Fájó érzelmek

Melissa nem is tudta, mi ébresztette fel. Igazából fel sem akart kelni, mert a buli utáni felfokozódott hangulatban, azt álmodta, hogy Jay-el van, egy olyan világban, ahol nem testvérek. Az álomban együtt voltak, szerelmesen, és minden tökéletes volt. Szerethették egymást, ölelkeztek, csókolóztak, és nem volt köztük akadály. Hihetetlen volt, de még mindig érezte maga mögött Jay meleg testét, és lágy ölelését a derekán. Akkor rémült halálra, amikor még a száját is megérezte a nyakán. Ennyire nem lehet valóságos egy álom! Ijedten lenézett, valóban egy kar fonódott a derekára. Létezik, hogy úgy elfajult a buli, hogy semmire sem emlékszik? Létezhetetlen, hogy összefeküdt Jay-el, még a hideg is kirázta a gondolattól, amikor eszébe jutott, hogy bátyja felbukkant a klubban és túl hevesen táncoltak. A közelségére, az illatára, jég kék szemére és fájdalmas pillantására még mindig emlékezett, de aztán ködbe burkolózott minden.

Amikor forró lehelet kezdte bizsergetni a nyakát, csak rászánta magát, hogy szembe nézzen a valósággal. Hátra fordította a fejét, a szíve hatalmasat dobbant, pedig barna sűrű hajú fej és markáns arc pihent a háta mögött. Will? Mit keres itt Will? Megerőltette az agyát, aztán végig pörgette az eseményeket a fejében. Hirtelen gyorsított filmként maga előtt látta az este történéseit. Will és Howie csúnyán eláztak, és Sonával hazahozták a fiúka. Ó, és Will nála aludt... vagyis vele.

Óvatosan, hogy fel ne ébressze a srácot, szembefordult vele. Hála az égnek, volt rajtuk ruha, így biztos volt benne, hogy semmi sem történt közöttük.

Will egyenletesen szuszogott, néhány sötétbarna hajtincs a homlokába lógott, szeme csukva volt, így Melissa közelről megcsodálhatta hosszú és sötét szempilláit. Hogy nem vette ezt eddig észre? Will békésen szendergett mellette, még mindig őt ölelve és hozzá simulva. A lány nem jött zavarba tőle, sőt, kellemesen érezte magát, szinte már-már élvezte a közelségét. Egy belső késztetésre hallgatva lágyan megérintette a fiú enyhén borostás arcát, aztán újhegyével könnyedén végigsimított az arcán.  Will még mindig csukott szemmel felsóhajtott, szorosabban magához húzta a lányt. Fél szemét kinyitotta, elégedetten elmosolyodott, aztán ajkát a lányéhoz nyomta.

Melissa  szívverése meglódult, arcát simogató keze ledermedt, de mielőtt reagált volna a csókra, kivágódott a szobája ajtaja.

  - Melissa Thompson! - hallotta a háta mögül anyja felháborodott hangját, de zsibbadt agya még mindig arra koncentrált, hogy Will szája az övéhez ért. - Mit keres egy férfi bakancs az ajtód előtt? - itt valószínűleg felfedezte az ágyban összegabalyodott párt, mert levegő után kapkodva folytatta. - Istenem! Will?

Melissa végre magához tért a furcsa kábulatból, elhúzódott a sráctól, és haragosan fordult az anyja felé.

  - Neked is jó reggelt, anyu! - felült és lehámozta magáról a lábára tekeredett takarót. - Ne üvölts, kérlek, fáj a fejem, mert sokat ittunk! Főznél nekünk egy kávát?

A lány tudta nagyon jól, hogy hanyag és laza viselkedésével csak jobban felbosszantja, de pont ez volt a szándéka. Ingerelni akarta, bosszantani és fájdalmat okozni neki, hisz még mindig nem bocsátotta meg, hogy szörnyű titkaival tönkretette az életét.

  - De egy fiú van az ágyadban! - háborgott a barna, hosszú hajú asszony. Feldúltan, egy szál köntösben és fekete selyem, hosszú nadrágos pizsamában álldogált az ajtónyílásban, a kilincset markolászva.

  - Na, nem mondd! Képzeld, én is tudom. - forgatta a szemét unottan Mel. Élvezte, hogy a frászt hozza az anyjára. - Menj már, mindjárt utánad megyek, csak beszélnem kell Will-lel!

Samantha vetett még rájuk egy gyilkos pillantást, de aztán győzött a józan esze és elvonult. Természetesen nem akart veszekedést egy idegen előtt.

Amikor kettesben maradtak, Will is felült, hitetlenkedve nézett körül, az idegen szobát, a szétzilált ágyat, majd alvótársát méregette.

  - Mi történt? - kérdezte zavartan, némi rémülettel a hangjában.

Melissa magában jól szórakozott. Látta, hogy rövidzárlat van a fiú agyában, és azt latolgatja, történt-e köztük valami intim, ami kiesett az agyából. Az előbbi csókon kívül semmi, de az meg nem volt kellemetlen, mégsem akart most erről beszélni, főleg így, hogy egy veszettül mérges szülő várja a konyhában.

  - Nyugi, semmi. - mosolygott a lány vidáman. - Csúnyán berúgtál Howarddal. Sona vezette idáig a kocsid, én becipeltelek ide, a barátnőm pedig Howie-t kísérté haza. Hullafáradtan és kiütve estünk az ágynak, és most ébredtünk, igaz nem tudom hány óra. - a mesélés végén Melissa úgy érezte, össze-vissza beszél. Furcsa volt a szitu, és megdöbbentette milyen jól aludt egész éjszaka az öntudatlan srác meleg és biztonságos karjaiban.

  - Csak ennyi volt? Akkor... a többit csak álmodtam. - Will zavartan lesütötte a szemét, és idegesen markolászta az ágytakarót az ölében.

  - Mit... Mit álmodtál? - kérdezte Mel bizonytalanul. Látta, hogy a srác zavartan feszeng, és mintha egy pillanatra még el is pirult volna.

  - Nem érdekes. - legyintett Will, majd lemondóan megcsóválta a fejét. - Sajnálom, hogy anyukád miattam pipa lett rád. Mindjárt összeszedem magam és elhúzok.

  - Ó, ne foglalkozz vele, már amúgy sem állhatjuk egymást. Majd megbékél. És nem engedlek el kávé nélkül. - a lány gyorsan felpattant és megigazította magán a ruháját. - Maradj itt. Lenyugtatom a házi sárkányt, aztán felhívjuk Howie-ékat, hogy megtudjuk, rendben vannak-e.

  - Jó... ha ezt akarod.

Melissa kedvesen mosolygott, majd kislisszolt a szobából.

Addigra Samantha már fekete szabadidő nadrágban és hosszított rózsaszín kötött pulóverben ült a konyhapultnál és gőzölgő kávét kortyolgatott. Arcáról még mindig sütött a harag és zaklatottság.

Melissa zavartalanul a kávéfőzőhöz ment, felkapta kedvenc Disney-s csészéjét és töltött magának egy jó adag kávét.

  - Kösz, ez életmentő. - mosolygott elégedetten, amikor a forró és kesernyés frissítő első kortyai felélénkítettek a testét és a tudatát.

  - Nem szeretnéd megmagyarázni, mit keres ez a fiú az ágyadban? Lefeküdtetek? Jártok? Szeret?

Na, kezdődik a vallatás. - gondolta Mel magában füstölögve. Semmi kedve nem volt magyarázkodni, de balhézni sem akart kora reggel. A falióra nyolc órát mutatott, ami azt jelenti, alig aludt néhány órát. Túl másnapos és gyenge volt a veszekedéshez, így kinyögte az igazat.

  - Nem szexeltünk, csak aludtunk, nem járunk, és valószínűleg nem is szeret... vagyis nem úgy, ahogy te gondolod. - válaszolta meg a kérdéseket egy szuszra a lány. Bár az ébresztős csók után már nem is tudta, mit gondoljon Willről, az érzéseiről és a kapcsolatukról, sőt, nem is mert belegondolni. - Annyi történt, hogy a srácok berúgtak, Sona vezetett haza, így kézenfekvő volt, hogy itt térünk magunkhoz.

  - És hol van Sona? - kérdezte Samantha reménykedve abban, hogy a lánya nem kettesben aludt egy sráccal.

  - Howie-nál. Tudod... ők félig-meddig járnak és... ó, bonyolult, és nem is tartozik rád. - Melissa a mondat közepén úgy döntött, nem avatja be az anyját barátai magánéletébe. Nem érdemli meg a bizalmát amúgy sem. Gyorsan lehúzta maradék kávéját, aztán fogott egy fekete kis bögrét és teletöltötte. - Viszek Willnek kávét, mert szörnyen másnapos és... ó, hagyjuk!

Melissa kilibbent a konyhából, Sam pedig bánatosan nézett utána. Pokolian fájt neki, hogy nem tud a lánya életéről és nem mond el neki semmit. Nem azért akart tudni róla mindent, hogy fegyelmezze, csak aggódott érte és a bizalmatlansága mindentől rosszabb volt. Bármit megtett volna, hogy visszakapja őt és megint olyan igazi anya-lánya kapcsolatban legyenek, mit néhány hónappal ezelőtt. Elszorult a szíve, amikor az is eszébe jutott, hogy a fiával még ilyen kapcsolatban sincs.

Eközben Melissa visszaért a szobájába. Will már az ágy szélén ült, könyökével a térdére támaszkodva, lehajtott fejjel a nyakát szorongatta.

  - Megjöttem, és látom, a macskajaj is. - nevetett a lány, majd leereszkedett a fiú mellé az ágyra és kezébe nyomta a bögrét.

  - Kösz, életmentő vagy. - mosolygott rá a srác kedvesen, majd szinte áhítattal kortyolt a kávéba.

  - Lenyugtattam anyámat. - közölte a lány, miközben részvéttel méregette a sápadt, borzos, elgyötört képű fiút. - És te hogy vagy?

  - Keveset aludtam, de kényelmesen - itt pajkosan villant meleg barna szeme a lányra. - mozdony zakatol a fejemben, a testem zsibbadt, és minden mozdulat fáj, de köszönöm kérdésed, remekül vagyok. - Will a bögre pereme fölött vidám pillantás vetett a lányra, másik kezével az ágy szélében kapaszkodott.

Melissa megint késztetést érzett, hogy megérintse, ezért ösztönösen cselekedett. Kezét a fiú kezére csúsztatta. Will kérdőn nézett rá, leengedte a szájától a poharat, összefonódott kezükre meredt.

  - Mi történt az este? - kérdezte zavart tekintettel.

  - Semmi... semmi, csak aludtunk.

  - De... de reggel megcsókoltál.

Most Melissán volt a sor, hogy elképedjen. Határozottan úgy emlékezett, hogy ő NEM tett ilyet!

  - Én? Én nem! Te voltál! - hárította gyorsan, zavarban és fülig vörösödve Melissa.

  - Melissa - Will tenyérrel felfelé fordította a lány kezét és gyengéden simogatni kezdte a tenyerét és az érzékeny bőrt a csuklójánál. - Lehet, hogy részeg vagyok, és kihagy az agyam, de arra határozottan emlékszem, hogy te kezdted. Megérintettél, kérleltél a szemeddel, így egyszerre mozdultunk és így lett belőle csók. Ha anyukád nem ront ránk, szerintem több lett volna, mint egy ártatlan szájra puszi.

Melissa szégyenlősen elhúzta a kezét. Nem akart belegondolni a reggel történtekbe. Tartott tőle, hogy Willnek igaza van. Csak arra emlékezett, hogy jó volt mellette ébredni, melegség öntötte el a karjában, megcsodálta szép arcát és megbűvölve nézte tökéletes ívű száját. Talán abban a pillanatban tényleg akarta a csókot, de nem gondolt bele a következményekbe. Szüksége volt Willre, jobban mint bárkire, de nem kéne elrontani a barátságukat. Totálisan összezavarodott, nem akarta, hogy a fiú másképp értelmezze a barátságát. Még nem volt túl Jay-en - talán soha nem is lesz - így egyenesen szemétség lenne, ha olyannal hitegetné Willt, ami talán soha nem is lesz.

  - Will én nem... nem! Jay... Howard.. és te... ez olyan... - a lány dadogott és habozott, képtelen volt kimondani az érzéseit, mert az nem csak neki fájt volna.

A barna hajú srác mosolygott az orra alatt, és megsimogatta a lány elgyötört arcát.

  - Jó ég!... Ez kettővel több fiúnév a kelleténél egy mondatban. - leejtette a kezét, majd mindentudóan nézett a könnyektől elhomályosult ragyogó kék szempárba. - Értem én. Nem vagy túl Jay-en és nem akarsz fájdalmat okozni Howie-nak. Azt is tudom, hogy magadnak is félsz bevallani, hogy elindult köztünk valami. Mindezt megértem, mert én már csak ilyen bolond vagyok, és nem fogok rád erőltetni semmit.

Melissa látott a srácon némi megbántódást, de gyáva volt szembenézni bármilyen érzelemmel. Összetört szíve üvöltve tiltakozott minden bonyodalom, fájdalom és szenvedés ellen. Félt szeretni, félt bízni, de azt ösztönösen érezte, hogy jó neki Will-lel, és ezt tudatni is akarta vele.

  - Will... nem akarlak téged is elveszíteni. Szükségem van rád, mert veled jól érzem magam... veled minden könnyebb és újra élek, de nem akarom elrontani ezt, ami most van, mert rettegek minden bonyodalomtól és érzelemtől! Kellesz nekem, de ne várj többet barátságtól! Csak az kell, hogy mellettem legyél, vigasztalj, kirángass a depresszióból és támogass. - a végén kibuggyantak a szeméből a visszafojtott könnyek és a torkát mardosta a fájdalom.

Will részvéttel sóhajtott, a lány mellé csúszott, aztán magához ölelte. Melissa boldogan simult a karjába és a mellkasára hajtotta a fejét. Amikor a srác a haját simogatta melegség járta át és megint jött az érzés, hogy nincs egyedül.

  - Mindig melletted leszek. - súgta Will a lány gondolatait megerősítve. Csukott szemmel, gombóccal a torkában görcsösen ölelte a lányt, a haját és fejét simogatva. Meg akarta nyugtatni, boldoggá akarta tenni. - Mindig itt leszek neked!

Teltek a másodpercek és percek, de fogalmuk sem volt meddig ültek a kusza ágynemű között barátságos ölelésben.

Amikor a lány feleszmélt, arra gondolt, hogy szegény srác biztos kivan a tegnap esti buli után és sem testileg, sem lelkileg nincs toppon, mégis itt öleli és vigasztalja. Nem lehet önző, el kell engedni, hogy végre otthon, a saját ágyában kialudja magát és feltöltődön.

  - Köszönöm, Will, most már rendben leszek! Ideje hazamenned, hogy kipihend magad! - kapta fel a fejét a lány, de még mindig a vállába kapaszkodott.

  - Most meg elzavarsz? - mosolygott a barna, meleg tüzű szempár.

  - Nem, csak biztos totál kész vagy a tegnapi ereszd el a hajamat után, és nem akarlak kihasználni és a terhedre lenni.

  - Ugyan már, kis csacsim, te sosem leszel a terhemre. - csóválta a fejét Will, majd homlokon csókolta Melissát. - De igazad van, fel kéne szívódnom. Csodálkozom is, hogy anyád még nem rontott ránk egy konyhakéssel, hisz mégis csak édes kettesben vagyok a kicsi lányával a hálószobában.

  - Nem merné. - sötétedett el a lány tekintete. - Minden jogát elvesztette az életembe beleszólástól.

  - Erről, ugye egyszer mesélsz nekem? - kérdezte Will feltételes módban, mert sejtette, hogy most úgysem avatná be ebbe a lány. Pedig rém kíváncsi volt, miért romlott így meg a kapcsolatuk. Mindent tudni akart a lányról és amiben tud, segíteni akart.

  - Egyszer... talán.

Will beletörődve bólintott, majd felállt.

  - Na, tényleg ideje mennem. Tuti ágynak dőlök, ha hazaérek és suliba indulás előttig fel sem ébredek.

  - Akkor jó pihenést és igyál sok folyadékot, az segít a másnaposságban. - Mel automatikusan megfogta a fiú kezét, hogy kivezesse a nappaliból. Közben Will felhúzta a bakancsot, és már fél kezében volt a teló, hogy felhívja és összeszedje a szomszédból Sonát. Közben a lány végig szorongatta bal kezét, s ez neki sem volt ellenére.

Épp a bejárati ajtó elé sétált, amikor előjött a konyhából a lány anyja. Megtorpant, mert úgy érezte nem mehet el szó nélkül.

  - Ó, jó reggelt, Mrs. Thompson! Sajnálom, ha kellemetlenséget okoztam.

Samantha idegesen méregette a srácot, és a lányt, aki kullancsként tapadt a fiú kezéhez.

  - Bár tudnám, hogy okoztál-e! - sóhajtott a nő és lehuppant a kanapéra.

Will értetlenül ráncolta a homlokát, de mielőtt megkérdezte volna, hogy érti ezt, Melissa megragadta a karját és finoman kitessékelte az ajtón.

Az anyuka figyelmét persze nem kerülte el a fiatalok bensőséges kapcsolata...

Miután Melissa kikísérté Willt, elhatározta, hogy visszafekszik aludni, hisz alig aludt néhány órácskát. Épp a szobája felé slisszolt, amikor az anyja utána szólt.

  - Gyere csak ide, Melissa! Szeretnék beszélni veled!

  - Igazán? - fordult vissza haragosan a lány csípőre tett kézzel. - Tizennyolc évig hallgattál és elhallgattál, most meg hirtelen beszélni akarsz? De tudod mit? Hallgatlak!

Lázadó hangon beszélt, és makacsul a fotelbe vetette magát. Kezdte kellemetlenül érezni magát lakktól összeragadt hajjal, izzadt és gyűrött ruhában. Minden vágya a zuhanyzás volt és egy nagy alvás, de persze ez a kedves mamát nem érdekelte.

  - Visszavehetnél magadból, amikor velem beszélsz, elvégre jár némi tisztelet nekem, mivel én hoztalak a világra. - kezdte a kioktatást a barna, tarkóján összefogott hajú asszony.

Melissa gúnyosan a szemét forgatta, de nem merte kimondani a véleményét, inkább lenyelte, úgy gondolta, akkor hamarabb szabadul.

  - Mit akarsz? - kérdezte durcásan.

  - Beszélni. Te és Will...

  - Nem! - intette le indulatosan Mel. - Nincs olyan, hogy én és Will, és semmi kedvem beszélni róla.

Samantha csalódottan sóhajtott, de aztán témát váltott.

  - És te és Jay? Szoktatok találkozni? Beszélni, vagy...

  - Na, róla aztán végképp nem akarok beszélni! - pattant fel a lány dühösen. A szívére szorította a kezét, mert már a neve hallatán is sajgott.

  - De muszáj, kicsim! Ő a testvéred... a bátyád! Beszélnünk kell vele. Hívd ide és....

  - Na ne.... ne... Nem! - Melissa irtózott a gondolattól, hogy találkozzon Jay Amstronggal. A tegnapi véletlen találkozás elegendő bizonyíték volt rá, hogy jobb, ha egymás közelébe se mennek. Máris odalett a nyugodtsága, ami Will mellett olyan kényelmes volt. Az anyja és a bátyja felemlegetése elég volt, hogy újra haragot, fájdalmat és reménytelenséget érezzen.

  - Melissa, kérlek! - rimánkodott Samantha könnybe lábadt szemmel. - Beszélnem kell vele! El kell neki mondanom, miért tettem, amit tettem!

  - Akkor menj el hozzá, de hagyj ki engem a családi idillből! Képtelen vagyok találkozni vele! Hát nem érted, hogy szerelmes vagyok belé? - Mel zaklatottan topogott a szobája ajtaja előtt. Máris a sírás környékezte.

  - Az nem lehet... - rázta a fejét suttogva Sam.

  - Hol élsz te, anya? Együtt jártam vele! Szeretem, és kurvára nem úgy, mint a bátyámat! Fáj látni, fáj a közelébe menni, és nem kényszerítheted rám a családi kötelékeket, amikor ez engem ennyire kínoz!

  - Sajnálom, kislányom... Egyszer megbocsátod nekem, hogy ezt tettem veletek? - Samantha gyötrődve felhúzta a térdeit, és halkan sírdogált.

  - Nem... ezt soha! - nyelt nagyot a lány, aztán a fürdőbe szaladt, hogy lemossa magáról az elkenődött szemfestéket és izzadságot. Az is előny volt, hogy a csobogó vízsugár elrejtette a könnyeit, csak kár, hogy a bűneit nem mossa le.

Jó félóráig áztatta magát a forró víz alatt, mire úgy érezte a feszültség végre távozott belőle, csak a felmelegedett teste maradt, mint az üres tojáshéj. Gondolatai kiürültek, szíve lenyugodott, s megkönnyebbülve keresgélt a szennyes tartóban valami tisztább ruha után, hogy felvegye. Térdén lyukas, pamut cicanadrág és egy kinyúlt, bő kék kötött pulóver akadt a kezébe. Itthoni fetrengésre megteszi. - gondolta elégedetten. Vizes haját kezével igazgatva masírozott be a szobájába, és végre az ágyra vetette magát, hogy kipihenje a fáradalmakat és elmerüljön álomországba, ahol minden békés és csodás...

Arra ébredt, hogy csengettek. Ez fura volt, hisz ritkán mentek hozzájuk vendégek. Nem tudta mennyit aludt, de még fényes nappal volt, a nap sugarai bekúsztak a redőny rései között. Amikor újra csengettek, nyögve felült és a telefont előhalászta a párnája alól. Három óra elmúlt, tehát sikerült aludnia még hat órát egy huzamban. Jót is tett neki, feje már kicsit sem sajgott és a tánctól elnehezült lábai is könnyebbek voltak. A csengetés abbamaradt, így sóhajtva visszahanyatlott a párnára. Nem érdekelte, ki a látogató, de aztán arra gondolt, biztos Howard ugrott át, hogy megnézze, hogy van a buli után. Kelletlenül bár, de összeszedte magát és feltápászkodott az ágyból.
Amikor kiért a nappaliba, olyan látvány fogadta, amire nem volt felkészülve.
Jay ült az anyjával szemben ellenséges és mogorva képpel. Nem akart vele találkozni, nem akarta látni, de mielőtt még visszabújt volna kuckójába, az anyja felé fordult.
  - Ülj le hozzánk, Melissa, beszélnünk kell.
  - Mit keresel itt? - nézett a farmer dzsekis srácra haragosan Mel.
  - Anyád hívott.
  - Honnan?... - de be sem fejezte a mondatot, máris tudta, hogy az anyja azért nyomkodta a telefonját tegnap. Kikereste eldobott fia számát.
  - Ülj már le! Ideje elmondanom nektek, mit miért tettünk tizennyolc éve Patrickkel.
Melissának nagyon nem tetszett az ötlet, de nem volt más választása. Levágta magát a fotelbe, de szándékosan nem nézett Jay-re.
A fiú feszülten ült a kétszemélyes kanapén, hosszú ujjaival a karfán dobolt.
Türelmetlenül várták, mit akarhat Samantha.
  - Anya, nem lehetne, hogy én visszafeküdjek aludni? Már úgyis ismerem a rémes történetet. - próbálkozott Melissa.
  - Nem, édesem, mert neked is mindent tudnod kell.

És Samantha reszkető hangon, zaklatottan és könnybe lábadt szemekkel elmesélte a fiataloknak, hogy romlott meg a kapcsolatuk, hogy veszekedtek folyamatosan, és mivel megőrjítették egymást, arra jutottak, hogy el kell válniuk. A nőnek fiatalon és az ideg összeroppanás határán nem lett volna energiája felnevelni két kis gyereket, ráadásul Patrick imádta a másfél éves Jay-t, így meghozták a fájdalmas döntést, a férfi magával vitte a fiát, Samantha pedig magára maradt a pár hónapos Melissával. Arról is részletesen mesélt, hogy annyira meggyűlölte az Amstrong nevet, hogy válás után megváltoztatta lánya vezetéknevét a saját lánykori nevére. Elmondta, hogy szinte minden nap sírt, amiért le kellett mondania a fiáról, de közben minden erejével azon volt, hogy Melissának megadjon mindent. Aztán kitért arra is, mennyire utálták egymást a sógornőjével Carollal, és hogy ő és Patrick eltűntek a városból, és fogalma sem volt róla, mikor költöztek vissza és miért.
A gyerekek szó nélkül hallgatták, Melissa fájdalmasan sóhajtozva, - bár nem az anyját sajnálta, hanem saját magukat - Jay közömbösen, szinte már utálattal nézte a nőt, aki a világra hozta.
  - Most már tudjátok, hogy a körülmények kényszerítettek minket erre a nehéz döntésre. - Samantha sírva fordult Jay felé. - Fiam, tudnod kell, hogy ettől függetlenül szerettelek, és mindet el fogok követni, hogy jóvá tegyem a múlt hibáit, és egyesítsem a családunkat.
Melissa hitetlenkedve csóválta a fejét, és felhúzott térde mögé rejtőzött. A gondolat abszurd volt.
Jay indulatosan felállt és a kanapék között járkálni kezdett, mint egy oroszlán, aki nem tud szabadulni ketrecéből.
  - Először is: maga eldobott, így még joga sincs hozzá, hogy a fiának szólítson! - Jay ökölbe szorított kézzel, haragtól szikrázó szemmel nézett Samanthára. - Másodszor: még mindig nem tudok hinni magának, de sajnos be kell érnem a szavaival, mert apám Afrikában van, és nem tudom elérni. Mi nem voltunk egy család, és nem is leszünk azok, sosem... - itt a srác szenvedő arccal nézett Melissára.
  - De igen! - csattant fel a nő, majd letörölte arcáról a könnyeket. - Testvérek vagytok... az én gyerekeim, és azt akarom, hogy békéljetek meg a helyzettel, töltsünk együtt sok időt, és legyünk igazi család!
  - Nem! - ezúttal Melissa tiltakozott falfehér arccal. Ez az ötlet aztán morbid volt.
  - Felejtse el, drága anyám - Jay a megszólítást gúnyosan mondta ki, de nem ez volt a megdöbbentő, hanem a szavai - ugyanis képtelen lennék itt jó pofizni és bájologni, amikor megbasztam a húgom! Hát nem érti, hogy szexeltünk és vágyok rá?
Samantha levegő után kapkodott, az ájulás környékezte, majd miután magához tért a sokkból zokogni kezdett.
  - Istenem, ne....
  - De! És ezen már nem változtathatunk! - köpte a szavakat utálattal Jay. Nem mert a fotelben reszkető lányra nézni, csak az anyját méregette gonosz pillantással. - Szóval ne várja tőlem, hogy jó fia legyek, amikor a lányával...
  - Ki nem mondd még egyszer! - kiáltott rá ingerülten Sam.
  - Ha nem beszélünk róla, már akkor is megtörtént. Elmegyek, és ne várja, hogy bármikor is visszajöjjek, mert szeretem Melissát, és rohadtul nem úgy, mint az édes kishúgomat!
Ezzel a srác elviharzott, Melissa már csak azt hallotta, hogy felbőg odakint a sportkocsi motorja.
  - Szóval lefeküdtél vele... - pillantott a fotelben pityergő, megsemmisült lányra Samantha.
  - Sajnos.... - suttogta Melissa, pedig arra gondolt, ez nem is igaz, mert a borzalmak ellenére boldog volt Jay-el, örömmel adta oda magát neki és élete legszebb élménye volt.
Melissa összetörten feszengett a fotelben. Szeretett volna a föld alá süllyedni szégyenében, mert kínozták az együtt töltött édes emlékek, amiből immár rémálom lett.
  - Most már érted, miért kell kerülnünk egymást? Miért nem lehetünk soha egy család? És miért nem tudhatják meg, hogy a szüzességem a testvérem vette el? Életem első szerelme életem tragédiája lett, anyu! Szerinted, hogy fogom túlélni, hogy ekkora bűnnel kell élnem? Hogy tudnám neked megbocsátani, hogy a titkolózásod miatt nem tudtam, hogy olyasvalakit szeretek, akit nem kellene...
  - Ó, Melissa....

Samantha végre megértette, hogy a két gyerek között mennyire komoly volt ez a kapcsolat, és elborzadt ettől. Túl messzire jutottak...
A lány képtelen volt tovább szembenézni az anyjával. Képtelen volt ennyi fájdalmat elviselni. Sam most már mindent tud, de ettől még szemernyit sem könnyebb a helyzetük...
Visszabújt a szobájába, hogy ott kisírja magát és kipihenje a zaklatottságát. De sajnos a lelki fáradságot nem lehetett kipihenni. És az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy még mindig szereti Jay Amstrongot, tiszta szívből, igazán.
Valamikor az éjszaka közepén Melissa kopogásra ébredt. Nyöszörögve ült fel a sötétben és felkattintotta az éjjeli lámpát. Ki az ördög zajgatja ilyenkor? A kopogás megismétlődött, de nem az ajtaján, ahogy gondolta, hanem az ablakon. Remegő térdekkel sétált oda. Félt, igazi horrorfilmbe illő kaparászás jött az ablak felől. Amikor félrehúzta a függönyt és kitárta az ablakot, jobban megrémült, mint egy szörnytől. Jay lófrált az ablaka alatt. A srác imbolyogva kapaszkodott a párkányba, szeme keresztbe állt, pupillái hihetetlenül ki voltak tágulva. Melissa mögé pillantott a kiskapu felé, de nem látta a lámpafényben a kocsiját. Hogy kerülhetett ide gyalog és szemmel láthatóan részegen?
  - Jay! Mi az ördögöt keresel itt? Hol a kocsid és minek jöttél?
A szőke srác vigyorogva nézett fel rá.
  - Gyere ki, húgocskám! Beszélni akarok veled!
A késői órában, a néma éjszakában Jay zavaros beszéde túl hangosan hasított a csendbe.
  - Őrült vagy! Tűnj el! Felvered... anyánkat!
  - Nekem az a nő nem a muterom! - rázta a fejét a részeg srác, s ettől megszédülhetett, mert kacarászva megfogta a lány kezét, hogy el ne essen. - Haza se mentem mióta itt voltam... Egy közeli bárban vedeltem. A kocsim is ott maradt. Megismerkedtem... pár új haverral, akik adtak szereket, hogy felejtsek...
  - Mi? - Melissa kinyúlt az ablakon, hogy elkapja az eldőlni készülő srácot. Berúgott, valószínű füvezett, és talán még valami bogyót is bekaphatott, mert eléggé szédült állapotban volt. A szeme egyértelműen zavaros volt. És ha belegondolt, hogy ez miatta van, majd meghasadt a szíve.
  - Drága Melissám, nem tudok nélküled élni! Gyere ki, a fene egyen meg! - kiáltott a fiú elkeseredve.
  - Nem, Jay, nem mehetek ki, neked meg nem kéne itt lenned! - Melissa nagyot nyelt. Nem mert kimenni, ilyen állapotban nem tudta felmérni, mit fog tenni a srác, de ugyanakkor magára sem akarta hagyni. Köztes megoldásként kiült az ablakpárkányra. A lábát kilógatta, fél kézzel markolászta Jay dzsekibe bújtatott karját, mert attól tartott, ha elengedi elesik.

  - De... de... itt a helyem veled! Szeretlek, nem tudlak elfelejteni... - a zavaros tekintet áhítattal tapadt Melissa arcára. Még ha be is volt drogozva, érzelmei kiültek az arcára. - Az elmúlt hónapban lefektettem vagy tíz-húsz csajt, de egy se volt képes kiűzni téged a fejemből... Csak te kellesz... senki más, nem...
  - Jay, ezt ne! - Melissa megragadta az előtte dülöngélő srác kabátjának gallérját. El kellett volna küldenie, nem kellett volna hallgatni fájdalmas szavait, de nem tudta megtenni, hisz a szenvedésük közös volt. Ez a szerelem el fogja pusztítani őket, és halvány fogalma sem volt, hogy lehetne ezt megszüntetni. Ezenkívül az is fájt neki, hogy Jay sorra fektette a nőket, hogy kiűzze a fejéből. Féltékenység hasított belé, és ez rosszabb volt, mint bármi más, hisz nem kéne ilyet éreznie.
  - Menj haza, Jay! - könyörgött a lány könnybe lábadt szemekkel. - Nem kéne itt lenned, és ilyeneket mondani!
  - Egy fenét nem! - hördült fel a srác. Előre lendült, ingadozva a lány testéhez csapódott. Melissa megrémült, mert Jay túl közel került hozzá, széttárt lábai közé férkőzött. Állapotához képest a srác hamar és hevesen átölelte a lány derekát, aztán száját a szájára tapasztotta.
Melissa ledermedt. Ettől nagyobb hülyeséget nem is csinálhatott a bátyja. Küszködve próbálta eltaszítani magától, de az túl erősnek bizonyult. Reszketés járta át a testét, de ez már nem a félelemtől volt, a jól ismert test meleg illata és ismerős karok hatással voltak rá. És bár Jay erősen whisky és marihuána szagú volt, ez mellékes volt, a lányban felébredt a bűnös vágy. Hirtelen megadta magát. Arra gondolt, már úgyis bűnösök, minden mindegy. A nyaka köré fonta a karját, nyögve hozzábújt és élvezettel fogadta szájába a nyelvét. Annyira hiányzott már neki ez a vad szenvedély, hogy bármit megtett volna, hogy ez a pillanat örökké tartson. Jay boldogan sóhajtott, a lány hajába fúrta az ujjait, miközben másik kezével a hátát, derekát simogatta. Mindketten megrészegülve falták a másik száját.
Melissa nem tudta meddig tartott az őrületes, vágytól túlfűtött csók, de amikor Jay rámarkolt a mellére, hirtelen magához tért.
EZ nem történhet meg! Jay a bátyja! Még ha a teste ezt nem tudja, a fejének tudni kéne! Könnyek buggyantak ki a szeméből, nyögve eltolta magától a fiút. Még jó, hogy a srác be volt lőve, mert így könnyedén megbírt vele.
Még így is túl közel voltak egymáshoz. Jay továbbra is ölelte a derekát, és a csók megszakítása után a homlokát nyomta a lányéhoz. Zihálva kapkodta a levegőt, s meredten nézett a könnyező szemekbe.
  - Melissa... ezt nem fogjuk túlélni... nélküled semmi vagyok! Ki tudnám nyírni az anyád, amiért ezt tette velünk! - súgta Jay elfúló hangon.

A lány a fejét rázta, de azért még egyszer Jay hajába túrt, megmarkolta a szőke fürtöket a tarkójánál.
  - Nem az ő bűne, a miénk! És ez volt a bizonyíték, hogy sosem lehetünk idilli, boldog család! Nem mehetünk két méterrel közelebb egymáshoz. - miközben ezt mondta, visszacsúsztatta lábait a szobába. Már csak deréktól felfelé látszott ki az ablakból. Bánatos tekintettel kinyúlt és megsimogatta Jay arcát. - Szeretlek, mindig is foglak, ezért maradj távol tőlem. Ez egy bűnös szerelem, és nem akarok bűnben élni! Ne gyere többet ide...
  - Ne... ne... ne! - tiltakozott Jay, s a lány keze után kapott.
Melissa elhúzódott tőle, elkezdte behajtani az ablakot.
  - Így lesz a legjobb, Jay! Szeress bele másba, és hagyj engem békén, mert ebbe beleőrülök!
Meg sem várva a választ, becsapta az ablakot és visszabújt az ágyába, hogy ismét álomba sírja magát. Csodálkozott, hogy még nem fogytak el a könnyei. Csodálkozott, hogy még dobog a szíve, és még nem fojtotta meg az állandó fájdalom...