Összes oldalmegjelenítés

2015. november 15., vasárnap

Berverly szülinapja

Hétfő reggel Melissa elment a háziorvosukhoz. A doki kiírt egy csomó pirulát, és szigorú diétát rendelt el. Négy nap pihenőt kapott, s Mel máris azt számolta, hogy ha gyorsan gyógyul, pénteken már mehet suliba. Nem a tanulás miatt vágyott a gimibe, hanem Jay miatt. A srác egyébként minden nap kereste, néha a délelőtti órái alatt, néha estenként SMS maratont tartottak, vagy épp hosszú perceken keresztül cseverésztek. Brenda kétszer hívta, lediktálta a tananyagot, és egyszer még Beverly is jobbulást kívánt neki, Howard pedig minden második nap meglátogatta. Mel örült, hogy a kapcsolatuk kezd a régi lenni, még ha tartott is némi távolságot a srác.
Csütörtökre már egész jól érezte magát, így elhatározta, hogy másnap mindenképpen megy suliba, nem akart, és tudott tovább meglenni úgy, hogy ne lássa Jay-t.
Fekete farmerben és rózsaszín felsőben, összefogott hajjal rohant ki a házból, hogy minél előbb a suliba érjen. Howard már várta a kapuban, mosolyogva üdvözölte, és örvendezett a felgyógyulásának.
Együtt gyalogoltak, s közben a fiú elmesélte kivel, mi történt az elmúlt négy napban. Jay-t természetesen nem emlegette, amúgy is az volt a szenzációs hír, hogy Beverly házibulit szervez, mert szombaton lesz a szülinapja.
A biokémia terem előtt nagy volt a nyüzsgés, amikor beértek az épületbe, Bev és Brenda két másik csajjal a másnapi partiról dumáltak és kacarásztak.
  - Melissa! De jó, hogy meggyógyultál! Legalább te is jössz a bulimra! - röppent Mel elé a farmer miniruhás szőkeség. Zöld szeme csillogott a boldogságtól, fel volt pörögve, s csak úgy tündökölt.
  - Sziasztok! Én is örülök nektek. - mosolygott Melissa. Zavarta, hogy hirtelen a középpontba került, de igyekezett nem mutatni.
Beverly elhadarta, hány embert csődített össze, hányra menjenek és megmondta a címét. Addig nyaggatta Melissát, míg meg nem ígérte, hogy ott lesz.
  - Mehetünk együtt, ha gondolod. - pillantott félénken a lányra a barna pólós és farmeres Howard.
  - Jó, veled bárhova. - mosolygott barátságosan a lány. Szívesen ment Howie-val, nem akart egyedül kóvályogni a nagyvárosban.
  - Tudjátok mit!? - csapta össze a tenyerét vidáman a bordó hosszított felsős és szűk farmeres Brenda. - Buli előtt felugrom hozzád Mel, együtt készülünk, viszek neked ruhákat, mert ismerjük a katasztrofális ízlésed! Kicsinosítalak, fecsegünk, eltöltjük a délutánt, nyolckor meg értünk jön Will, és felvesz minket és Howardot!
  - Nekem jó. - törődött bele vállat vonva az említett fiú.
  - Klassz lesz, de csak, ha nem kényszerítesz rám szuper szexi csili-vili hacukát. - tréfált Melissa.
  - Nyugi, csajszi! Bízhatsz az ízlésemben! - garantálta Brenda.
Will még jó darabig azon poénkodott, hogy összeszedi az összes szép csajt a bulira.
Megjött a tanár, a fegyelmezetlen banda lecsendesedett és bevonult órára.
Melissa kicsit csalódottan ült le a helyére. Sajnálta, hogy még csak egy pillanatra sem látta Jay-t. Pokolian hiányzott már neki a fiú.
Az órák elröppentek, egész nap Bev bulija volt a téma.
Melissa bár vágyott rá, hogy lássa titkos szerelmét, mégis görcsbe rándult a gyomra, amikor Brendával és Sonával besétált a kantinba. Érezte, hogy itt biztos belebotlik a fiúba, és nem tudta, hogy viselkedjen, ha felbukkan.
Idegesen válogatott az aznapi menüből. Hogy kímélje még a gyomrát, csak egy könnyű salátát kért, steak és fasírt nélkül, és vett hozzá egy kis üveg ásványvizet. Sona spagettivel pakoltatta meg a tányérját, Brenda háromféle pitét kért, aztán megkeresték szokásos asztalukat.
Melissa szinte lélegzetvisszafojtva kacsázott az asztalok között. Jay osztálytársai már ott ültek egy hozzájuk közeli asztalnál, de a fiú nem volt köztük. Egyszerre könnyebbült meg és volt csalódott is. Míg a banda étkezett, Bev és Ethan még mindig a partiról beszélgettek, Sona és Brenda inkább arról, mit kéne felvenniük.
  - Sziasztok! - csendült fel egy jól ismert hang ekkor Melissa háta mögött.
A lány torkában ugráló szívvel pillantott hátra. Jay félmosolyától az egekbe szökött a vérnyomása. Lázasan csillogó szemmel itta tekintete az oly régen látott, imádott arcot. A fiú szebb volt, mint ahogy emlékezett rá. Szőke haja fél oldalt a füle mögé volt simítva, a másik oldalt az arcába lógott. Fekete mintás pólót viselt, a szokásos szaggatott nacijával.
  - Sz... szia! - nyögte Melissa.
  - Van még egy szabad hely? - kérdezte a fiú, miután mindenki üdvözölte.
  - Persze. Gyere! - Brenda kissé elhúzódott Melissa mellől, hogy Jay a szomszéd asztaltól ellopott székével odaférjen Mel mellé.
Melissa elvörösödött, mert ennyire egyértelmű volt, hogy a srác mellé akar ülni, a kíváncsi tekintetekről nem is beszélve. Egyszerre mardosta a kín és az öröm.
  - Meggyógyultál? - kérdezte Jay, miután kényelembe helyezte magát közvetlenül a lány mellett. Szédítő mosolyt küldött neki, s a lány úgy érezte ettől magát, mint egy molylepke, ami nekirepült a villanykörtének. E pillanatban nem érezte, hogy "jól" lenne.
  - Ö... igen. Köszi. - válaszolta a lány zavartan.
Az volt a kínos, hogy nem csak az asztaltársaik figyelték őket meredten, hanem a fél terem.
  - Örülök. - Jay még mindig mosolygott, Mel pedig nem tudta levenni a szemét róla.
A fiú lába az asztal alatt az övéhez ért, s ettől forróság futott végig rajta. Félt, hogy mindenki észreveszi, milyen hatással van rá a srác.
  - Ugye jössz a bulimra, nagymenő? - vette át a beszélgetés fonalát Beverly, aki Mellel ült szemben.
  - Naná! Ki nem hagynám. - bólogatott Jay, miközben a főzelékét kanalazta és fasírtot szelt hozzá. - Ethan már meghívott.
  - Ajánlom is, hogy gyere! A te megjelenésed odacsődít egy csomó csajt! - vihogott Bev. - Minél többen leszünk, annál jobb!
A téma megint a buli lett, így Melissa nyugodtan elmerülhetett a gondolataiban, de a feje zavaros volt, mert Jay túl közel volt. Alig tudott az evésre koncentrálni. Amikor Jay a tálcája széléről elé tolt egy mogyorós csokit, fel se mert nézni, hogy ne tűnjön fel a többieknek. De a fiú az asztal alatt megérintette a combját, és biztató mosolyt küldött felé.
  - Köszi. - súgta szinte tátogva a lány, de örömmel.
  - Menjek érted? Szívesen elviszlek Beverly-éknél, én már úgyis tudom, hol lakik. - ajánlotta a fiú, s elengedte a lány lábát, hogy mégse keltsenek feltűnést.
   - Igazán rendes vagy, Jay - a lány maga is érezte, hogy kicsit több érzelemmel ejtette ki a fiú nevét, mint kellett volna - de már megbeszéltük, hogy Brenda jön nálam és Will és Howard visz minket a bulira.
  - Ó, értem. - felelte a szőke srác, de nemtetszően ráncolta a homlokát.
  - Sebaj! - legyintett Bev vidáman, pedig nem is rá tartozott, amit a másik kettő beszélt. - Téged amúgy is mások sofőrjének szántalak, Jay! Neked kéne felvenned Amandát és Wendy-t!
Jay elhúzta a száját, de nem akarta elrontani a szülinapos örömét, így beleegyezett.
Ment a mókázás az asztalnál, Melissa viszont magában füstölgött. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Jay idegen macákat visz a bulira, de a fiú sem repesett, hogy Melissa nem vele megy, hanem a barátaival. Hogy lehetnek így együtt? Egyáltalán együtt vannak?
Keservesen eltelt az ebédszünet. Mielőtt Jay távozott az asztaltól, gyengéden megérintette a lány karját. Melissa csak egy félszeg mosollyal köszönte meg a gesztust és látványosan a zsebébe süllyesztette a tőle kapott csokoládét.
Utolsó órán Mel kapott egy SMS-t.
"Gyere a parkolóban a kocsimhoz, látni akarlak!"
Melissa szívverése megint meglódult. Örült, hogy a fiú keresi, és ragaszkodik hozzá.
Óra végén addig piszmogott az elpakolással, míg a többiek már rég elszeleltek. Komótosan ment a parkolóba a kék csodajárgányhoz. Remélte, hogy a ismerősei már nem fogják meglátni.
Jay a motor-háztetőnek dőlve, karba tett kézzel várt rá. A parkoló már félig kiürült, viszonylag csend volt körülöttük, legalábbis Mel nem látott haverokat.
  - Úgy hiányoztál! - mosolygott a srác, s jobb kezét kinyújtotta a lány felé.
Melissa bizonytalan lépésekkel sétált mellé, és hagyta, hogy fél karjával átölelje a derekát. Csuda jó érzés volt végre zavartalanul a srác közelében lenni, ugyanakkor felkavaró is.
  - Te is nekem. - bökte ki a lány pironkodva.
  - Na, ezt nem vettem észre. - nézett a lányra szigorúan Jay, de azért apró puszit nyomott az arcára.
  - Bocs... csak új még a helyzet, és zavarba vagyok a többiek előtt.
  - Láttam, de ha ilyen bátortalan vagy, sosem tudunk igazán együtt lenni.
  - Sajnálom, ilyen vagyok. - sütötte le a szemét Mel.
  - Hékás! - nevetett a srác, és állánál fogva felemelte a lány arcát, hogy a szemébe tudjon nézni. - Előttem nem kell szégyenlősködnöd, azért kedvellek, mert ilyen vagy! Hajlandó vagyok küzdeni érted és harcolni magunkért!
  - Hogyan? - meresztett értetlen, nagy szemeket Melissa a srácra.
  - Mondjuk így! - a fiú magához húzta, és ijedt sikolyát egy csókkal fojtotta belé.
Melissa remegve támaszkodott meg tenyerével  fiú mellkasán. Szinte érezte, hogy a csók hatására a vére felpezsdül és felforrósodik. Most érezte igazán, hogy él, nagyon is elevennek érezte magát Jay karjaiban. A fiú nyelve és szája óvatosan becézte az övét, Melissa végre felengedett. Szabad utat engedett az érzéseinek, mert tudta, hogy most van jó helyen, Jay megnyugtató, mégis veszélyes közelségében. Érezte, hogy hozzá tartozik, de hát nem csókolózhatnak folyton-folyvást, hogy mindig ezt érezze!
A hosszúra sikeredett csók után Mel még sokáig nézett szótlanul a fiú szemébe, levegő után kapkodva. Jay félmosollyal az arcán simogatta a haját.
  - Velem töltöd a délutánt? - kérdezte hirtelen a fiú, és invitálva a kocsira mutatott.
  - Szívesen tenném, de sajnos nem lehet. - csóválta a fejét boldogtalanul a lány. - Ma anyu leltároz a butikban, megígértem, hogy beugrom segíteni neki.
  - Ah... nagy kár. De nem baj, akkor elviszlek az üzletig. Holnap viszont, akkor csak a bulin találkozunk.
  - Jó. - bólintott rá Mel, miközben beült az autóba, mert a fiú kinyitotta neki az ajtót.
Jay besorolt a forgalomba, a lány pedig felszabadultan élvezte a süvítő szelet a nyitott autóban.
  - Aztán a bulin rázd le a haverokat, és csak nekem szenteld a figyelmed. - mosolygott a fiú, de szemét nem vette le az útról, mert épp megelőzött egy fekete telepjárót.
  - Ez rád is vonatkozik! Te szedsz fel útközben idegen tyúkokat! - Mel szavaiból sütött a féltékenység, de ez nem bosszantotta fiút, inkább szórakoztatta.
  - Azt hiszed akartam én ezt? Beverly kész tények elé állított, és nem akartam megbántani azzal, hogy nemet mondok! Csak egy fuvarról van szó, aztán a tiéd vagyok!
  - Helyes. - nevetett Melissa, de valójában nem volt túl boldog. Félt, hogy a jóképű fiúra tapadni fognak a lányok és elveszik tőle, mielőtt megkapta volna. Rossz előérzete támadt az estével kapcsolatban.
Melissa elmagyarázta, merre menjenek, aztán Jay beszélt arról, mi történt vele az elmúlt négy napban. Elég hamar odaértek a Díva elé.
Mikor Jay leparkolt, Mel mosolyogva fordult felé.
  - Köszönöm, hogy elhoztál.
  - Igazán nincs mit, kicsikém. - viszonozta a pillantását a srác, és kézfejével megsimogatta a lány arcát.
Mel keze már az ajtó nyitógombján volt, amikor a fiú elkapta a vállát.
  - Jól látom, hogy nyitva van a butik?
  - Igen. Anyám sosem zár be ilyenkor, két munkatársa segítségével egyszerre le tudják bonyolítani a forgalmat és a leltározást.
Jay szeme felcsillant.
  - Remek! Akkor beugrom, veszek valamit!
Mel hitetlenkedve nézett vissza a válla felett Jay-re.
  - De ez női ruha butik...
  - Na és? Támadt egy ötletem! - Jay buzgón kiugrott az autóból, szó szerint kirántotta a lányt is, lezárta a kocsit, aztán intett a lánynak, hogy menjen előtte.
Melissa zavartan lépkedett a srác előtt. Tudta, hogy az anyja meg fogja ismerni a fiút, és ha most nem is, később megkérdi, miért lóg megint vele. Sejtette, hogy az egy kínos szituáció lesz, és még nem állt készen rá.
Közben beértek a butikba. A helyiség tágas volt és világos, a falak krémszínűek és hatalmas divatmodelles poszterek függtek körbe rajta. A fal mentén állványokon ruhák, felsők és nadrágok lógtak vállfákra akasztva, szemben volt velük a kassza, ahol Samantha épp egy füzet felett görnyedt. A bolt közepén egy üveges vitrinben fehérneműk sorakoztak. A kassza jobb oldalán egy bizsus állvány állt, tele színes ékszerekkel, a másik oldalán egy nagyobbacska cipős szekrény, divatos lábbelikkel.
A fekete elegáns ruhás asszony felkapta a fejét, amikor megszólalt az ajtó feletti kis csengő. Csodálkozva nézett a belépőkre.
  - Szia, anya! Jöttem segíteni. - hadarta Melissa, s közben a táskáját a cipős polc mögé rejtette. - Jay-nek épp erre van dolga, és volt olyan kedves, hogy elhozott. És ha már itt van, körülnézne, hátha talál valamit. - a lány egyértelműen zavarban volt. - Emlékszel Jay-re?
  - Sziasztok! Hát persze. - mosolygott a barna hajú asszony, de közben gyanakodva méregette a lazán nézelődő fiút. - Nem nevezném könnyen elfelejthetőnek a srácot. - súgta a lányának.
A fiú már a fehérneműs szekrényt tanulmányozta, amikor Mel elvörösödve, halkan válaszolt az anyjának.
  - De anyu! Ne gondolj semmi rosszra, csak barátok vagyunk!
  - Biztos? - kérdezte Samantha átható tekintettel. Ellenségesen méregette a vagány srácot.
  - Igen. - nyögte Melissa, s nem is sejtette, pirulása mennyire az ellenkezőjét bizonyítja.
  - Nem tudom, hihetek-e neked, lányom. De a vevő az első. - Az asszony mosolyogva lépett Jay mellé. - Na, találtál valami érdekeset?
  - Igen. - villantotta az anyukára hódító mosolyát Jay. - Abból a borvörös, csipkés melltartóból és bugyiból van a legkisebb méretből? A barátnőmnek "S"-es a mérete, megszeretném lepni ezzel.
Még szerencse, hogy Mel az anyja háta mögött állt, így az asszony nem látta lánya elképedt és lángvörös arcát. Nyilvánvaló volt, hogy Jay épp neki vásárol fehérneműt, és ez letaglózta.
  - Persze, hogy van. - mosolygott Samantha, majd megmondta az árát. Mikor a fiú rábólintott, kivette az üvegesből, és a kasszánál beletette egy Díva logós kis papírtáskába.
Jay a kis szatyorral a kezében búcsúzkodni kezdett.
  - További szép napot a hölgyeknek! Holnap találkozunk a bulin, Melissa! Viszlát!
  - Oké. Szia! - válaszolta a lány zavartan, s alig várta, hogy bolton kívül tudja a srácot.
A fiú még bizalmasan Melissára kacsintott, aztán egy laza intés után, hosszú léptekkel távozott.
Melissa feszülten várta az anyja szóáradatát, s az nem is maradt el.
  - Gyanús, hogy ez a fiú folyamatosan felbukkan a közeledben. És mi az, hogy bulizni mész vele? Miért nem tudok én erről?
  - Nyugi, anya! Nem beszéltem róla, mert nincs miről. Nem vele, Will-lel, Brendával és Howie-val megyek Beverly szülinapjára holnap, és véletlenül Jay is hivatalos. Ne feltételezz olyat, ami nincs.
  - Ó, Bev bulija, már emlékszem! Tegnap volt itt Brenda ruhát vásárolni, Beverly meg még kedden elvitt tőlünk egy gyönyörű Dolce Gabana ruhát. Örülök, hogy szórakozni mész, de nagyon kérlek, tarts távol magad ettől a fiútól. Nem tetszik nekem ez az alak, nem hozzád való!
  - De anya...
Samantha nem hagyta szóhoz jutni a lányt:
  - Tudom, jóképű és vonzó, de nem az ilyen gyámoltalan kislányoknak való, mint te! Fogadok, hogy körülzsongják a lányok, csak fájdalmat okozna neked! Hozzád olyan rendes fiú való, mint Will, vagy Howard!
  - Anya! - kiáltott Mel elképedve. - Will Brendával jár, Howard meg olyan, mintha a testvérem lenne!
  - És biztos, hogy ezt Howie is így gondolja? - kérdezte Samantha mindent tudó mosoly kíséretében.
  - Hagyjuk a témát! - rázta le a választ Melissa. Meglepte, hogy az anyja észrevette, hogy a legjobb barátja, másképp érez.
  - Felőlem. - vont vállat az anyuka és visszalépett a kassza mögé. - De akkor is óvva intelek ettől a Casanovától!
  - Jay csak haver, nem kell aggódnod! - nyugtatta meg az anyját a lány, de volt némi lelkifurdalása a hazugság miatt.
  - Ha te mondod... De ne vesztegessük fecsegéssel az időt! Gyorsan átnézem a könyvelést, te meg menj a raktárba segíteni Sue-nak és Gingernek. Ha jól haladunk négy órára kész leszünk.
  - Igenis, anya. - Mel inkább a munkába menekült, csakhogy lezárják a témát.
Aggasztotta, hogy az anyjának ennyire ellenszenves Jay. Ezek után, hogy merje bevallani neki, hogy szereti? Rémes helyzetbe került.

Másnap délután kettő körül megérkezett Melissáéknál Brenda egy hatalmas barna, telepakolt válltáskával. A kezében hozott egy átlátszó nejlonnal beburkolt smaragdzöld kisestélyit is.
A lányok egyből Mel szobájába vonultak. Miután megkávéztak, elkezdték a szépségkúrát. Kifestették egymás kéz és lábkörmeit, aztán sokáig ültek az ágyon cseverészve, arcukon szépítő pakolással. A lányok ekkor még laza melegítőkben voltak, nehogy összekenjék az esti ruháikat.
Miközben ropit eszegettek, Brenda cinkos pillantást vetett a barátnőjére.
  - Édesek voltatok Jay-el tegnap az ebédlőben. Süt a szemetekből, hogy oda vagytok egymásért, de nem értem, mire ez a nagy titkolózás.
  - Ez ennyire nyilvánvaló? - kérdezte Mel elképedve, miközben újabb szál sós pálcikát nyomott a szájába.
  - Nekem az volt.
  - Na jó.... akkor bevallom, hogy a Retro Klubos buli után összejöttünk. Nincs mit tenni, szeretem, csak még nem verjük nagy dobra!
 - De hát ez fantasztikus! - ujjongott Brenda, de csak vigyázva kalimpált, nehogy belenyúljon csillámos körömfestésébe. - Repülnöd kéne a boldogságtól! Jobb lenne, ha mindenki tudná, hogy együtt vagytok, már csak azért is, hogy a többi csaj megtudja, nincs esélyük a szívtiprónál!
  - De nem akarom, hogy rólunk pletykáljanak! Tudod jól, hogy nem szeretek a középpontban lenni. - adta elő kifogásait Mel.
  - Pedig meg kéne szoknod a gondolatot, ha már a suli fenegyerekével kavarsz!
  - Igazad van. - sóhajtott a barna lány, s meredten a takaró margarétáit nézegette. - Ez a buli lesz a fordulópont. Itt az ideje, hogy felvállaljam az érzéseimet. Ha nem teszem, csak magunknak ártok.
  - Ez a beszéd, csajszi! Drukkolok nektek! Annyira különböztök, mégis tökéletes párt alkottok! Kívánom, hogy boldog légy! Ne nézz hátra, mindig csak előre. - biztatta Brenda, és közben hátrafogta kusza tincseit, hogy ne érjen bele az arcán lévő ragacsos masszába. - Légy végre boldog és éld meg a szerelmet!
  - Azon vagyok. - varázsolt az arcára egy halvány mosolyt Melissa.
Végszóra megszólalt Brenda mobilja, Will hívta.
  - Hát nem édes? Máris hiányzok az én mackómnak! - nevetett a szöszi, és felvette a mobilt.
Brenda jó darabig trécselt szeremével, elmesélte, hogy haladnak a szépítkezéssel, aztán lefixálták, mikorra jöjjön értük a srác. Melissa megnyugodva hallgatta őket. Szerette Brendát és Willt, jó volt hallani, hogy ennyire ragaszkodnak egymáshoz.
Délután virslit főztek maguknak, hogy egyenek is valamit. Kaja után a fürdőszobában sminkelték egymást, amikor megszólalt a csengő. Mire Melissa kiszaladt, az ajtóban már nem volt senki, csak az a bizonyos Dívás táska  állt a lábtörlőn. Mosolyogva kapta fel, és magához ölelte a papírtáskát. Kedves és merész ajándék volt, mint akitől kapta. Ujjongva rohant be Brendához, és elmesélte neki az ajándék történetét. A drága barátnő máris azt javasolta, hogy vegye fel a ruha alá a csipkecsodát, s Melissa nem tiltakozott. Bár a fehérnemű merészebb volt, mint amit ő szokott venni magának, felvillanyozta a gondolat, hogy Jay-től kapta.
Eljött az esti ruci kiválasztásának az ideje. Brenda öt ruhát hozott neki kölcsönbe, Melissának nagyon tetszett egy bokáig érő, egyszerű fekete koktélruha, de mivel barátnője vörösre festette a körmét még előzőleg, volt egy olyan érzése, hogy a piros kis miniruhát szánja neki. A ruha csodás volt, de Melissa úgy érezte, nem neki való. Ujjatlan és vállpánt nélküli darab volt, fekete mellrésszel, ami piros fűzős résszel tapadt a csípőre, az alja pedig nagyon rövid volt és két loknis, fodros szoknyarészben végződött. A különlegessége az volt, hogy a  piros szoknyácska szegélyén fekete csipkefodor díszelgett. Brenda Melissa elé tartotta a ruhát.
  - Ezt kell felvenned, ebben dögös leszel. - bizonygatta határozottan Brenda.
  - Ki mondta, hogy dögös akarok lenni? - fanyalgott Melissa. - Le fog esni rólam a ruha! Nincs mellem, ami fenntartsa!
  - Ne kényeskedj már! Ezért van rajta a fűző. Nekem nem is áll igazán jól, mert szinte kibuggyan belőle a mellem, de neked remekül fog állni! Jay Amstrong barátnőjének ilyen ruha dukál!
Melissa nyögve-nyelve beletörődött a sorsába, a fiú neve volt a varázsszó. El akarta kápráztatni Jay-t. Lesz, ami lesz, szexi lesz, és úgy fog a fiú oldalán billegni, mint egy királynő. A gondolat önbizalmat adott neki, s hagyta, hogy Brenda rásegítse a ruhát. Mivel a borvörös melltartópánt elütött a ruhától, barátnője lekapcsolta róla a kis pántot. Már csak a lány haját kellett megigazítani.
Brenda ügyes kezével féloldalas, laza kontyot varázsolt Mel selymes hajából. Néhány hullámos tincset a tarkóján és az arcánál direkt kihagyott a kontyból. A romantikus, hercegnős frizurát egy piros strasszköves csattal dobta fel hátul. Melissa nem akart magára ismerni, amikor a tükörbe nézett. A ruha, a haj és a smink remekül illett hozzá. Attól félt, nem lesz önmaga, mert nem szokott így öltözni, de Brenda remek munkát végzett. Ő volt, csak egy szebb, bájosabb kiadásban.
Sietniük kellett, mert szorította őket az idő. Közös megegyezéssel Brenda szőke haját a feje tetejére fogták fel, a hosszú lófarok részt pedig befonták. Ez remekül illett, garbó nyakú, ujjatlan sötétzöld, flitteres ruhájához, ami második bőrként tapadt a testére, csak térdtől lefelé végződött a ruha rafinált ferde sallangokba. Brenda zöldes sminkje csak még jobban kihangsúlyozta szép, borostyán szemét.
A két lány negyed nyolcra elkészült, s megcsörgették Willt, hogy jöhet. Ajándéktáskáikkal kimentek, hogy ott várakozzanak.
Mire kiértek a ház elé, Howard már kint állt a kapuban. A barna hajú srác egyszerű szürke Adidas pólót viselt, sötétkék farmerrel.
Elképedve bámulta a csajokat.
  - Ejha! Káprázatosan néztek ki! - jött Howie-tól a dicséret.
Melissa jót nevetett a fiú döbbent arcán.
  - Ó, köszönjük. Ráment az egész délutánunk, hogy így nézzünk ki. Gondolom, te bezzeg öt perc alatt elkészültél.
Brenda kicsit távolabb húzódott tőlük, mert csörögni kezdett a mobilja, megint Will hívta.
  - De megérte. Még sosem voltál ilyen szép, Melissa! - bókolt megint a srác, és elragadtatva legeltette a szemét a lányon.
  - Jaj, még zavarba hozol! - intette le a lány, s ő is alaposan végigmérte a srácot. - Te is jól nézel ki, de valami nem stimmel...
Mel kritikus szemmel nézte a fiút, aztán felcsillant a szeme. Közel lépett hozzá, és laposra zselézett haját kicsit összekuszálta.
Howard kínosan érezte magát, nagyot nyelt, még az ádámcsutkája is mozgott, aztán visszatartotta a levegőt, mert nagyobb hatással volt rá Melissa közelsége, mint gondolta. Amikor a lány egy lépést hátrált és pimaszul mosolygott, megtörte a csendet.
  - Most jobb?
  - Igen, sokkal-sokkal jobb. Így inkább te vagy. A lenyalt séró nem áll jól neked.
  - Köszi, kedves vagy! - mosolygott a fiú grimaszolva.
  - Nem akarok belerondítani az idillbe, de most szólt Will, hogy kicsit késni fog, mert felveszi Olivert és Jeremy-t is. - tipegett melléjük zöld magassarkúban Brenda. - Kicsit zsúfolva leszünk a kocsiban, de annyi baj legyen!
Túl sokat nem is kellett várniuk a sofőrre, alig tíz perc múlva megérkezett a piros telepjáró.
Támadt egy kisebb vita az ülésrend miatt, mert sem Mel, sem Brenda nem akart egyik fiú ölébe sem ülni, de aztán Will kitalálta, hogy a két lány üljön előre, a fiúk pedig szorongjanak hátul.
Az esti csúcsforgalomban jó hangulatban megindultak Beverly-éknél. A srácok egész úton poénkodtak hátul, a fekete izompólós Jeremy nem győzte hangsúlyozni, mennyire örül, hogy újra láthatja az elragadó Melissát. Oliver és Howard pedig azzal "kedveskedtek", hogy beceneveket találtak ki neki. A pokol hercegnőjétől kezdve modern Piroskáig, vagy éppen vámpír Barbiig mindent ráaggattak.
Mikor elértek Beverly-ék luxusházához, fent akadt a szemük.
Mel tisztában volt vele, hogy a szülinaposuk anyagilag jól elvan eresztve, hisz mindig drága ruhákban feszített, de erre a két emeletes, kivilágított sárga villára nem számított.
Nagy ricsajjal, és álmélkodva szálltak ki a kocsiból.
Már rengeteg autó állt a ház előtt, de Melissának csak az tűnt fel, hogy a szomszédos fekete Mercedes túloldalán ott áll Jay Aston Martinja, ráadásul a fiú ott állt fekete ingben és nadrágban az orránál, bagózott és két feltűnő cicababa vihorászott mellette.
A lányt elöntötte a düh, ezért látványosan Howardba karolt, mert a macskakövön nehezen lépkedett fekete tűsarkújában. Legalábbis erre akarta fogni.
  - Howard, nehogy már kisajátítsd a hölgyet! - ugrott melléjük a jóképű Jeremy, és a másik oldalról átölelte Mel derekát. - Szeretnék feliratkozni Miss Thompson táncrendébe! A strandon már fagyiztunk, most szeretném megnézni, mit produkál a parketten!
  - Az jó lesz. - mosolygott meredten a lány, mert az udvarra befelé sétálva a hátában érezte Jay pillantását. - Howardnak amúgy is botlába van. Kell majd egy partner, de hadd igyak előbb valamit, mert anélkül nem megy.
  - Majd én itatlak, szívi. - vigyorgott a lányra a piros pólós és szürke farmeres Oliver.
Már messziről hallani lehetett a házból jövő hangos zene dübögését, és minél közelebb értek, annál erőteljesebb volt a ricsaj. A kis kerti lámpák a járda szegélyénél lassan elfogytak, s beértek egy hatalmas, kőkorlátos teraszra. A bejárati ajtóban ott toporgott Beverly, csodálatos ezüstszürke miniruhában, a fehér kapucnis pólós és kék farmeres Ethannel az oldalán. A szöszi hevesen integetett nekik.
A gyors üdvözlés után a lányok átadták ajándékaikat az ünnepeltnek, a fiúk italokat hoztak, aztán Bev beterelte őket az óriási nappaliba. A hatalmas tér már tele volt emberekkel, balra állt egy bárpult és egy svédasztal, a halványkék falat pedig izzósor világította meg körbe, hangulatosan. A zene fülsüketítően hangos volt.
  - Vegyüljetek el, és érezzétek jól magatokat! - mosolygott Bev, aki szürke ezüst színű ruhájában olyan volt, mint egy igazi díva. Térdtől csípőig szűk volt rajta a ruhacsoda, hónaljtól pedig a csuklójáig bő, mint egy denevérszárny.
Melissáék beljebb tolongtak, s rögtön a lila-fehér csíkos ruhás Sona ugrott a nyakába.
Oliver ígéretéhez híven, egyből felfedezte a bárt, s hozott is egy-egy koktélt a lányoknak.
Megpróbáltak egy kevésbé forgalmas sarokba húzódni, mert a helyiségben nagy volt a jövés-menés, középen pedig csoportostól ugráltak ismeretlen és ismerős arcok.
Melissának ízlett a kókuszos koktél, sűrűn kortyolgatott, miközben Jeremy és Howie bolondozását hallgatta. Nevetett és mosolygott, pedig lélekben nem is volt ott. Feszülten az ajtót leste, és azt várta, mikor lép be Jay.
Nem kellett sokáig várnia, alig öt perc múlva belépett a srác a két kis szőkét az oldalához ölelve.
Mikor meglátta Melissáékat, a lányokat a bárpult felé terelte. Kért nekik egy-egy italt, magának egy whisky-t, s megállt a pultnak dőlve, ahonnan haragos szemmel, gyilkos pislantással figyelte a Melt körülrajongó fiúkat.
Oliver, Howard és Jeremy összekaptak azon, ki lassúzzon először Melissával. Mikor a strandos ismerős elcsaklizta a srácok elől Melissát, és birtoklóan magához ölelte a lányt, Jay agyát elöntötte a vörös köd. Néhány embert durván félretaszigálva Melissáék csoportja elé nyomult, és egyszerűen kirántotta Melissát Jeremy karjából.
  - Öreg, nincs nyulka-piszka! Még a szemedet is vedd le a lányról, a mancsodat meg pláne!
Döbbent szemek tapadtak a szőke méregzsákra.
  - Jay... kérlek, ne csinálj jelenetet! - kérte a lány, mert zavarta, hogy a közelükben mindenki őket figyeli.
  - Akkor ne engedd, hogy ez a muki tapogasson! Megegyeztünk valamiben, nem emlékszel? - kérdezte Jay szikrázó szemekkel. Őt aztán nem érdekelte, hogy középpontba kerültek. - Az enyém vagy, ne flörtölj másokkal! Gyere táncolni!
Jay határozottan elkapta a lány csuklóját, megpróbálta a táncolók közé rántani, de Mel stabilan megvetette a lábát és nem hagyta.
  - Nem akarok táncolni! Nyugodj le, vagy szóba sem állok veled! - fújt Melissa. Nem tetszett neki, hogy Jay parancsolgat neki, és hogy zavarba hozta a barátai előtt.
  - Nyugodjak le? Ez csak akkor lehetséges, ha mellettem vagy, hát nem érted? - volt némi kétségbeesésféle a fiú hangjában, és ez megremegtette a lány szívét. Mintha tényleg ő lenne a gyógyír, ami lecsillapítja a felbőszült oroszlánt.
  - Na jó... táncoljunk egyet... csak ne legyél ilyen!
Melissa megadta magát és hagyta, hogy Jay a táncolók közzé vezesse. Szerencsére, még mindig lassú zene szólt, így összesimulva lötyögtek a többi pár között.
A lány próbálta elengedni magát, boldogan simult Jay erős karjaiba, a teste nem is maradt közömbös, de a szíve nyugtalan volt. Jay túlzott birtoklási vágya megrémítette.
Amikor a fiú keze vándorútra indult a hátán és a csípőjén, levegő után kapkodott. Egyszerre érzett forró vágyat és félelmet.
  - Jay... kérlek, fogd vissza magad! Nem vagyunk kettesben! - súgta a fiú fülébe halkan.
  - Még mindig itt tartunk? - Jay kartávolságra eltolta magától a lányt, hogy a szemébe tudjon nézni. - Szégyellsz engem?
  - Nem, dehogyis! - rázta a fejét Melissa. - Csak szerintem, nem illendő így viselkedni mások előtt.
  - Tojok az illendőségre! Nehogy már ne érjek a barátnőmhöz!
Mielőtt Melissa válaszolhatott volna, egy erős barnára sült kéz megveregette Jay vállát.
A feszült párocska csodálkozva nézett a melléjük furakodott Jeremy-re.
  - Lekérném a hölgyet, mert úgy látom, nem valami boldog veled, haver!
A fiú szavai úgy hatottak Jay-re, mint olaj a tűzre. Melissa még mindig szorította a srác vállát, és szinte érezte, hogy végigfut rajta a düh, görcsbe rándul, a szeme felvillan. Ellenséges pillantása nem sok jót ígért. A lány azt kívánta, bárcsak Jeremy ne jött volna ide hozzájuk. Nem tudja, hogy az oroszlánt ingerli?
  - Először is... - Jay elengedte Melissát, és kicsit oldalra fordult, úgy méregette lekicsinylően a lány lovagját. - Nem vagyok a haverod! Másodszor: ne avatkozz mások dolgába! És harmadszor: ha nem kopsz le a csajomról, pofán verlek!
  - Figyeltelek titeket! Melissa retteg tőled, ez jól látható! - makacskodott Jeremy.
  - Én szóltam... - jelentette ki Jay vészjóslóan nyugodtan, aztán a következő percben már lendült a jobb keze, és behúzott egyet a sötét hajú fiúnak.
Nagy lett a zűrzavar. A párjaikkal közelben táncoló Will és Ethan odaugrott és lefogta Jay-t, hogy megóvják az újabb tettlegességtől, Howard és Oliver pedig arrébb rángatta Jeremy-t.
A táncoló tömeg leállt, mindenki feszülten a balhézókat figyelte.
  - Eresszetek el! - ficánkolt a felbőszült Jay a fiúk szorításában. - Csak megleckéztettem a kis pancsert!
A babaarcú szülinapos röppent Jay elé.
  - Jay, kérlek, ne tedd tönkre a bulimat! Nyugodj le! Igyál egy kis whisky-t, vagy pezsgőt és hagyd békén Jeremy-t!
Jay vett néhány mély lélegzetet, a két fiú pedig elengedte.
  - Oké. Gyere, Melissa, igyunk valamit! - megragadta a lány kezét, és a bárpult elé vezette.
A tömeg lassan feloszlott, újra beindultak a táncosok, Mel mégis szeretett volna elsüllyedni szégyenébe, amiért ilyen megalázó helyzetbe került.
Jay meg sem kérdezte mit inna, a kezébe nyomott egy hosszú pohár gyöngyöző pezsgőt.
Melissa nem akarta tovább ingerelni, de úgy érezte, muszáj helyre tennie heves barátját.
  - Jay... kérlek, ne legyen még egy ilyen jelenet! Már téged választottalak, nem akarok se Jeremy-vel, se mással lenni! Ha így viselkedsz, halálra rémítesz!
  - Ne haragudj, kicsim. - Jay érzelmesen nézett a lány szemébe, s ennek a bús pillantásnak Mel nem tudott ellenállni. Felsóhajtott, amikor Jay gyengéden megérintette az arcát. - Elborult az agyam. Tudom, ez nem mentség, de felháborít, hogy mindenféle jöttment alak rád akar mászni. Jó, nem kéne ezen csodálkoznom, mert fantasztikusan nézel ki...
Melissa szívét melengette a bók, már a haragja is kezdett elpárologni.
  - Köszönöm. - Mel bátran lábujjhegyre állt és csókot nyomott a fiú arcára. Jay elkapta, és hosszasan a mellkasához szorította. Ebben a percben minden jelentéktelen lett, csak az számított, hogy együtt vannak.
Az alkohol és Melissa támogatása lenyugtatta a fiút, sokáig táncoltak és bolondoztak kettesben. Egyik italt itták a másik után, s heves táncukkal magukra vonták mások figyelmét, de már nem törődtek vele. Melissa élvezettel simult a fiúhoz, s pörgött-forgott a karjában. A Nicelback egyik lassú balladája közben Melissa szemébe könny szökött, mert illett hozzájuk a szám. Úgy érezte, szívvel és lélekkel is Jay-hez tartozik.
Éjfélkor Beverly nővére betolt a helységbe egy hatalmas, hófehér tortát, ami egy esküvőn is megállta volna a helyét. Pezsgővel koccintottak az ünnepelt egészségére, Ethan még vicces, de szerelmes beszédet is tartott, aztán felszeletelték a tortát és szétosztották a szeleteket.
Melissa és Jay együtt étkezett. Kölcsönösen kanalazták egymás szájába a vaníliás finomságot, és közben úgy turbékoltak, mint a világról megfeledkező gerlepár.
A párocskát nemsokára Beverly szakította szét, mert Brendával elrángatták Jay-től Melt, hogy felvigyék az emeletre. Melissának meg kellett néznie a szülinapos ajándékait.
Jó sokáig fent időztek Bev rózsaszín lányszobájában és nézegették a holmijait.
Mire a lányok megint lementek a földszintre, Jay már nem volt egyedül. A fiú pohárral a kezében lötyögött, a fekete mini rövidnadrágos és piros felsős Alicia pedig úgy dörgölődött a fiúhoz, mint egy bagzó macska. Melle és csípője a fiúhoz nyomult, Jay meg csak dülöngélve tűrte, hogy a lány azt tegye vele, amit csak akar. Melissa fájdalmas arccal, és vérző szívvel figyelte őket, de ő nem volt hajlandó jelenetet rendezni. Póker arccal követte Brendát, és megint odacsapódott Howie-ékhoz.
Oliver megint a kezébe nyomott egy martinis poharat. Mel nem tudott a banda beszélgetésére figyelni, túlságosan is dühös volt.
  - Melissa Thompson! El se hiszem, hogy te vagy! Már figyellek egy ideje, de nem mertem volna rá, megesküdni, hogy te vagy az! Ráadásul, nem akartalak zavarni, mert el voltál foglalva! Most, hogy Howie mellett látlak, már megismertelek! Hihetetlen, hogy a rút kiskacsából hattyú lett! - lépett a lány mellé egy ismeretlen fiú sörrel a kezében.
Melissa érdeklődve figyelte új beszélgetőpartnerét. A srác kicsit sem volt ismerős neki. Legalább három fejjel volt magasabb nála, fekete haja féloldalra volt zselézve, zöldes barna szeme fekete szarukeretes szemüveg mögé volt rejtve, vonzó arcát enyhe borosta fedte.
Melissa nem tudta hová tenni a srácot. Nem rémlett neki, hogy ismerné. Mindenesetre barna kötött pulcsiban és fekete öltönynadrágban nagyszerűn festett, a komoly kinézete ellenére igencsak vonzó volt.
  - A felismerés nem kölcsönös. Ki vagy? - kérdezte Mel kíváncsian. A pia hatására egész bátor lett.
  - Helytelen, hogy elfelejtetted azt, aki négy évig mögötted ült és szerette a hajadat húzgálni! - nevetett a jóképű fiú.
Melissa hitetlenkedve méregette az idegent, s hirtelen megvilágosodott.
  - Todd Kinsley! Nem hiszem el, hogy te vagy az! Hogy megváltoztál, és milyen magas lettél! - nevetett fel a lány örömmel. Végre felismerte az előtte álló fiúban a régi pajtást, aki általánosban néha megkeserítette az életét.
  - És milyen dögös lettem, igaz? - nevetett Todd és ölelésre tárta a karját.
Melissa szinte visítva simult a karjába. Legalább négy éve nem látta a fiút, és örült a találkozásnak.
  - De örülök neked! - mosolygott Mel szívélyesen, amikor kibontakozott a karokból. - Mesélj, mi van veled? Jól megy a sorod? Hová jársz gimibe? Van barátnőd? És a szüleid? Itt laktok még a városban?
  - Hú, ennyi kérdésre nehéz lesz ilyen ricsajban válaszolni. Mit szólnál, ha kimennénk a teraszra?
  - Boldogan veled tartok! - Melissa gondolkodás nélkül elfogadta a fiú felé nyújtott karját. Poharával a kezében hagyta, hogy Todd kivezesse a teraszra. A tágas kis tért beton mellvéd vette körül. A fiatalok megálltak egy szürke oszlop mellett, és a korlátnak támaszkodva kinéztek a megvilágított pazar kertre, ahol szökőkút, művészi virágágyasok, sövények és tuják pompáztak az udvaron. Mel örült a régi barát felbukkanásának, alig várta, hogy a fiú meséljen.
  - Képzeld, az orvosira járok. Sebész akarok lenni. - fogott bele Todd a történetébe. - A Chicagói egyetemen tanulok, és csak véletlen, hogy ma itt vagyok. Komoly kapcsolatom nincs, a tanulni való mellett nincs időm a lányokra, ha komolyan akarom venni a választott pályát. Annyira hiányoztok!
   - Te is nekem! Bár néha elviselhetetlen voltál, azért kedveltelek. - mosolygott Mel, s gondolatban felidézte azt a sok-sok csínt, amit ez a srác elkövetett ellene.
  - Még mindig nem találok szavakat a szépségedre. Hihetetlen, milyen gyönyörű lettél, csajszi! - áradozott a fiú, és ösztönösen megfogta a lány kezét.
  - Igen az. És az én barátnőm. - szólalt meg egy ismerős hang az ajtó melletti sötét sarokban, és felparázslott egy cigicsikk. Melissa tudta jól, hogy Jay jött ki utánuk, de nem is hallotta az ajtó csapódását, vagy bármi más neszt, ami elárulta volna, hogy már nincs kettesben Todd-dal.
Jay végre előmerészkedett a sarokból, és odasétált hozzájuk. A csikkét kifricskázta a kertbe. Sötét pillantása, és szőke haja csak úgy virított a bentről kiszűrődő tompa fényben. Melissa remegve fújta ki a levegőt, tartott tőle, hogy újabb nagyjelenet következik.
  - Helló! Todd Kinsley vagyok! Együtt jártam Melissával általánosba. - nyújtott kezet halál nyugodtan Todd az érkezőnek.
Melissa legnagyobb meglepetésére Jay, ha hűvösen és nyegle pillantással is, de elfogadta a felé nyújtott kezet, és erősen megszorította.
  - Jay Amstrong. Most én járok Melissával. - közölte a szőke srác határozottan.
  - Ó, értem. - bólintott Todd mindent tudóan. Értelmesebb volt, mint Jeremy, mert ösztönösen érezte, hogy el kell húzódnia Melissától. - Én csak évfolyamtársa voltam még gyerekkorunkban. Jó haverok voltunk.
  - Már amikor nem ment éppen az agyamra. - magyarázta a lány mosolyogva, csakhogy oldja a feszültséget.
  - Értem. - hagyta rájuk Jay, s olyan közel lépett a lányhoz, hogy mellkasa a lány karjához ért.
  - Nos... én azt hiszem, megyek, és iszom valamit. - hátrált az ajtó felé Todd. - Még annyi mindenkivel szeretnék beszélni. Örülök, hogy láttalak kicsi Lissy! Minden jót neked!
Todd eltűnt, s Melissa egyszerre sajnálta és örült neki. Sajnálta, mert még annyi mindent nem mondtak el egymásnak, ugyanakkor jobb volt ez így, mert Jay szigorú pillantása semmi jót nem ígért. Kettesben maradtak a félhomályban. Melissa várta a vulkán kitörését, bizonytalanul a kör alakú oszlopnak döntötte a hátát. Jay szorosan elé állt, s közben dühösen leütötte a kezével a lány pezsgős poharát, ami a lendülettől elrepült, és egy virágágyásban ripityára tört.
  - Egy percre sem lehet magadra hagyni, mert máris rád vetik magukat a kis férgek? Ne feszítsd túl a húrt! - fenyegetőzött Jay, és testével az oszlopnak szorította a remegő lányt.
Melissában dúlt a harag, a feszültség és még valami más, amit nem értett. A remegés nem félelemből jött, hanem valahonnan legbelülről, egy erőteljes vibráló érzés, amit nem tudott irányítani.
A fiú közelsége elkábította, de megpróbált józan maradni.
  - Még te beszélsz? Míg felmentem a lányokkal, te Aliciát másztad! - feleselt a lány mérgesen.
  - Nem. Ő engem, és ez nagy különbség.
  - Hogy ez mennyire nem nyugtat meg engem! - veszekedett a lány. Két kezét befúrta maguk közzé és megpróbálta a fiút mellkasánál fogva eltolni magától, de hiába erőlködött.
  - Engem sem, hogy folyton-folyvást rád ragad egy balfék! Ez így nem mehet tovább, mert megőrülök!
  - Engem is az őrületbe kergetnek a hangulatváltozásaid! Vannak barátaim, az csak nem baj....
  - Az nem, inkább az a baj, hogy a közeledben nem bírok magammal! - súgta Jay. Szeme haragosan villogott, még a sötétben is. Jobb kezét a lány kecses nyakára csúsztatta, aztán lehajtotta a fejét, s szája úgy csapott le a lányéra, mint az éhes sólyom az áldozatára.
Melissa magában elhatározta, hogy nem viszonozza a büntetésnek szánt csókot, de amikor a fiú nyelve becsúszott a szájába, olyan érzés öntötte el, mintha elektromos feszültség cikázott volna végig a tagjain. Megmarkolta a fiú gallérját, és még szorosabban húzta magához, hogy teljesen össze tudjanak simulni. Jay hangos nyögéssel díjazta a lány engedékenységét. Kicsit megemelte, hogy fel tudja ültetni a beton korlátra. Melissa készségesen tárta szét a lábait, majd a fiú dereka köré fonta őket. A csók egyre mámorítóbb lett, az érintéseik és a simogatásaik egyre vadabbak. Elvesztették a kontrollt, vágytól túlfűtve estek egymásnak, mintha sosem akarnának elválni.
  - Melissa! Pokolian kívánlak, ha nem mondasz azonnal nemet, később már késő lesz! - figyelmeztette vágytól fátyolos hangon Jay, miközben a lány nyakán barangolt a szája, kezei a derekán és a fenekén.
A lány szíve ki akart ugrani a mellkasából, teste görcsösen vágyott a folytatásra, már képtelen volt nemet mondani. Egyet akartak...
  - Kívánlak, Jay... Veled akarok lenni! - ismerte el Melissa pironkodva. A fiú vállába rejtette az arcát, hogy az ne lássa, milyen nehéz volt kimondania ezt a néhány szót.
  - Menjünk haza!
Először Melissa rábólintott, de aztán a kezdeti kábulat után kitisztult a feje.
  - Várj! Bent maradt a táskám!
  - Gyorsan szaladj be érte, itt megvárlak! - Jay még kedvesen homlokon csókolta a lányt, mielőtt elengedte volna.
A lány, mint egy szökevény besurrant a bulizó tömegbe. Meg is találta Brendáék csoportja mellett egy széken a kis kézitáskát. Már épp kifelé osont, amikor Brenda elkapta a karját.
  - Most lelépek, további jó bulizást! - köszönt el gyorsan Mel, mielőtt meggondolta volna magát.
A zöld ruhás barátnő rákacsintott, mint aki sejt valamit, aztán elterelte Howardék figyelmét, nehogy marasztalják Melissát.
Gyorsan újra a teraszra ment, Jay rögtön elé lépett és megfogta a kezét. Kéz a kézben rohantak a fiú kocsijáig, az sem érdekelte őket, hogy az udvaron cigiző néhány fiatal bolondnak nézi őket.
Csak akkor engedték el egymás kezét, amikor az autóhoz értek. Amikor beültek Jay megnyomott egy gombot a műszerfalon, és a tető a fejük fölé emelkedett. Hűvös lett a levegő, nem akarta, hogy a lány megfázzon. Mielőtt indított volna, kérdőn nézett a lányra.
  - Nálad, vagy nálam?
  - Hát... ö... anyám otthon van, és szívbajt kap, ha nálunk talál. - biggyesztette la az ajkát Mel, de közben a fiú kezét szorongatta.
Jay is addig fészkelődött a kocsiban, míg közelebb került a lányhoz. Fél karját a dereka köré fonta, a másik kezével az arcát simogatta.
  - Nálam tiszta a levegő. A nénikém éjszakás a kórházban. Már csak az a kérdés, van-e merszed feljönni hozzám...
Melissa szíve megdobbant. Nem csak azért, mert már a gondolat is izgatta, azért is, mert a fiú esélyt adott neki arra, hogy visszalépjen, ha meggondolta magát. Ez a lány számára azt jelentette, hogy Jay nem erőlteti rá a dolgot, és hajlandó várni még, ha nem áll készen. Mi ez, ha nem bizonyíték, hogy valóban akarja őt, és nem csak ideig-óráig? És a lány már el is határozta, hogy nincs mire várni. Most kell élni.
  - Ha nem lenne, nem lennék itt. - mosolygott Melissa bátran és a fiú ujjai köré kulcsolta a sajátját.
Jay mosolyogva megemelte az összefonódott kezüket, aztán csókot nyomott a lány kézfejére.
Melissa már ettől is megborzongott. Tapintható lett a feszültség a kocsiban. Csillogó szemekkel néztek össze, aztán Jay úgy döntött, ideje indulni.
Őrült sebességgel repesztettek a kihalt utcákon a késő éjszakában.
Mel nem is látta, merre mentek, ahhoz túlságosan izgatott volt, plusz nem tudta levenni a szemét a fiú arcáról. Szótlanul figyelte a neonlámpa fényében pompázó szőke hajat, a jellegzetes, de csinos arcot és a kék szemeket. Félelmetes iramban haladtak, a szavak feleslegesek voltak, mert csak elrontották volna a várakozás meghitt pillanatait.
Próbálta lélekben felkészíteni magát arra, ami most következik, de persze ez lehetetlen volt. Csak annyit tehet, hogy Jay-re bízza magát. Ha ezt a lépést meg tudja tenni, többé nem lesz köztük akadály, és próbált erre koncentrálni.
Mel ereiben lüktetett a vére, s össze is rezzent, mikor a fiú hirtelen megállt egy hatalmas, emeletes ház előtt. Meglepetten pislogott, bár fel volt rá készülve, hogy a fiú ilyen jómódú. Nem volt ideje rendesen körülnézni, mert Jay fürgén kiugrott a kocsiból, kinyitotta fekete kovácsolt vaskaput, aztán visszaült, hogy beállhasson az udvarra. Mielőtt Melissa kiszállhatott volna, a fiú kinyitotta az ajtót, és segített neki kiszállni. A lány fejében már dübörgött az adrenalin, ha akart volna, se tudott volna arra figyelni, hogy jutottak be a házba és milyen a nappali. A lépésekre figyelt, és az előtte haladó fiú hátát nézte, amikor felmentek egy fakorlátos lépcsőn.
Mikor beléptek egy hatalmas szobába, Mel csak azt látta, hogy kék a fal, és fekete selyemágynemű takarja a terebélyes ágyat. Jay csak egy állólámpát kapcsolt fel az ágy melletti kis szekrényen.
Melissa hangosan kapkodta a levegőt, de a fiú nem hagyta, hogy pánikba essen, keze végigsimította a csuklójától a válláig a lány finom bőrén, aztán sóhajtva magához ölelte a lányt.
  - Mióta megláttalak, tudtam, hogy itt a helyed. - jegyezte meg a fiú viccesen, hogy oldja a lányban a feszültséget.
Mel idegesen felnevetett. Ismét előjött a belső félelme, hisz éppen a szüzességét készül odaadni a fiúnak. Nem akart csalódást okozni neki, biztos tapasztaltabb lányokhoz van szokva. Esetlennek és gyávának érezte magát.
  - Kéne egy kis alkohol, hogy én is elhiggyem ezt.
  - Na nem! Csak semmi alkohol. A múltkor megbeszéltük, hogy tiszta fejjel leszel az enyém.
  - Kár, hogy erre a részre nem emlékszem. - pislogott nagyokat Melissa, s felnézett az igéző kék szemekbe.
  - Akkor itt az ideje, hogy felfrissítsem a memóriádat...
Jay lehajtotta fejét, és először csak a lány nyakát és fülét becézgette a szájával, miközben a keze finoman bejárta a lány derekát és hátát.
Melissa sóhajtozva vette a levegőt, pokoli kín feszítette belülről, és egyre többet és többet akart.
Jay szája végre megtalálta az övét, s a lányból elillant minden csepp félelem. Úgy érezte, kiszállt belőle az erő. A fiú ösztönösen megérezte ezt, mert pont abban a pillanatban nyomta le az ágyra.
Melissa teste tehetetlenül süppedt a hűvös ágybelibe. Akarta a fiút, vágyott a beteljesedésre.
Jay csodáló pillantással hajolt fölé.
Mel ugyanazt a szenvedélyt fedezte fel a fiú szemében, ami benne is lüktetett.
Jay továbbra is rászegezte a pillantását, miközben lehúzta róla a ruhát. Örömmel mosolygott, mikor felfedezte a lányon a fehérneműt, amit ő választott.
  - Szép vagy. - súgta a fiú. - Szebb, mint ahogy elképzeltelek!
Könnyedén kikapcsolta a fehérneműt a lány hátán, aztán hüvelykujjával addig körözött gyengéden a lány mellén, míg megduzzadt a bimbója.
  - Jay, kérlek! - Kérlek hagyd abba, vagy kérlek csináld még? A lány már nem tudott tisztán gondolkodni. Elkábította a fiú izgató cirógatása. Ösztönösen segített Jay-nek kibújni az ingből és a nadrágból.
Melissán már csak a bugyi volt rajta, fehér bőre csillogott a tompa lámpafényben. Remegéshullám söpört végig a testén.
  - Hagyd, hogy szeresselek! - Jay lehajolt, és gyengéd csókokat lehelt Melissa mellére, ajkával és nyelvének hegyével teste minden pontját bejárta.
Melissát elkábította a fiú simogatása, ajka érzéki játéka, a fülét és haját cirógató lehelete.
A lánynak hevesen kalimpált a szíve, azt hitte álmodik. A srác érintései hatására a vágy ismeretlen hullámával borította el.
Jay gyöngéden simogatta a lány karcsú testét, aztán a kezébe fogta az arcát és mélyen a szemébe nézett.
  - Gyönyörű vagy! - suttogta. - Kívánlak, attól a perctől kezdve, hogy először megláttalak, kívánlak, ahogy még soha életemben egy nőt sem.
Melissa kétségbeesetten próbálta Jay-en felfedezni a szerelem jeleit, de csak vágyat látott a sötétkék szemekben. A következő csók már nem volt olyan finom és lágy, mint az eddigiek, túl nagy volt benne a vágy, és Melissa nem is akarta, hogy a fiú kíméletesen bánjon vele, éppúgy akarta a vágyaik beteljesedését, mint ő.
Időközben a srác kibontotta a kontyát, így a haja a vállára omlott. Ujjai szinte maguktól játszottak Jay tarkóján a szőke fürtökkel, ujjhegyével szelíden végigsimított a fiú fülének vonalán. Érezte, hogy Jay kívánja, s ettől az ő vágya is egyre erősebb lett.
Jay halkan felnyögött és ajka a lány arcához ért. Megérintette szája szegletét, futó csókokkal hintette tele. Melissa legszívesebben könyörögve kérte volna, hogy szorítsa szájára a száját, s csókolja vadul, igazán.
Mikor ez végre megtörtént, a lány reszketve sóhajtott fel. Jay úgy csókolta, mint még soha senki.
Melissa epekedve és odaadóan viszonozta a csókot. Kívánta Jay-t, s a csókjaival akarta bebizonyítani.
Aztán a srác ugyanolyan ügyesen, mint az előbb a melltartót, a bugyit is lehúzta róla, és ujjai tovább folytatták az ígéretes játékot. Melissának elakadt a lélegzete, már csak azok az érzéki örömök léteztek számára, amelyeket Jay váltott ki belőle. Ő is örömet akart szerezni a fiúnak. Beszívta testének mámorító illatát, és teljesen eltelt vele. Jay bőre meleg volt és sima. Melissa egyre jobban felbátorodott, s egyre hevesebben simogatta ujjai hegyével a fiú bőrét. Amikor Jay az ajkára tapasztotta a száját, beteljesülésre vágyva feszült a fiúnak. Jay fölé gördült, s amikor megérezte, hogy elbizonytalanodik, gyengéd szavakat suttogott a fülébe. Jay ujjai olyan szenvedélyre gyújtották Melissát, hogy már csak egyre vágyott: hogy eggyé válhasson vele.
Belesimult a fiú karjába, ajkát kis vágyakozó sikolyok hagyták el. A kéj tengere vette körül, s végre maga is érezhette mindazt, amiről eddig csak könyvekben olvasott.
A lány úgy érezte elolvad. Elviselhetetlenné fokozódott a vágya.
  - Megőrülök érted, Melissa! - suttogta Jay zihálva. - Maradj velem, örökre!
  - Sze... szeretlek, Jay! - vallotta be a lány, mert már nem tudott gátat szabni a benne dúló érzelmeknek.
A fiú újra megcsókolta és belé hatolt.
Melissa felsikoltott, mikor éles fájdalom járta át a testét. Megmerevedett, amikor magában érezte a fiút. Megragadta Jay vállát, mintha egyszerre akarta volna magához húzni és eltaszítani.
A következő pillanatban azonban Jay magához szorította, és olyan gyengéd volt hozzá, hogy a lány mindenről megfeledkezett.
Jay lassan elkezdett mozogni, először csak csípője lágy mozdulataival, kezét a lába közzé csúsztatta, ujjával a csiklóját simogatta.
Melissára újra rátört a vágy, mintha a benne szunnyadó bestia ébredt volna fel, és immár tudta, hogy csodálatosak számára ezek a mozdulatok, hogy akarja őket, akarja Jay-t. Beleremegett a vágyba, a hőség hulláma öntötte el, abból a pontból kiindulva ahol ketten egyesültek. Jay erősen szorította, lökései egyre erősebbek lettek. A lány ösztönei azt súgták, tárja szét a lábát még jobban, hogy szerelme még mélyebbre hatolhasson benne, fokozva a gyönyört, melyet testében okozott.
Igen, még, még. Melissa szeretett volna elveszni. Elöntötte egy extázis hullám, ami végigsöpört az egész testén. Behunyta a szemét, szíve őrülten zakatolt, amikor együtt értek el a boldogság kapujába. A kezdeti fájdalomnak nyoma sem volt, s Melissa élvezettel, nyögdécselve követte Jay-t a csúcs felé.
Utána a lány azonnal elaludt. Elégedett, boldog mosollyal az ajkán feküdt Jay ölelő karjaiban.