Hogyan tovább?

Melissa teljes letargiába süllyedt. Vasárnap ki se ment a szobájából, nem evett, nem fürdött, csak vizet ivott néha az ágya mellett álló palackból. Nem érdekelte semmi, kulcsra zárta az ajtaját, hogy az anyja ne tudjon bemenni hozzá és kikapcsolta a telefonját.
Hétfőn és kedden nem ment iskolába, de már kimozdult búvóhelyéről, de csak azért, hogy ne haljon éhen. Kedd reggel szinte ráparancsolt Samanthára, hogy írjon neki igazolást. Ebből a pár szóból is veszekedés lett, mert az anyuka aggódva megjegyezte, hogy nem bújhat el az idők végezetéig. Mel persze nekiugrott, hogy ő tehet az állapotáról, és majd ha összeszedte magát, megpróbál élni, de most még képtelen rá. Mikor a mama munkába sietett, bevágta magát a kádba, aztán tiszta melegítőbe bújt. Chipsekkel és édes kekszekkel felszerelkezve befészkelte magát a kanapéra, egyik filmet nézte a másik után, csak hogy ne gondoljon semmire. A nassolástól új erőre kapott a teste, de a lelke vigasztalhatatlan volt.
Szinte megfeledkezett az idő múlásáról. Arra rettent össze, hogy megszólalt a csengő. Rettegve fedezte fel, hogy háromnegyed három. Vége a sulinak, s nem akarta kinyitni az ajtót, mert ha Jay az, még képtelen a szemébe nézni. Amíg mélázott a csengetés abba maradt, de felcsendült egy gyerekkorából ismert kopogtatás. A tá-tá-ti-ti-tire emlékeztető hangjelzésből felismerte az érkezőt. Kiskorukban Howie-val jeleztek így egymásnak, ez volt a titkos jel, hogy mindig tudják, ki áll az ajtó mögött. Összeszedte magát és az ajtóhoz vonszolta magát. A világosbarna, borzas hajú és szemöldökű srác piros pulcsiban és barna nadrágban állt a küszöbön mosolyogva, de amikor felfedezte, milyen rosszul néz ki Melissa, arcára fagyott a mosoly. Levélzöld szeméből aggodalom áradt.
  - Szia! Ramatyul nézel ki! Nagyon beteg vagy?
Howie részvéttel mérte végig a beesett arcú, sápadt, karikás szemű, kócos lányt.
  - Szia!... Nem vagyok beteg, csak... csak depressziós.
  - Ó, értem. - ráncolta a homlokát Howard. - A csajok és Will két napja hívogatnak, és én is tudni akartam, mi van veled. Halálra aggódtuk magunkat.
  - Köszönöm, aranyosak vagytok. - erőltetett mosolyt az arcára Melissa, mert tényleg jól esett neki, hogy a barátai aggódnak. - Minden rendben lesz... csak össze kell szednem magam. Holnap már megyek suliba.
  - Akkor nem vagy beteg? - méregette komoran a megtört lányt Howie.
  - Nem. Lelki válságban vagyok, de majd elmúlik. - markolászta az ajtófélfát Mel, s nem akarta beengedni a régi barátot. Még nem volt felkészülve a lelkizésre.
  - Ha ezt...

  - Ne! Ne mondj ki semmilyen nevet és ne találgass! Még nem tudok róla  beszélni. Holnap visszarázódom a suliba, és kész. Köszönöm a látogatást és a törődést, de viszlát...
  - Nagyon hideg vagy, csajszi! Van nálad valaki? - furcsállta a srác, hogy Melissa ilyen hamar le akarja rázni.
  - Jaj, nem, dehogyis! Csak nem vágyok társaságra!
  - Nos... te tudod. Akkor holnap talizunk a suliban, és jobbulást!
Melissa megkönnyebbülten zárta be a bejárati ajtót a távozó Howie után. Nem volt energiája beszélni a történtekről, s nem is akarta kibeszélni magát, mert csak újabb sírás lett volna a vége. Elege volt már a könnyekből.
Visszasüllyedt a boldog semmittevésbe és filmekbe, hogy még csak véletlenül se gondolkodjon.
Vacsorára tejes müzlit lapátolt magába, aztán mikor az anyja hazajött, kikövetelte, hogy írja meg az igazolást, aztán már félre is vonult a szobájába. Egy percig sem akarta többet látni Samanthát a kelleténél.
Reggel a telefonja ütemes csipogására ébredt. Nem volt kedve iskolába menni, de az önsajnálatba is belefáradt már. Nem jobb itthon begubózni és lassan begolyózni, így jobb híján öltözködni kezdett. Itt az ideje, hogy szembe nézzen a világgal és újdonsült testvérével...
Egy fekete hosszú ujjú, csinos inget vett fel, amit barna faágak és fehér virágminta futott be. Mivel hosszú volt a fazonja a derekára csomózta, ehhez felvette egyik agyonmosott, megunhatatlan farmerét. A haja a sok feküdözéstől olyan volt, mint egy szénaboglya, próbálta fésűvel megregulázni, de mivel nem nagyon sikerült, összefogta a nyakába, laza lófarokba. Sápadt arca és karikás, vöröslő szeme, nagyobb feladat volt, bőven le kellett alapoznia, és hogy elterelje a figyelmet az arcáról, hatalmas ezüstkarikát rakott a fülébe. Már csak kedvenc virágos vászoncipője és a farmerdzseki hiányzott. Behajigálta a táskájába a könyveit, csinált magának két szendvicset, mert nem hitte, hogy a menza közelébe megy ma.
Nehéz szívvel indult el a gimibe, és minél közelebb ért, annál inkább úgy érezte, csak egy borzasztó nehéz kőtömb ugrál a mellkasában. A lélegzete is elakadt, amikor felfedezte, hogy a parkolóban ott áll Jay, a kocsijának dőlve. Remélte, nem őt várja, nem volt kész a szembenézéssel még, de aztán megemberelte magát. Beszélniük kell, hisz szombaton nem volt szó róla, mit adnak be a többieknek, de az igazat semmiképpen se tudhatják meg. Így aztán úgy gondolta, jobb hamarabb túlesni a kellemetlen dolgokon. Szerette Jay-t, mindennél jobban, s ha ránézett nem a tesót látta benne, hanem a legdrágább, legimádnivalóbb, vonzó pasit, akiért meghalni is képes lett volna. De az élet kegyetlen, ilyesmi már szóba sem jöhet közöttük.

Mel hatalmasat sóhajtott, aztán céltudatosan elindult a szintén bús képű srác felé.
Jay hamuszürke pulóvert viselt, fekete, térdén lyukas nadrággal, lógó lánccal és bakanccsal. Fekete bőrdzsekije a motor-háztetőn pihent. A fiú nagyban dohányzott, füstölt, mint egy gyárkémény.
  - Szia, Jay! - köszönt rá a lány nagyot nyelve. Rettenetes volt kiejtenie a fiú nevét, nem is ment érzelmek nélkül.
  - Melissa! Végre itt vagy! A frászt hoztad rám, hogy eltűntél három napra! - Jay elé lépett, meg akarta érinteni a lány karját, de az óvatosan hátrált egy lépést. - Hívtalak jó párszor...
  - Kellett egy kis idő, hogy feldolgozzam a történteket. - vallotta be Melissa szinte reszkető hangon. Bele akart halni, hogy a fiú itt van, aggódott érte, szereti, mégsem lehetnek együtt, úgy ahogy istenigazából szeretnék.
A beszélgetés abba maradt, csak nézték egymást, némán és zaklatottan. Ahogy egymást méregették, az minden volt, csak testvéri nem.
Melissa szíve meg akart szakadni, sutának és kábultnak érezte magát. Nem tudta, hogy kezelje a helyzetet.
  - Melissa... drága Melissa... - Jay megint tett egy lépést a lány felé, meg akarta fogni a kezét, de az megint irtózva elhúzódott tőle.
  - Ne érj hozzám! Soha többet! - kiáltotta a lány magából kikelve. Ha Jay hozzáér elfelejti mik ők valójában és az katasztrófa lenne, totál vérfertőzés!
  - Ne mondd ezt, hisz... imádlak! Nem hiszem el ezt a mesét! Biztos, hogy a muterod kitalálta! Nem lehetsz a t...
  - Ki ne mondd azt a szót! Bántja a fülem, és kitépi a szívem! - förmedt rá a lány megint, de ezúttal könnyek is csillogtak a szemébe. - Te is láttad a bizonyítékokat, és a nénéd sem cáfolta a hírt... Nincs már mit tenni, Jay! A kishúgod vagyok! Érted? Csak azért jöttem ide, hogy megkérjelek, ne mondd el senkinek, mi az igazság... Csak hazudjuk azt, hogy nem illettünk össze. Nem bírnám elviselni, ha mindenhol azt hallanám, hogy... hogy vérfertőzést követtünk el... Attól bármi jobb!
  - Nem, nem, nem! - Jay a földre dobta a csikket és feldúltan túrt szőke hajába. - Nem szakíthatsz velem!
  - Én nem szakítok, de nem lehetünk együtt! Bűn, fertő és pokol lenne továbbra is olyan kapcsolatba lenni. - viszolygott Mel, pedig szerette volna, ha mindez nem igaz, de hát nem ők írják az élet forgatókönyvét. - Szeretlek, tudod, hogy mennyire... de tartsunk távolságot, aztán ha lenyugodtunk, kezdjük új alapokon a barátságot, de még most képtelen vagyok rá... Idő kell felejteni!
Jay türelmetlenül rázogatta a fejét, aztán a testével a kocsi oldalához szorította az indulatoktól remegő lányt.
  - Egy frászt... ez nem lehet igaz!

  - Eressz el! Ne erőszakoskodj, se így, se érzelmileg! El kell engednünk egymást! - Melissa egy pillanatra a jól ismert mellkasra hajtotta a fejét. Beszívta jellegzetes, friss illatú parfümjét, élvezte a szálkás testből áradó hőt, de aztán minden erejét összeszedve kiszakította magát a szorításból.
  - Könyörögve kérlek, Jay... Ha kicsit is számítok neked, nem kényszerítesz bele egy bűnös kapcsolatba! Nem tudnék úgy élni, hogy a bátyám...
  - Fúj! Ettől undorítóbb szó nincs is a világon. - Jay ideges volt, azért újabb cigarettára gyújtott, amit a farzsebéből halászott elő. - Hogy fogunk tovább lépni? Mert én kibaszottúl nem tudok! Szerelemmel szeretlek, ez ezerszer erősebb, mint a testvéri ártatlan szeretet!
  - Tudom, Jay, tudom... Én is így érzek. - a lány már nem tudta visszatartani a könnyeit. Nem csinálnak mást, csak egymást kínozzák, ezért is félt a mai naptól. - De le kell győznünk ezt az érzést, mert lehetetlen köztünk. Csak kerülj el, keress mást, vigasztalódj meg! Én sem akarom, de nekünk nincs közös jövőnk szerelmespárként. Idő kell, hogy feldolgozzuk ezt. Később biztos könnyebb lesz, hisz sosem veszítjük el egymást. Most már mindig egymáshoz tartozunk, együtt karácsonyozunk, bulizunk, vigyázunk egymásra. Majd lehetsz az esküvői tanúm, minden helyre billen majd, meglátod!
  - A tanúd? Egy nagy büdös... - Jay elhallgatott, mert nem akart megint szitkozódni. - Senki nem mehet a közeledbe, amíg csak élek! Még hogy férjhez menj... még mit nem!
Melissa már bánta, hogy szóba hozta ezt. Pedig ez lesz az élet rendje, csak még korai volt róla beszélni.
  - Jól van, jól van... Ne beszéljünk erről. - Melissa ösztönösen, megnyugtatóan Jay karjára tette a kezét. Jó volt hozzá érni és bizsergető, de mintha áram rázta volna meg, vissza is húzta remegő ujjait. - Nem lehetünk együtt... - elcsuklott a hangja és hátrált pár lépést. - Csak felejts el és légy boldog! Majd beszélünk, ha lecsillapodtunk... Maradj kicsit távol tőlem, és mindenki higgyen, amit akar!
  - Nem, Melissa, nem! A francba már! - csapott a motor-háztetőre tehetetlenül Jay, mert a lány már távol járt tőle, testileg és lelkileg egyaránt.
  - Szállj le rólam, mert végeztünk! - kiáltott vissza még a lány.
Ekkor ért a közelükbe a piros pulcsis, fekete cicanacis, feltűzött hajú Brenda és trappolva igyekezett barátnője után.
  - Melissa! Jól halottam? Dobtad a nagymenő Amstrongot? - kérdezte hitetlenkedve a szöszi.
A barna lány kelletlenül bevárta barátnőjét. Még mindig nem akart magyarázkodni, de muszáj volt valamivel előrukkolnia.
  - Közös megegyezéssel szakítottunk. - válaszolta foghegyről Mel, miközben a suli főbejárata felé igyekeztek.
  - Nem úgy hangzott. Ezért maradtál ki két napig?
  - Igen, és nem... ez bonyolult... Én... nem akarok erről beszélni! - Melissa könyörögve nézett a másik lányra. - Nem vagyunk már együtt és kész. Hiba volt.

  - Ó, jó. Ti tudjátok. Én nem firtatom.
Mel pontosan ezért szerette Brendát. Mert a többiekkel ellentétben ő tudta, mikor kell hallgatni és nem ütötte bele az orrát mások dolgába. Bárcsak Beverly-vel, Sonával és Howie-val is ilyen könnyű dolga lenne!
  - Azért én sajnálom. Furcsa, de izgalmas pár voltatok. Kár értetek. - jegyezte meg egyetértően Brenda, miközben kitárta az épület ajtaját.
  - Így lesz a legjobb. Ennyi volt.
  - Értem.
Az első biokémia órát Melissa még lazán átvészelte, de tudta, hogy hamarosan futótűzként terjed végig a gimin, hogy szétmentek. Így is volt, reggeliző szünetben már sugdostak a háta mögött a büfében.
Épp egy csokival és egy kis üveg kólával a kezében visszatért a büféből a gazdaságtan

terem elé, amikor a szomszédos matek teremtől odalépett hozzá a szokásos fekete szerkós Scott.
  - Hallom, kicsim, szétmentetek az asztronautával? - kárörvendett a sötét szemű izompacsirta. - Gondolni való volt, hogy kevés vagy neki! Ha kell egy váll, amin kisírhatod magad, engem bármikor megtalálsz. - kacsintott a srác félig mókásan, félig komolyan.
  - Tudod, kinek kellenél! - intette le Brenda, aki rögtön védelmébe vette boldogtalan és összezuhant barátnőjét.
  - Kopj le rólam, Scott! Nélküled is van elég bajom! - kontrázott Melissa is.
  - Szerelmi bánat? Jaj, de szomorú! - gúnyolódott továbbra is a fekete hajú, jóképű gazfickó.
A közelükben trécselt Beverly egy barna csajszival, de
felfigyelt a szóváltásra. Scott mellé röppent és bár nem nagy erővel, de nyakon legyintette a kötekedőt.
  - Szűnj meg, szépfiú! Ne bántsd a földön fekvőt! Ekkora tapló nem lehetsz!
  - Jó, befogtam! Ennyi amazonnal nem bírok meg! - nézett Beverlyre gyilkos pillantással Scott, aztán visszasomfordált a barátai gyűrűjébe. 

A méregzöld hosszú felsős és bokáig érő szoknyás topmodell alkatú szépség Melissáék mellé röppent.
  - A kutya fáját! Mi a túróért Jenningsontól kell megtudnom, hogy szakítottatok, Melissa? - kérdezte egyből Miss. Kíváncsi.
Melissa zavarában irult-pirult. Már megint ott tartott, hogy magyarázkodnia kell.
  - Csak így alakult...
  - De miért? Ethan sem mondta még, és te is játszod a kukát! Olyan cukik voltatok, tökéletesek, izgalmasok és vadak, kizárt, hogy csak úgy vége lett! Anyukád nem engedi? Megcsalt? Vagy te ábrándultál ki belőle? - záporozta a kérdéseket Bev.

  - Csak vége és kész, nem akarom részletezni. - rázta le a hosszadalmas szájtépést Melissa.
  - Eldobom az agyam! - rázkódott meg a szőkeség, akinek remekül ment zöld szeméhez a hasonló színű szoknyás együttes.

Mákja volt Melnek, mert megszólalt a csengő. Bevonultak a terembe, így megmenekült.
Délben Mel nem akart az ebédlőben enni, de nagy szüksége volt némi koffeinre, így otthagyta a barátait, beállt a sorba papírpoharas káváért. Pechére Alicia állt előtte, egy fekete hajú, afroamerikai, rövid hajú cicababával.

  - Nocsak, a levetett rongy. - méregette Melt, a kék csöcskidobós felsős és extra szűk farmeres, barna hajú csaj. - Tudtam én, hogy nem tart sokáig a románcotok Jay-el. Kevés vagy te hozzá, kicsikém!
Melissa csak vetett rá egy megvető pillantást féloldalról, aztán előrébb lépett, mert sorra került.
  - Higgy, amit akarsz! - válaszolta közönyösen. Nem akarta felhúzni magát a kétségbeesett pióca rosszindulatúságán. Kikérte a tejeskávét, aztán kihátrált a kajáldából.
Will tanúja volt a jelenetnek, s mérhetetlenül sajnálta a lányt. Gyorsan utána igyekezett.
Mire kiért az udvarra, a lány már az udvar szélén egy lócán ült, szendvicset majszolva, a gőzölgő kávé mellette pihent a fapadon.
  - Bujkálsz? Csatlakozok, ha nem bánod. - a fehér pulcsis és sötét farmergatyás fiú válaszra sem várva lehuppant mellé, de ügyelt, hogy az italt le ne verje.
  - Nehezen viselem, hogy mindenhol összesúgnak a hátam mögött. Úgyhogy, jól látod, tényleg bujkálok.
  - Akarsz róla beszélni? - kérdezte óvatosan a barna hajú srác. A szél a hajába kapott, és kissé felborzolta. Szeméből együttérzés sütött és nem kíváncsiság.
  - Nem nagyon van miről. Arra, gondolom már magadtól is rájöttél, hogy amikor elvittél Jay-hez az volt a vég. Szakítottunk, mert így lesz a legjobb. Nem illünk össze.
Will fürkészve figyelte a lány keserves arcát. Valahogy érezte, hogy nem mindent mond el a lány, de félt faggatózni.
  - Értem. Majd kihevered. Csak azért jöttem utánad, mert sajnállak, és gondoltam, szükséged van valakire, aki melletted van. Ne törődj másokkal, minden csoda három napig tart. Majd elfelejtik és békén hagynak. Ha barát kell, vagy kilábaltál a letargiából és újra élni akarsz, bármikor szólj. Viszlek moziba, biliárdozni, vagy bárhová, csak kérned kell. Tudom, hogy a mély érzelmeket meg kell gyászolni, ezért beszélek jövő időben.

Melissa szívébe facsart a fájdalom. Nem várt ekkora megértést egy pasitól, és nem is számított rá, hogy pont Will fogja megérteni. Jólesett a törődése, de nem tudott még mit válaszolni erre.
Hogy zavarát leplezze, kezébe vette a kávét és belekortyolt.
  - Majd észben tartom. Köszi. Még mindig te vagy a bástyám és védőangyalom. - mosolygott a lány, s maga is meglepődött milyen könnyen ment. Will közelében nyugodt volt, fesztelen és biztonságban érezte magát. Nem kellett eltitkolni az érzéseit, nem kellett kellemetlen kérdésekre válaszolni, csak úgy lógtak a levegőbe és jó volt ez így.
Will a poharat szorongató apró kezecskére csúsztatta a kezét.
  - Erősebb vagy, mint gondolod, túl leszel rajta, és akkor majd jót fogsz nevetni a történteken.
  - Jaj, Will, bár úgy lenne! De olyasmi van, amit sosem fogok feldolgozni. Az álmaiból rémálom lett, a szerelmemből idegen, a szívemből kőszikla. Semmi életkedvem, semmi reményem és semmi értelme az életemnek! - fakadt ki a lány, mert végre jó volt kiönteni a szívét, még ha csak homályos utalásokat tett, akkor is.
  - Ne mondd ezt, Melissa! Mindig új nap jön, és a viharfelhők is feloszlanak egyszer. - biztatta a barna hajú srác és közben még mindig a lány kezét szorongatta. - Tudom, hogy életed első igazi lángoló szerelme ért most véget, és tudom, hogy nem vigasztal, de az első szerelem hamar fordul át a legnagyobb csalódássá. Nem tudom, mi történt köztetek, de abban biztos vagyok, hogy Amstrong nem érdemelt meg téged. Te túl jó és bájos vagy hozzá.
  - Mintha az anyámat hallanám. - nyögte Melissa.

  - Bocs, csak kicsúszott a számon. - szabadkozott a fiú összeráncolt homlokkal. Nem akarta, hogy Melissa megharagudjon rá.
  - Ne szabadkozz, értékelem a vigasztalást, és a kedvességed. - csapott a srác karjára kedvesen a lány. - Egyszer majd elmondom, mi miatt mentünk szét, de most még nem állok készen rá.
  - Persze, megértem, nem is akarom erőltetni, csak melletted akartam lenni. Senkinek se jó egyedül.
  - Drága vagy! - Mel megint őszintén mosolygott. - De te meg éhen maradsz miattam. - dzsekije zsebéből elővette a reggel vásárolt Twix csokit és a fiú kezébe nyomta. - Nem sok minden, de a kalória megvan benne. Neked adom.
Will csibész mosoly kíséretében elfogadta az édességet.
  - Kösz. Csokival akarod megvenni a hallgatásom? - incselkedett.
  - Á, nem, csak tudom, hogy édesszájú vagy.
Melissa a szünet többi részében csendesen ücsörgött a kedves, barna sráccal.
Sajnos hiába áll mellette egy-két vagy egy tucat barát, ezt a tragédiát, hogy a testvérébe szerelmes, sosem fogja tudni feldolgozni.

Délután Jay a Hookban a bárpultnál iszogatott. Egyik kezében sör volt, másikban whisky. Kikapcsolva meredt maga elé, nem érdekelte a körülötte zajló nyüzsgés.
Egyszer csak Ethan lehuppant mellé a szabad bárszékre, Beverly pedig a két fiú közé fúrta magát a pultra támaszkodva. Megragadta Jay karját.

  - Jay drágám, nagyon el vagy kenődve. - jegyezte meg homlok ráncolva a szöszi.
  - Dehogy vagyok! Az életem csupa móka és kacagás! - húzta el a száját Jay és nagyokat kortyolt a borostyán színű, jégkockás italból.
  - Látom! Azért vedelsz egy hétköznapi, kora délután tömény alkoholt. - csóválta meg a fejét a kék szereléses jó barát.
  - Fogadok, hogy Melissának köze van az állapotodhoz. Miért mentetek szét? - kotnyeleskedett egyből Bev.
  - Ne is beszéljünk róla! Nem jött össze... - fújt Jay.
  - Nem jött össze? De hát a múlt héten még meg voltatok veszve egymásért! Mi történt egyetlen hétvége leforgása alatt?
  - Elmúlt és kész! Ethan, tegyél szájkosarat a nődre, mert lecsapom. Semmi köze a dolgaimhoz! - figyelmeztette haverját a kissé bepiált srác.
  - Nem tudsz elhallgattatni! - vitázott Beverly. Nagy zöld szeme szinte villámokat szórt. - Tudod, hogy igazam van! A szerelem nem múlik el ilyen rövid idő alatt! Valami nagy baj lehet...
  - A kurva életbe már! - káromkodott a sápadt arcú, meggyötört srác. - Ne üsd a fitos orrodat a mi dolgunkba! Mi van, ha nem is volt szerelem? Megkaptam a kis hülyét, aztán most ráuntam. Van ilyen!
  - Nem... az nem igaz. Láttam, hogy néztek egymásra, köztetek nem csak szex volt. - kötötte az ebet a karóhoz Beverly.
Ethan csitítóan magához húzta a lányt és fél karral átölelte.
  - Kicsim, hagyd békén Amstrongot! Ez tényleg nem a mi dolgunk!
  - Te csak ne csitítgassál! A barátnőm látványosan szenved, csak érteni szeretném az okát! - makacskodott a szőke szépség.
  - Akkor megmondom, mi van: nem kell az a kis esztelen liba, mert unalmas, tapasztalatlan és nevetségesen gyerekes. Nekem igazi nő kell, formás lábbakkal, extra nagy dudákkal és mindenre kész vágyakkal. - mondta Jay haragosan, s a szíve szakadt meg a saját hazugságától. Semmit sem szeretett volna jobban, mint Melissával lógni, csókolni, szeretni, de ezt már sosem teheti meg. Igazat adott a lánynak, nem csámcsoghatnak arról, hogy vérfertőzést követtek el, jobb ha azt eteti be a néppel, hogy egy bunkó szemétláda és dobta a csajt. Belőle bármit kinéztek, legalább ezt ki tudja használni.
 Beverly hitetlenkedve csóválta a fejét.
  - Nem... ez nem lehet, te nem ilyen vagy!
  - Nem-e? Akkor csak figyelj!
Jay gonosz mosolyt küldött a makacs szöszinek, aztán kért a csapostól egy üveg sört. Azzal a kezében a bárpult végébe sétált, ahol egy szőke, rövid hajú csinibaba unatkozott egyedül. A csajnak bomba teste volt, amit alig takart el a világoskék, szűk ruha. Jay mosolyogva lépett oda hozzá, meghívta egy sörre, aztán máris elkezdte az elbűvölését.
Hadd higgyék csak a haverok, hogy egy utolsó görény, ráadásul nőkre van szüksége, hogy el tudja felejteni az édes, pici Melissa Thompsont... vagyis Amstrongot! Sok-sok nő kell ehhez...