgott kétségei között. Elég volt egyetlen pillantást vetnie anyja kisírt szemére és falfehér arcára, már tudta, hogy baj van.
  - Anya... - ugrott fel feszülten, de Samantha leintette, hogy üljön vissza.
A lányt elhagyta az ereje, visszarogyott a kanapéra.
Samantha a kanapéra vetette magát, rá nem jellemző hanyagsággal.
  - Jaj, kicsim... - nyögte az asszony, s máris elöntötték szemét a könnyek.
  - Mi történt? Mi a baj, anya? - kérdezte rémülten a lány.
  - Pont az, hogy az anyád vagyok. - válaszolta Samantha, saját magát gúnyolva, s közben könnyektől maszatos arcát törölgette. - De ami még nagyobb baj, hogy Patrick Amstrong az apád...
Melissa először nem fogta fel a szavak értelmét, aztán amikor felfogta, tiltakozva rázta a fejét.
 Patrick Amstrong? Nem, az nem lehet, mert akkor az azt jelenti, hogy Jay...
  - Ne, ne, neee... Ugye nem azt akarod mondani, hogy....
  - De igen. - vágott közbe sírdogálva Sam. - Nem szeretheted Jay Amstrongot, mert az édes testvéred! A bátyád!!!
 Testvér... testvér... Bátyám...

Ettől rettenetesebb szavakat még nem is halott! Hogy lehetséges ez? Ez csak valami vicc lehet!
De elég volt ránéznie az anyjára, máris tudta, hogy igazat beszél. Csak attól lehet ilyen állapotban, mert számára is felfoghatatlan, hogy a gyerekei szeretik egymást.
  - Nem, ez nem lehet! Mondd, hogy nem a bátyám, csak így akarsz elválasztani minket! - kérte Melissa, mert nem akarta tudomásul venni a tényeket.
  - Melissa, ilyesmiben nem hazudnék! Caroléknál voltam. Igaz, sajnos igaz! Patrick az apád, Jay pedig a testvéred! Nem halt meg, csak amikor elváltunk te az enyém lettél, Jay a Patrické.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz, már rég elmondtam volna neked.
  - Ez téged vigasztal? Mert engem nem! - Melissa tajtékzott, üvöltött és szeretett volna meghalni.
Úgy érezte a szíve meghasadt. A srác, akit mindenkinél jobban szeret, nem lehet a testvére! Testvér? Már a szó is iszonyú volt.
Túl sok volt neki ez az egész. A szobájába szaladt és az ágyra vetette magát, hogy kisírja magát. Remélte, hogy álomba szenderül, és ha felébred, vége lesz ennek a rémálomnak.
Jay Amstrong, mint a bátyja? Nem, az kizárt, ő annál sokkal több!!! De ha mégis igaz, amit az anyja mondott, mi lesz ezután? Az a határtalan szerelem, amit iránta érez, túl erős kapocs, már nem tudja bátyjának tekinteti. Nem, nem, tuti kizárt, ez csak valami rossz tréfa lehet!
Csak sírt és sírt, mert már érezte, hogy ez a fordulat tönkre teszi, felemészti és tragikus jövő felé sodorja...
   - Rossz álom, ez csak egy rossz álom. - súgta a párnájába, és remélte, hogy ez tényleg így van.

Hiba az egyenletben

Péntek délben Melissa a csapattal ebédelt a menzán. Fehér farmerben és lila, háromnegyedes ujjú, egyszerű, kerekített nyakú felsőben ült Jay és Brenda között. Alig figyelt a beszélgetésre, gondolatait kitöltötte a kezét szorongató, szőke herceg, aki megint elég rossz fiúsan nézett ki. Jay agyonmosott fekete pólót viselt, elrongyolódott farmerrel, láncokkal és rengeteg karkötővel. A haja kócosan hátra volt simítva, orrában ott virított az ezüstkarika. Mel még mindig alig tudta felfogni, hogy ez a szívdöglesztő pasi az ő párja. Olyanok voltak egymás mellett, mint a gyémánt, meg az üveggyöngy. Természetesen ő volt a második. Nyugtalan volt, próbált a krumplifőzelékre és a húspogácsára koncentrálni. Valami oknál fogva úgy érezte, valami rossz fog történni, de nem értette, honnan jön ez az érzés. Csak belülről marcangolta a kétségbeesés.
  - Akkor számítok rád ma este. - a piros, szűk felsős Brenda folyamatosan Melissához beszélt, de az csak az utolsó mondatra figyelt fel.

  - Mi? Mi? Ma este? Miről maradtam le?
  - Ma este ünnepeljük a szülinapom. Hol jársz? A Marson? - forgatta a szemét hitetlenkedve a szöszi. Furcsállta, hogy Melissa ennyire el van varázsolva.
  - Tényleg szülinapod lesz? Ezt nem is tudtam!
  - Bev, te nem mondtad el neki, hogy az Audio Nightclub-ban ünnepeljük a szülinapom? - fordult az arany csillámos felsős, feltűnően sminkelt Beverly felé a szülinapos.
  - De, mondtam, hogy bulizunk. - rágcsálta unottan zöld almáját az Ethant karoló szépség.
  - De azt nem, hogy Brenda miatt lesz a buli. Mennék én, de tuti, hogy anyám nem enged el. A héten már moziban, koncerten és meccsen is voltam "Will-lel," sok lenne neki egy vaduló este, szóval ne számítsatok rám. Sajnálom, Brenda.
Melissa szívesen ment volna a társasággal mulatni, főleg így, hogy kedvenc barátnője szülinapját ünneplik, de tartott tőle, hogy Samantha megsokallja a sok csavargást. Már így is bűntudata volt, amiért annyit átverik a hazugságokkal. Félt, hogy túl feszítik a húrt.
  - Ne csináld már, csajszi! Nem hagyhatod ki a szülinapom! - nyafogott Brenda.
  - Megpróbálhatlak elkérni anyukádtól. Rám általában hallgat. - jegyezte meg az állát vakargatva Will, aki halas szendvicset evett.
  - Már így is túl sokat tettél értünk. - vetett rá egy hálás pillantást Mel, s erősebben megszorongatta Jay kezét. - Nem várom el, hogy folyton a segítségemre siess. A barátságnak is van határa.
  - Ha másképp nem megy, megszöktetlek. - kacsintott pajkosan Jay és megemelte a lány kezét, hogy csókot nyomjon a kézfejére.
  - Még csak az kéne! Akkor aztán anyám életem végéig bezárna... - húzta el a száját keseregve Melissa.
  - Úgy látom, megállt a tudomány. - jegyezte meg teljesen feleslegesen Bev.
  - Ne legyetek már ilyen borúlátóak! - intette le őket villájával Brenda. - Ezúttal én fogom bevetni magam! Majd meglátjátok, hogy nekem Samantha mama nem fog nemet mondani! Először is, tudom, mivel tudjuk lekenyerezni. - Brenda büszkén mosolygott, de nem mondta, mire gondol.
  - Halljuk, te nagyokos! - szólította fel Will.
  - Samantha szívéhez a ruhákon keresztül vezet az út! Ezért te Willy - bökött megint a srác felé villájával a szöszi, két adag spagetti feltekerése között - suli után elviszel minket a Dívába! Veszünk Melissának egy csini rucit, elbájoljuk az anyját, és könyörgünk, hadd bulizzon velünk. Ha ezzel nem hatjuk meg, akkor semmivel!
  - Anyám üzletébe méregdrágák a ruhák! - szisszent fel Mel kiakadva. - Ha ott vásárolunk, rámegy az összes spórolt pénzem a kártyámról!

  - És nem éri meg a befektetést? - pillantott Jay-re vidáman Brenda.
Melissa szeretettel nézett az imádott pasira, aztán Brendára, aki teljesen elkeseredett attól a fordulattól, hogy Mel nem lesz ott a szülinapi buliján.
  - Na jó, de megéri! - sóhajtott a lány. Már ott tartott, hogy erre is hajlandó, ha ez azt jelenti, hogy elmehet partizni a barátokkal és nagy szerelmével.
  - De kellenek még szövetségesek! Howard, rád is számítunk! - folytatta a szövetkezést Brenda. - Te, átrobogsz délután Melissához néhány cuccal, hogy segítsen, mit vegyél fel. - szólította fel az eddig némán ücsörgő, unott képű srácot.
  - Nem is tudtam, hogy én is hivatalos vagyok a buliba. - húzta meg kis üveges 7Up kóláját Howie.
  - Ha jössz, jössz, ha nem, nem, de segítened kell! - jelentette ki Brenda magabiztosan.
  - Oké, Melissáért mindent. - bólintott rá a barna pulcsis srác. Utált ám hazudni, de segíteni akart.
Még jó darabig szervezkedtek, de aztán megszólalt a csengő. Mel és Jay érzelmes csókkal búcsúzott egymástól.
Órák után Brenda és Will a parkolóban vártak Melissára.
Mel gombóccal a torkában várta a hátsó ülésen, hogy odaérjenek anyja híres-nevezetes butikjába.
Félt, hogy lebuknak, félt, hogy rossz ruhát választ, és félt, hogy felesleges pénzkidobás lesz, ha az anyja mégsem engedi el.
  - Ne cidrizzél már! - szólt hátra neki a Will mellett feszítő barna szemű, hosszú hajú lány. Induláskor a nyakába kötötte a haját egy szivárványos hajgumival. - Innen látom, hogy rágod a szád, és nálad ez a parázás jele! Minden rendben lesz. Ha aggódsz elszúrod! A homlokodra van írva, hogy rettegsz a hazudozástól! Koncentrálj Jay-re és légy rossz kislány...
  - Vajon, miért nem tetszik nekem ez a biztatás? - forgatta a szemét megütközve Will.
  - Ne mondd már, Will, hogy nem szereted a rossz kislányokat! - csattant fel Brenda élesen.
  - Pedig nem! - vágta rá Will mogorván. - Látod, szívem, ez volt a bajunk mindig is! Nem ismersz!
  - Hagyjátok már abba! - kérte Mel. Előre hajolt és nyugtatóan a srác karjára tette a kezét. - Will, lazíts, és ne sértődj meg hülyeségeken!
Brenda úgy nézett Mel kezére, ami Will karját szorongatta, mintha minimum mérges kígyót látna.
  - Ó-ó!
Mást nem mondott, de furcsán felcsillant a szeme.
Melissa duzzogva hátradőlt, Will meg továbbra is az utat figyelte, nagyobb koncentrációval, mint arra szükség lett volna. Brenda meg csak mosolygott az orra alatt.
Amikor a belvárosban leparkoltak a butik előtt, a lányok megkérték Willt, hogy várja meg őket kint.
A srác nem tiltakozott, inkább nyomkodta a telefonját az autóban, minthogy végig nézze a lányok ruhapróbáját. Az ilyen csajos bolondságoktól borsódzott a háta.
A két lány jó kedvvel viharzott be a dizájnos butikba, bár még befelé menet Brenda kétszer-háromszor figyelmeztette barátnőjét, hogy legyen laza és gondatlan. Mire beléptek, Mel mosolya már nem is volt annyira természetellenes, sőt erőt adott neki, ha a cél lebegett a szeme előtt: vagyis egy bulis este Jay-el.
  - Nahát! Helló, lányok! Ti meg, hogy kerültök ide? - üdvözölte őket Samantha, aki mappával a kezében a fehérneműs pult előtt jegyzetelt. Az asszony sötétkék térdig érő szoknyát viselt, krém színű lezser, gombos, fodros nyakú blúzzal.
  - Csók, Mrs. Thompson! - köszönt harsogva Brenda. - Jöttünk terepszemlére! Égető szükségem van ma estére egy dögös ruhára! Szülinapom van, és meg akarom lepni magam.
  - A legjobbkor jöttél! Tegnap megérkeztek a Victoria Ginsy ruhák!  Biztos találsz köztük neked valót. - bújt ki Samanthából az üzletasszony. - És te, Melissa? Hogyhogy betévedtél?
  - Brenda megfertőzött. Én is akarok egy szép darabot. - válaszolta szemlesütve Mel.
  - Nahát! Ezt örömmel hallom! - csapta össze két tenyerét boldogan Sam.
Brenda cinkos pillantást vetett barátnőjére, aztán az alkalmi ruhák állványa felé tolta őt.
Míg a lányok válogattak, a tulaj tovább írogatott.
Brenda több szexi darabot is maga elé tartott, Mel néha ránézett és a fejét csóválta. Maga számára sem talált semmit, amit ne tartott volna túlzásnak, bár amiket Brenda nézegetett azok illettek barátnőjéhez. Különösen egy fehér spagettipántos darab, ami felül szűk volt, az alja pedig fehér sallangokból állt.
  - Hé! Azt vedd meg! A fehér kiemeli a szolis bőröd, és nem is ringyós, mert a sallangok kellően takarják a segged!
Brenda jót nevetett.

  - Ez nálad dicséretnek számít? De igazad van, ez a ruci illik hozzám, pont szülinapra való. Jobb, mint a kék csőruha, azokat már unom.
  - A te alakodra könnyű ruhát venni. - jegyezte meg irigykedve Mel. - Én mindegyikben deszka vagyok.
  - Ugyan már! Csak jól kell választani és push up kell alá. Nem találtál semmit, ami tetszene?
  - Még nem!
  - Ne add fel!
Brenda felpróbálta a fehér taft aljú ruhát, természetesen úgy simult rá, mintha ráöntötték volna. Nyomban ki is fizette a pénztárnál ülő vörös nőnek, aztán már papírtáskával a csuklóján segített Melissának hozzá illő rucit keresni.
A nyárias, könnyed darabokat és bohókás színűeket elvetette, hamarosan a fekete koktélruhákat tologatta a vállfákon. Néhány perc keresgélés után Brenda felkiáltott.
  - Ez az! Találtam valamit, Lissa!  Nézd, ez neked való! Csipke és selyem?
  - Brenda, ismerem az ízlésed, és...
Melissa elnémult, mikor felpillantott és meglátta a ruhát, amit barátnője a levegőben lóbált.
A ruha valami fantasztikus volt. Rövid ujjú, rózsás csipke borította a vállrészt, a dekoltázst, és amikor Brenda megforgatta, kiderült, hogy a hátrészt is. Garbó nyaka volt, az is csipkéből, csak melltől lefelé kezdődött a finom selyem anyag. Derékrészén vastag fekete öv díszelgett, onnan lefelé pedig térdig érő enyhén loknis szoknyában ért véget. Igen, kétségkívül csinos darab volt, Mel már el is képzelte magát benne.
  - Én meg a tiédet. - nevetett Brenda barátnője ámulásán, aztán szinte tátogva hozzátette: - Ez Jay vadító...
  - Hű, ez tényleg nagyon tetszik! - ismerte el lelkesen Mel. És már lelki szemei előtt azt is látta, milyen jól illene hozzá a fekete, kerek orrú, velúr nagy sarkúja.
  - Próbáld fel! Lécci-lécci!
Melissa megadta magát, kikapta a lány kezéből és bevonult a próbafülkébe.
Amikor kijött, álmélkodva nézte magát az egész alakos tükörben. Brenda úgy röpködött körülötte tapsikolva, mint egy őrült Csingiling.
  - Hűha, Mel! Káprázatos vagy benne! Egy szigorú konty, egy gyöngysor, apró fülbevaló, és te vagy benne a következő Audrey Hepburn!
Samantha is megállt a jegyzeteléssel, büszkén szemlélte kiviruló lányát.
  - Melissa, tényleg fantasztikusan áll ez a ruha! Ha kell, kifizetem neked. - ajánlotta egyből ellágyulva a mama.
  - Tényleg szép, de semmit nem érek vele, ha a szekrényben fog állni...
  - Aj! Olyan kár, hogy nem jössz a bulimba! Ha a kint várakozó Will ebben meglátna, dobna egy hátast, mint mindenki más is...
Az apró, elejtett megjegyzés célba ért Samanthánál.
  - Buliztok ma?
  - Még szép! Egyszer vagyok tizenkilenc éves! Este nagy csörgést tervezünk a bandával. Mondtam Melissának, is, hogy jöjjön, de fél, hogy ön nem engedi el, hisz mostanában sokat lógott Will-lel. Megértem, hogy szobafogságban van, de nekem akkor is hiányozni fog ma este. Mégiscsak a legjobb barátnőm... - Brenda úgy fecsegett, mint egy gondatlan kamasz, díjat érdemelt volna a buta szőke alakításáért.
  - Buli? Ma este? Hát... kár lenne ennek a ruhának a szekrényben lógni. Ha kell neked, kifizetem, és megengedem, hogy ma este viseld. - szólt meg hosszú megfontolás után Sam.
Melissa arca felderült. Nem akarta elhinni, hogy Brenda csele bejött. Hát tényleg elég a szép ruhák utáni érdeklődés, hogy engedékenyebb legyen az anyja? Ha ezt tudta volna, sűrűbben jön a Dívába!
 - Komolyan, anyu? Megkapom a ruhát, és bulizhatok benne? - kérdezte még mindig kételkedve, de boldog arccal.

  - Persze, drágám! Nem akarom tőled elvenni a legszebb éveidet!
  - Úgy örülök! - mosolygott Mel derűsen. Kicsit bántotta, hogy megint átveri az anyját, de nagyot mégse hazudtak. Tényleg bulizni fognak, tényleg tetszik neki a ruha, és bármit megtett volna, hogy ma este a bandával - és persze Jay-el - bulizhasson.
  - De jó! Most már tényleg boldog lesz a szülinapom! - tapsikolt megint a hiperaktív Csingiling.
 Melissa levette a ruhát, az anyja becsomagolta neki a gyönyörű darabot.
  - Érezzétek jól magatokat! - mosolygott Samantha, amikor átnyújtotta a lányának a papírtáskát. - Négy után otthon leszek, csak magadról kell gondoskodnod, mert üzleti vacsorám lesz. Giselle Morgan divattervezővel akarok szerződést kötni.
  - Ó, neee! Ez milyen csúcs már! Imádom annak a nőnek a ruháit! Bepisilek a gyönyörűségtől! - viháncolt lelkesen Brenda.
Melissa látta az anyján, hogy feldobta Brenda csacska rajongása. Biztos volt benne, hogy ilyenkor azt kívánja, bár az ő lánya is ismerné a divattervezőket és ennyire oda lenne a ruhákért. De sajna Melissának semmi érzéke nem volt a témához, ebben biztos az apjára ütött, bár nem is ismerte, de ez volt a valószínű.
  - Akkor, nem leszel otthon nyolc körül?  Mert úgy beszéltük meg, Will akkortájt jön értem és Howardért. - tudakolta Mel.
  - Nem, fél nyolckor már indulok Giselle-lel vacsorázni.
  - Nos, jó, akkor neked meg sok sikert! - mosolygott a lány, s legalább most őszintén beszélt. Tudta, milyen sokat jelent az anyjának az üzlet és a neves tervezőkkel való társulás.
  - Kösz, kicsim!
Hamarosan a lányok elbúcsúztak, aztán felvillanyozódva szöcskéztek ki Will kocsijához.
  - Már ideje volt! - vágta zsebre a telóját a fiú, és a kormányba kapaszkodott, amikor a lányok elhelyezkedtek. - Azt hittem zárásig ki sem jöttök! De a jókedvetekről arra következtetek, sikerrel jártatok!
  - Naná! - vigyorgott Brenda. - Beetetésben jó vagyok! Melissa engedélyt kapott a bulira, és nem is kell érte menned, este nem lesz otthon a börtönőr, Jay is elhozhatja.
  - Na, ezt jó tudni...
Will először Melissát fuvarozta haza, a csajok egész úton a buliról csacsogtak és újonnan beszerzett
ruháikról. Melissa boldog volt ugyan, de rettegett, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen.
Melissa otthon vállfára akasztotta a csodás ruhát, felakasztotta a szekrénye ajtajára, alá állította a nagy sarkú cipőt, majd a fiókból előkotort egy fekete neccharisnyát és fekete push up-os melltartót, csipke tangával. Már a gondolat is felvillanyozta, hogy ezt fogja felvenni este.
Megéhezett, mellfilét csíkozott fel és sütött meg serpenyőben, némi könnyű salátával. Nagyobb adagot készített, hogy maradjon az anyjának is.
Amikor Samantha hazaért, megette a maradékot, majd együtt kávéztak a konyhapultnál. Ahogy megbeszélték délelőtt, Howard csengetett be náluk, kezében egy piros galléros pólóval, fekete inggel és egy szürke pólóval. Előadta a szerencsétlen dilemmázót, aki nem tudja, mit vegyen fel a bulira. Anya és lánya is a szürke pólóra szavazott. A fiú ivott velük egy kávét, hadovált keveset a buliról, aztán az "este találkozunk" kijelentéssel búcsúzott. Melissa hálás volt neki, de volt némi bűntudata is, mert pontosan tudta, hogy bár Howie részt vesz a színjátékban, valójában esze ágában sincs velük tartani Brenda bulijába.
Fél hét felé a lány nagy gonddal kezdett készülődni. Alaposan lefürdött, hajat mosott és vaníliás testápolóval dörzsölte be magát tetőtől talpig. Megszárította a haját, aztán belebújt a kikészített fehérneműbe és ruhába.
Közben az íróasztalán szólt a zene. Laptopjáról halkan bulis slágerekkel hangolódott. Hallotta, hogy az anyja elhajt, így sminkelés és hajfeltűzés előtt még gyorsan írt egy SMS-t Jay-nek, hogy nyolcra jöhet érte, mert nincs otthon a sárkány. Odafigyelt, hogy a sminkje tökéletes legyen, a nyakába fehér gyöngysort rakott, a csuklóján lévőhöz hasonlót, a fülébe is csak egy kagylógyöngy pontot tett. Ahogy Brenda kérte, szigorú, régimódi, kisasszonyos kontyba tűzte hosszú tincseit a feje tetejére. Amikor már a harisnya és a cipő is rajta volt, elégedetten forgott a szekrény belső oldalán lógó nagy tükör előtt. Épp eldöntötte, hogy nem vesz se pulóvert, se kabátot, mert az elrontaná az összhatást, amikor csengettek.
Nagyot dobbant a szíve, alig várta, hogy Jay karjába vesse magát.
Szélesre tárta az ajtót. S valóban ott állt a srác, fekete nadrágban és sötétkék ingben. Haja ezúttal hátra volt fésülve és fénylett a sok zselétől. Melissa még nem látta így kiöltözve, a szava is elakadt, de amikor az arcán megjelent a jól ismert, csibészes mosoly, felé nyújtotta a karját.
Jay vigyorogva teljesítette a néma kérést, magához ölelte, szorosan átfogta a derekát és csókkal köszöntötte.
  - Hm, gyönyörű vagy, kicsikém!
  - Te sem vagy csúnya! - simult a karjába pirulva Melissa.

  - Szép kis bók, ezért kénytelen leszel újra rúzsozni a szádat! - fenyegette meg Jay, és már csókolta is a lányt, de úgy, mint aki ki akarja szívni  lelkét. Bódító, és lélegzetelállító hévvel vette birtokba a lány száját. Mindenről megfeledkezve simultak össze, csókolóztak, simogatták egymást. Jay nyögdécselve simított végig a lány harisnyába bújtatott lábán, amit a lány megemelt, hogy közelebb kerüljön hozzá. Melissa a mellkasát simogatta, legszívesebben letépte volna az apró gombokat. A bejárati ajtó előtt úgy egymásba feledkeztek, hogy megszűnt számukra a külvilág.
  - Hát ezt nem hiszem el... - hallatszott a hátuk mögül egy elkeseredett suttogás.
Melissa még megrészegülve bontakozott ki a srác karjaiból, és csak nehezen jutott el a tudatáig, hogy az anyja hangját hallja. Megfordult, s valóban a csalódott, hitetlenkedő Samantha állt mögöttük.
Jay is megfordult, de esze ágában sem volt elengedni szerelmét, védelmezően magához ölelte.
  - Itthon hagytam a papírokat, ezért vagyok itt. Álmomba sem gondoltam, hogy erre jövök haza! - Samantha ellenségesen nézte a párocskát, de még nem ordibált, ahogy a lánya várta. - Ha nem jövök most haza, nem is tudnám, mi zajlik a hátam mögött! Szégyelld magad, Melissa Thompson!
  - Anya, én...
  - Hallgass! Ne mondj semmit, csak befelé! - mutatott az ajtóra a felbőszült anyuka. - Itt az ideje, hogy elbeszélgessünk!
A meghökkent párocska ijedten nézett össze, de azért engedelmeskedtek a felszólításnak. Egymásba kapaszkodva beviharzottak a nappaliba.
  - Leülni! - mutatott a kanapéra Samantha, s éles hangja hallatán a fiatalok engedelmeskedtek. Még mindig kézen fogva és szorosan egymás mellé leereszkedtek az ülőre. Samantha remegő kézzel halászta ki válltáskájából a mobilját, felhívta a tervezőnőt, és családi vészhelyzetre hivatkozva lemondta vacsorát, aztán a táskát és a telefont a fotelbe dobta. Feldúltan a hajába túrt, csak aztán fordult az árulók felé. - Nem hiszem el, hogy sikerült megvezetnetek! Azt hittem, elég világosan megmondtam, hogy nem találkozhattok! Hogy voltál képes a szemebe hazudni, Melissa?
   - Sajnálom, anya, de szeretem őt, akkor is, ha neked nem tetszik!
   - Szerelem? Micsoda hülyeség! Vak vagy, életem? Nem látod, hogy nem a megfelelő fiúnak adtad a szíved?! Mégis, hogy merted a tiltásom ellenére tovább folytatni ezt a kapcsolatot? És hogy volt képed a szemembe hazudni?
  - Nem hagytál más lehetőséget, anya.... - szabadkozott Mel. Nagyot nyelt, de a világért sem engedte volna el Jay kezét.

  - Kérem, Mrs. Thompson! Adjon nekünk esélyt! Mindennél jobban szeretem a lányát. Kérve kérem, ne álljon közénk! - kezdte a rimánkodást Jay. - Ismerjen meg! Hadd bizonyítsam be, hogy érdemes vagyok a lánya szeretetére.
  - Ezzel már kicsit elkéstetek, drágáim! Egy hónapja abban a tudatban vagyok, hogy szakítottatok, erre most egy véletlen folyamán kiderül, hogy az orromnál fogva vezettetek! Ne csodálkozzatok, hogy ezek után bizalmatlan vagyok. - Samantha feldúltan, mellén összefont karral fel s alá mászkált a kis asztal előtt, szemben a párocskával.
  - Sosem bíztál bennünk, esélyt sem adtál nekünk! - kiáltott fel zaklatottan Melissa.
  - Hát legyen! - Sam a másik kis kanapéra ült. - Hadd halljam, kinek is adta a szívét a lányom! - barna szeme a zavarban lévő fiúra villant. - Mesélj magadról, fiam!
Jay idegesen, hosszú ujjaival a lány kézfejét simogatta, így próbálta lenyugtatni magát.
  - Végzős vagyok a Jordan középiskolában. Az igaz, hogy régebben belekeveredtem egy rossz társaságba, és elkövettem a magam hülyeségeit, de igyekszem változni, mert Melissa miatt megéri. Tiszta szívemből szeretem a lányát, tűzbe mennék érte!
  - Ez nekem édes kevés. - vont vállat közönyösen az asszony. - Család, anyagi helyzet, jövőbeni terveid? Melissa jó családból származó, felelősségteljes fiút érdemel. Vajon, te olyan vagy?
  - Jay nem gonosztevő, anya! - kelt szerelme védelmére a lány.
A fiú hajlandó volt mindent elmesélni magáról, csakhogy elnyerje a nő bizalmát. Nem akart tovább eltiltva lenni Melissától.
  - Apám orvos, jelenleg többet tartózkodik külföldön, mint itthon. Anyám kiskoromban meghalt, így apám testvére, Carol nevelt fel, mert apa a szegény országok éhezőinek gyógyítására tette fel az életét. Nincsenek anyagi gondjaik, jobban keres, mint azt bárki gondolná. Igaz, ami igaz, talán nem követem el a hibákat, ha mellettem lett volna a faterom. Carol nénémet sosem tekintettem igazi szülőmnek, lázadtam ellene az őrültségeimmel, de hát ő sem volt igazi anyapótlék, hisz a kórház, a pasizás és az ivás néha fontosabb volt neki, mint én.
Melissa görcsösen markolta a srác kezét, így próbált neki erőt sugározni, míg az anyja egyre fehéredő arccal hallgatta Jay mesélését.
  - Ez igazán érdekes. Mikor halt meg az anyád?
  - Nem tudom, asszonyom, még egész kicsi koromban. Nem is emlékszem rá, és még egy fotóm sincs róla. Annyit tudok, hogy beteg volt, és hogy apám azóta sem nősült újra.
Samantha reszkető végtagokkal felállt. A bárpulthoz lépett, s whiskyt töltött magának, aztán visszahuppant a helyére. Miután lehajtotta a tömény italt, a semmibe meredt.
  - Túl sok az egybeesés... - motyogta szinte csak magánk. - Ereszd el a lányom kezét, de azonnal!
Jay értetlenül, elnyúlt arccal nézett a pici lány aggódó kék szemeibe, de aztán fájó szívvel csak elengedte a kezét.

  - Most akkor mi van, anya?
Mel még sosem látta ilyen zavartnak az anyját, ráadásul minden ok nélkül nem szokott nagy mennyiségű égetett szeszt vedelni. Valami nem stimmelt vele, de nem tudott rájönni, hogy mi.
  - Már csak egy kérdésem van, Jay...  A vezetékneved?
  - Amstrong, asszonyom, Jay Amstrong!
Samantha testéből kiszállt az erő, gyenge ujjaiból kicsúszott az üres pohár, ami nagyot koppant a padlón, aztán szilánkokra tört.
  - Nem... nem... nem... Nem! - zokogott fel az asszony, s tenyerével eltakarta az arcát.
Melissa homlok ráncolva figyelte összeomló anyját, nem értette, mi történt. Zavartan kapkodta a szemét Samantha és Jay között, de nem jött rá, mi most a baj. Lemaradt valamiről?
  - Anya, mi van, anya? Én semmit sem értek!
Lánya hangjától az asszony magához tért, tekintete szinte fellángolt. Izzó tekintettel ugrott fel és ingerülten az ajtóra mutatott.
  - Takarodj a házunkból, Jay Amstrong! Tűnj a lányom életéből! Ha egy pillanatra is a közelébe mész, valamilyen módon elérem, hogy lecsukjanak! Ha csak egy ujjal is hozzá érsz...
  - Anya, most miért? Nem értem, mi van veled! - kiabált Melissa is elborzadva. Felállt, és úgy kapaszkodott Jay karjába, mint valami mentőövbe.
  - Nem is kell, hogy értsél, a lényeg, hogy nem járhatsz egy Amstronggal! Nem szerethetsz egy Amstrongot! Sosem mehettek egymás közelébe, megértettétek? - üvöltött az asszony, aztán dühe megint zokogásba fulladt.
Melissa úgy állt a nappali közepén, mintha leforrázták volna. Nem akart elszakadni Jay-től, vele akart lenni. De a fiú reményt vesztve nézett le rá. Lehajolt, fájdalmas arccal homlokon csókolta a lányt, lehámozta karjáról a merev ujjakat, aztán az ajtó felé indult.
Melissa utána kapott, de már nem érte el. Az ő torkát is sírás fojtogatta.
  - Ne, Jay, ne! Nem lehet ez a vége!

  - Szeretlek, de... - torpant meg a fiú az ajtóban komor arccal, aztán becsukta a szemét, hogy ne lássa szerelme szenvedését. Maradék erejét összeszedve, végül hátra se nézve lépett ki a házból.
  - Ne... ne, neee.... - nyögte Melissa zokogások közepette. Csodás sminkje összefolyt a sírástól, de ez már a legkevésbé sem érdekelte. - Miért csináltad ezt, anya? Miért, miért?
  - Hallottad: nem járhatsz egy Amstronggal! - rogyott ismét a kanapéra a hamuszürke arcú anyuka. - Nem szeretheted! Tilos, érted?
  - Nem, nem értem! - csapkodott maga körül a lány tehetetlenül. Úgy érezte, az anyja kitépte a szívét. Meg tudta volna ölni. - Mi a fasz van? Valami Rómeó és Júlia drámába csöppentünk? Ősi ellenség, vagy mi a szar?
  - Rosszabb, annál, sokkal, de sokkal rosszabb... - súgta Samantha gyenge hangon.
Majd minden magyarázat nélkül a szobájába vonult, csak a whiskys üveget vitte magával.
Melissa egy darabig a törött szilánkokat nézett, hisz ezek szimbolizálták az összetört szívét. Nem értette mi történt, de abban biztos volt, hogy ez a helyzet már javíthatatlan. Legszívesebben az anyja után ment volna, hogy addig rázogassa, míg magyarázatot nem ad neki, de ösztönösen érezte, hogy most nincs olyan állapotban, hogy válaszokat adjon neki. Bármit is titkol, holnap addig nyúzza, míg el nem mondja az igazat. Egy nap bizonytalanságot még kibír, de többet nem! Anyja zavarodott viselkedéséből annyit tudott leszűrni, hogy az Amstrongokkal van valami baja! Talán gyűlöli, Carolt... vagy Jay apjával lehetett összetűzése. Bármi is a titok, ki fogja deríteni, és bizony nem hagyja, hogy az ő történetük is úgy érjen véget, mint a Capuleteké és a Montagueké...
Nem fogja elhagyni Jay-t, nem állhat közéjük még az anyja sem!
Ilyen gondolatokkal a fejében duzzogva szaladt a szobájába. Nem törődve a pazar ruhával az ágyra vetette magát és álomba sírta magát.
Fogadalmak ide, vagy oda, mostanában kevés boldogság jutott neki, és egyre kilátástalanabbnak látta a jövőjét. Ha ez így megy tovább, még a végén egyre szimpatikusabb lesz neki Júlia és a halál gondolata!