Nem könnyű...

Mindenki azt mondja, hogy az idő minden sebet begyógyít, de arról senki nem beszél, hogy pontosan mennyi idő is, amíg a tiltott szerelemet feledteti, vagy a ketté tört szív hegei összeforrnak. Melissa napról napra nézte, hogy Jay egyre közelebb kerül Cloéhoz, a kezét fogja, megérinti a haját, arcát, figyelemmel veszi körül és kimutatja, hogy különleges számára. És az volt a legrosszabb, hogy a srác minden mozdulatáról, pillantásról sütött, hogy apránként akarja meghódítani kiszemeltjét, és komolyan gondolja vele. Mel megértette, hogy ez az élet rendje, tovább kell lépniük, csak nézni volt rossz, mert belesajdult a szíve. Egész héten játszotta a közömböst, de belül nagyon is féltékeny volt, és érezte, hogy nem tudja feldolgozni, hogy Jay mást akar szeretni, másnak ragyog a mosolya. Az eszével tudta, hogy nem kéne így éreznie, csak a szíve makrancoskodott.
Péntek délután már olyan szinten mardosta a keserűség, hogy nem volt kedve emberek közé menni. A barátai hívták pizzázni, bandázni, de inkább otthon maradt, megint olvasómaratont tervezett.
De alig itta meg a rutinszerű kávéját, csengettek.
Howard állt az ajtóban egy extra nagy doboz Skittles cukorkával.
  - Szia! Hát te? - kérdezte csodálkozva a lány.
A fekete sportos ruházatú fiú meglengette a színes cukorkás dobozt.
  - Egész héten figyeltelek, és láttam, hogy szomorú vagy. Ezt bizonyos értelembe vehetjük betegségnek, úgyhogy hoztam a rég bevált gyógyszerünkből.

Melissa akaratlanul is elmosolyodott. Bizony, gyerekkorukban, ha egyikük lebetegedett a másik mindig Skittles-t vitt a betegnek, ez volt a titkos gyógyszerük.
Boldogan tárta ki az ajtót és beengedte a fiút. Örült neki, hogy a régi barát lépéseket tett felé. Mondjuk kicsit aggasztotta, hogy beszélnie kell bánatának okáról, de Howard megérdemli, hogy őszinte legyen vele, és talán neki is jót fog tenni a lelki fröccs.
  - Ülj le! Keress valamit a tévében, míg tálkába öntöm a cukorkát és hozok üdítőt! - kérte a lány, és már el is tűnt a konyharészben.
Pár perc múlva már egymás mellett ültek a kanapén, ölükben egy-egy üvegtálban a színes cukorkákkal, a kis asztalon két pohár narancslével.
Melissa látta a fiún, hogy millió kérdés bujkál a szemében, de nagyra értékelte, hogy nem támadja le rögtön a faggatózással.
  - Enyém a piros és a kék! - jelentette ki a copfos lány, amikor belemarkolt a cukorkás tálba.
  - Mint mindig. - mosolygott Howie. - Ahogy enyém a zöld és a sárga.
Ős idők óta ezt csinálták, mindig csak a saját színű cukorkáikat fogyasztották, a végén pedig amikor a másik színei voltak csak a tálban, elcserélték. Bolondság volt, hisz mind egy ízű, mégis élvezték ezt a játékot.
  - Mesélsz végre, mi van veled és Sonával? - kérdezte a lány, mert még nem volt kész a saját gondjairól beszélni.
  - Azt én is szeretném tudni. - húzta el a száját a kócos, zöld szemű srác. - Folyamatosan körülöttem legyeskedik, a szerelmével üldöz, és néha engedek neki, mert ugye pasiból vagyok, de ez koránt sem szerelem... - itt tartott egy kis szünetet, teletömte a száját sárga cukormázas csokigolyóval. - De érdekes, hogy Sona imádata döbbentett rá, mekkora teher, és milyen kellemetlenek lehetnek neked az én érzéseim. Részben ezért is vagyok itt, mert most már jobban megértelek, és próbálom megkönnyíteni a helyzetünket. Ahogy én sem tudok beleszeretni Sonába, úgy te sem belém, de az élet megy tovább, ezzel együtt kell élni.
  - Tényleg nincs rá esély, hogy beleszeress Sonába? - kérdezett rá reménykedve Mel, hisz szerinte összeillettek volna.
  - Nincs. Kedvelem, jó vele lógni, a szex fantasztikus, de nem érzem a lángolást, a tüzet, a zsongást, és egyéb ilyen marhaságot...
Fura volt Howard szájából a szex szót ilyen közömbösen hallani. Régen elpirult még a testiség gondolatától is, most meg kiderült, hogy már nem szűz, könnyen beszél intimitásról, és Mel biztos volt benne, hogy Sona volt neki az első lány. De milyen jó neki, hogy egy baráttal vesztette el a szüzességét, és nem a testvérével! Mert amikor a srác a lángoló zsongásról beszélt, Melissa természetesen Jay-t látta maga előtt, és ez megint elvette a kedvét.

  - Megértem, hogy nem tudod viszonozni az érzéseit, de azért sajnálom szegény Sonát. - jegyezte meg óvatosan Melissa. Közben eszegette a cukorkát, de amikor nem az ő színei akadtak a kezébe, átdobta a fiú tálkájába.
  - Én is sajnálom, de a szívnek nem lehet parancsolni!
  - Hogy ez mennyire igaz! - sóhajtott Mel eltorzult arccal.
Itt volt az idő, hogy a lány bonyolult ügyéről beszéljenek. Howard kíváncsi volt, szeretett volna a lányon segíteni, és szerette volna megérteni, miként lett Melissa és Jay testvérek.
  - Elmondod végre, hogy derült ki, hogy Amstrong a tesód? Totál nem értem az egészet!
Melissa gyomra görcsbe rándult, szeme megtelt könnyel, de tartotta magát. Sírt már eleget.
  - Elmondom, mert ezer éve barátok vagyunk, bízom benned, és talán könnyebb is lesz, ha kiöntöm a szívem. Csak annyi a kérésem, hogy maradjon köztünk, mert meghalok a szégyentől, ha nyilvánosságra kerül, ami történt. Már így is többen tudnak róla a kelleténél, belehalnék, ha a suli ezen csámcsogna!
  - Kérned sem kell, kicsi Mel, tudhatnád, hogy bízhatsz bennem. A világért se kürtölném szét a titkaid, mert ezzel fájdalmat okoznék neked. Csak meg akarom érteni, mi történt.
Melissa felengedett, hisz az a személy ült mellette, aki óvodás kora óta mellette van, és még sosem hagyta cserben.
  - Kezdem a lényeggel. Mint tudod, nem mentünk el Brenda szülinapjára. Jay jött értem, a bejárat előtt csókolóztunk, örültünk, hogy együtt lehetünk, csakhogy anyám hazajött. Iszonyú mérges lett, hisz elhitettük vele, hogy Will-lel járok. Beparancsolt minket a házba. Már jó ideje kértem, hogy ismerje meg Jay-t, adjon neki esélyt, mert nem olyan rossz, mint amilyennek gondolja. Faggatni kezdte Jay-t, már kezdtem örülni, hogy végre beletörődik a kapcsolatunkba, de amikor megtudta a vezetéknevét lesápadt, majd üvöltözni kezdett, hogy nem lehet közöm egy Amstronghoz, verjem ki a fejemből a srácot örökre, és elzavarta Jay-t, mint egy kóbor kutyát. Akkor nem magyarázott meg semmit, de másnap délelőtt elment Jay nagynénjéhez, és csak utána tálalt ki nekem. Kapaszkodj meg, mert most jön a fekete leves! - Melissa maga is meglepődött, milyen könnyen tud már erről beszélni. Bár fájt ami történt, jó volt elmondani. - Apám nem halt meg. Patrick Amstrong az én apám is. Kiderült, hogy házasok voltak, de váláskor Patrick magával vitte a fiát, én maradtam anyával, és mindketten azt hazudták nekünk, hogy a másik szülőnk meghalt.
  - Úr Isten! - döbbent meg Howie, s közben hitetlenkedve csóválta a fejét. - És ez biztos? Nem lehet, hogy ez anyukád újabb trükkje, hogy közétek álljon?

  - Én is ebben reménykedtem, de mutatott családi fotókat, az anyakönyvi kivonatomat, és Carol is megerősítette a származásunkat. Nincs mit tenni, Jay az eltitkolt bátyám, én pedig valójában Amstrong vagyok!
  - Hű, ez nem semmi. - ismerte el kiakadva Howie. - Nem is csodálom, hogy így kibuktál. Borzasztó lehet, hogy a testvéredbe voltál szerelmes!
  - Nem csak voltam, még most is az vagyok. - vallotta be Melissa remegő hangon, szinte suttogva. - Ő volt az egyetlen, aki megdobogtatta a szívem, te tudod a legjobban, hogy azelőtt nem érdekeltek a fiúk, de jött Jay és vele együtt a mindent elsöprő szerelem. - szeme megint könnybe lábadt, de még azért sem engedett a könnyeknek. - Mellettem voltál, láttad mennyit küzdöttünk, hogy együtt lehessünk, aztán meg kiderült, hogy első perctől kezdve hallgatnom kellett volna anyámra és távol tartani magamtól Jay-től. Amit iránta érzek, az nem akar elmúlni, és pokoli nézni, hogy összejött Cloéval.
  - A féltékenységed megértem, ezt az érzést nagyon jól ismerem. - húzta el a száját Howie. - De a mély fájdalmat, amit most érzel, azt még nem tapasztaltam. Gondolom, azért kívánod, bár hallgattál volna anyukádra, mert lefeküdtél Jay-el... Igaz, ezt sosem mesélted, de valahogy tudom, mert Amstrong nem az a típus, aki csak a kezed fogja...
Melissa összerezzent, megrohanták az édes, de fájó emlékek.
  - Igen, megtörtént, és el se tudod képzelni, milyen borzasztó érzés, hogy a bátyám volt az első pasi az életembe! Vérfertőzést követtünk el!
  - Ne így gondolj erre, hisz akkor még nem tudtad, hogy a testvéred!
A lányt kirázta a hideg, torkát a sírás fojtogatta, hisz eszébe jutott, hogy a motorcsónakban tisztában volt vele, kivel bújik össze, mégis megtette, amit nem kellett volna. Foghatta ugyan az alkoholra, de akkor is óriási bűnt követtek el. Erről viszont még nem volt kész beszélni.
  - Még ha nem is tudtam, akkor se kellett volna ideáig fajulni a dolgoknak! - csóválta a fejét búsan Mel. - Nem tudom ezt feldolgozni, nem tudom elfelejteni, és nem tudom, hogyan mehet így tovább az életem! Ó, és arról az agyrémről még nem is meséltem, hogy anyám családegyesítésről álmodozik! Azt akarja, legyünk jó testvérek Jay-el, mintha semmi se történt volna! Szerinted normális? Ami köztünk volt, nem lehet csak úgy félresöpörni!
  - Kemény lehet. - ismerte el Howard részvéttel a szemében. - Valamilyen szinten megértem anyukádat, hogy vissza akarja kapni a gyerekeit, és boldog családra vágyik, de beláthatná, hogy nem kényszeríthet benneteket családi programokra, mert azzal csak árt nektek. Hagynia kéne, hogy az érzések leülepedjenek.
  - Nem is gondoltam, hogy ilyen megértő vagy. - mérte végig a régi barátot szeretettel Mel. - Köszönöm, hogy vagy nekem, és örülök, hogy átjöttél, és tudtunk erről beszélni! Annyira hiányoztál!
Howard szeme pajkosan megvillant.

  - Ez volt a búcsú mára? Le akarsz rázni?
  - Dehogyis! Addig maradsz, amíg csak akarsz! Veled mindig jól érzem magam!
  - Akkor jó, mert nézd csak, mi kezdődik! - vigyorgott a srác a tévére mutatva, és felvette a hangerőt.
  - A Tom és Jerry! Ezt nem hiszem el! De imádtuk! - visított fel Melissa meglepetten.
  - Aham. Mi kell még? A kedvenc mesénk, a titkos gyógyszerünk, és mi ketten!
Így történt, hogy a két fiatal felnőtt megint gyereknek érezte magát, és mint a régi szép időkben, cukorkát majszolva, gondatlanul nevetgélt a vicces mesén.
Öt után a srác hazament, Melissa pedig kikapcsolta a tévét, és a könyvébe feledkezett. Sokkal jobban érezte magát most, hogy beavatta titkaiba Howie-t. Úgy belemerül az olvasásba, hogy nem érzékelte az idő múlását.
Odakint sötét volt és szakadt az eső, amikor Samantha hazaért.
Kis vízhatlan dzsekijét a fogasra akasztotta és kilépett átázott lapos cipőjéből. Táskáját a cipős szekrényen hagyta, majd kirázta a vizet a hajából. Melissa meglepetten nézett rá.
  - Ó, hány óra? És ilyen rossz idő van kint?
  - Szia. Nyolc elmúlt, munka után Dave-vel vacsoráztam a központban. Amúgy nincs rossz idő, csak sűrűn szitál az eső. - az anyuka sóhajtva lerogyott a legközelebbi fotelbe, s rögtön feltűnt neki a kis asztalon felejtett két pohár és cukorkamaradványok. - Volt itt valaki? - kérdezte feszülten.
Melissának elég volt egyetlen pillantást vetni az anyjára, hogy tudja, mire is gondol. Becsukta a könyvét és haragosan nézett rá:
  - Azt hiszed Jay-el töltöttem a délutánt? És ha úgy van, az miért baj? Elvégre te áhítozol családegyesítésről és békéről.
  - Ez igaz, de mondtad, hogy nem tudtok egymás közelébe menni, mert hogy is mondjam... egymásnak estek. Így ne csodálkozz, ha aggódok!
  - Őrülök, hogy legalább felfogtad, amit a múltkor mondtam. De hogy megnyugodj, csak Howie volt itt. Beszélgettünk és tévéztünk.
  - Jól van... csak tudni akartam. Ó, és ha már a bátyád szóba került, van egy jó hírem!
Melissa összerezzent az utálatos szó hallatán és az anyja lelkesedése is megrémítette. Valahogy sejtette, hogy semmi jó nem következik. Nem is mert megszólalni, csak kérdőn felvonta a szemöldökét.

  - Dave magánnyomozója kiderítette Patrick pontos tartózkodási helyét! - újságolta Sam, mint valami szenzációt. - Még délelőtt írtam neki egy levelet, amiben kértem, hogy halaszthatatlan családi okok miatt jöjjön haza. Ha minden jól megy, heteken belül hazajön!
Patrick... az apja hazajön! Az ember, akinek eddig a létezéséről sem tudott. A férfi, aki felnevelte Jay-t, de őt elfelejtette. Nem tudta hogy is viszonyuljon az apjához.
  - Hát ez... érdekes. És mit vársz tőle? Miben lesz jobb, ha ő is elmondja, amit már tudunk? - kérdezte ellenségesen Mel.
  - Semmit nem várok. - mondta a feltűzött hajú asszony. - Csak azt akarom, hogy megismerjétek egymást. Hogy lássa mivé cseperedtél, és hogy tartsátok a kapcsolatot, hisz joga van rá, hogy része legyen az életednek, és én is szeretnék közelebb kerülni a fiamhoz...
  - Ez csodás, anyu! Csak kár, hogy nem évekkel ezelőtt jutott eszedbe! Tíz-tizenkét éves koromba is megtehetted volna ezt, akkor nem fajultak volna ideáig a dolgok! - vádaskodott megint Melissa fájdalommal a szívében. - Tudnom kellett volna, ki az apám, és hogy él, a testvéremről meg még jobban! Dühít, hogy most úgy csinálsz, mintha minden helyrehozható lenne, holott attól, hogy mind megismerkedünk, a katasztrófát, hogy szerelmesek lettünk Jay-el, már nem lehet visszacsinálni!
Melissa sürgető vágyat érzett, hogy elhagyja a házat, és találkozzon Jay-el. Látni akarta, elmondani anyja képtelen ötletét, vagy csak hogy átbeszéljék, mi legyen ezután. Ki akarta faggatni, hogy milyen ember Patrick Amstrong, mert nem tudta mit várjon tőle.
Felpattant, a fogashoz ment, leakasztott egy fekete, kapucnis, vízhatlan széldzsekit. Eldöntötte, hogy az eső és a fél órás távolság ellenére felkeresi a bátyját.
  - Te meg hová készülsz? - szólt utána csodálkozva Samantha.
  - Meglátogatom Jay-t. Tudnia kell az apja... vagyis apánk érkezéséről. Beszélnem kell vele, hisz ő ismeri Patricket, tud mesélni róla.
  - El ne menj, Melissa! - állt fel tiltakozva Sam. - Péntek este van, esik az eső, és mindketten tudjuk, hogy okosabb most még, ha nem merészkedsz a srác közelébe.
Melissa egy megvető pillantással leszerelte az anyját.
  - Leszarom, mi okos dolog, és mi nem. Látnom kell, beszélnem kell vele, és megőrülök, ha itt kell maradnom tétlenül és azt hallgatnom, milyen szupernek érzed a családegyesítést! Lelépek, majd valamikor jövök!
A lány csak a kulcsát és a telefonját vette magához, aztán kilépett a kis verandára. Sötét volt, már nem csak szemerkélt, sűrű, nagy cseppekben esett az eső, de hideg nem volt. Kicsit elbizonytalanodott, hisz nem ez volt mostanában a legjobb ötlete, de a világért sem fordult volna vissza, hogy tovább hallgassa Samantha örömujjongását. Fejébe húzta a kapucnit és megindult a kihalt éjszakába.

Majdnem félúton járt, amikor megint kételkedni kezdett hirtelen ötletében. A széldzseki ugyan védte az esőtől, de az arcát és néhány kikandikáló hajtincsét áztatta a sűrű eső. Dacolva rossz előérzetével és az időjárással, határozottan ment előre, pedig egyre biztosabb volt benne, hogy hülyeséget csinál. Alig volt forgalom, csak néha húzott el mellette egy-egy belvárosba igyekvő autó. Bizony, az özönvíz szerű égszakadás visszaszorította az éjszakai életet a városban. Bele sem gondolt, hogy lehet, Jay sincs is otthon. Mi van ha a péntek estét valahol egy klubban tölti a haverokkal, vagy Cloéval? Ha feleslegesen csinál magából bolondot és otthon sincs? M lesz akkor? És mi lesz, ha otthon találja? Mit fog mondani neki? Most látta csak be, hogy nem gondolta át, mit is akar, mielőtt elrohant. De az eső jót tett neki, a friss levegő kitisztította a fejét, megtöltötte a tüdejét, így könnyebben lélegzett. Szabadnak érezte magát, hisz kiszabadult otthonról, az anyja befolyása alól. Újra elöntötte a remény. Jay-től kell hallania az apjáról, mert ki tudja Samantha milyennek festené le. Nem bízott már az anyja ítélőképességében.
Jó tíz perc múlva már a hatalmas, luxusról árulkodó, szépen kivilágított építészeti remekmű előtt állt. Nem sűrűn járt itt, de  az emlékezetébe véste a házat, amiben első szerelme lakik.
Megrázta a fejét, hisz nem akart ilyesmire gondolni. Szerencséje volt, mert a nagykapu nyitva volt és az udvaron bent állt az Aston Martin. Fellélegzett, mert ezek szerint Jay itthon van.
Szíve a torkában dobogott, amikor az ajtó elé lépett, és remegő kézzel megnyomta a csengőt.
Idegei pattanásig feszültek, abban a pár percben, míg a bebocsátásra várakozott.
Mindenre fel volt készülve, csak arra nem, hogy Ethan fog neki ajtót nyitni, kezében egy üveg sörrel.
A szőke srác, kócosan, fekete pólóban és farmerben állt meg az ajtóban és csodálkozva nézett az elázott érkezőre.

  - Nahát, Melissa! Jay, téged is meghívott? - rikkantott a fiú vidáman. Reszelős hangjából Mel arra következtetett, hogy már nem az első ital van a kezében.
  - Ó, szia, Ethan... nem, nem hívott, de nagyon szeretnék beszélni vele. - hadarta a lány zavartan.
  - Gyere be! Beverly a nappaliban van, biztos örülni fog neked! Dobj be velünk egy-két sört, és szárítkozz meg!
Melissa a haját szerette volna tépni kínjában. Azért jött, hogy négyszemközt közös apjukról beszéljen Jay-el, most meg idecsöppent egy rögtönzött házibuliba.
Mire a lány feleszmélt, Ethan már elkapta a karját és berángatta a nappaliba.
Siralmas látvány fogadta. Bev egyik kezében telefonnal a másikban sörrel ringatózott a nappali közepén valami alternatív zenére, a kanapén vizes kabátok hevertek szerteszét, a dohányzóasztalon több üveg sör, vodka, whisky, és még a jó ég tudja miféle tömény szeszek. Négy pohár, több doboz cigi és óvszer koronázta meg a siralmas látványt.
Melissa most már nagyon biztos volt benne, hogy nem kéne itt lennie.
Amikor Beverly felé fordult, vihorászva ugrándozni kezdett.
  - Kedves barátnőm! De jó, hogy te is itt vagy! Gyere, igyál, és bulizz velünk! Minél többen vagyunk, annál jobb! Hívod Willt, Howie-t, Brendát és Sonát is?
A szöszi hadart, és akadozva beszélt, fekete miniruhája félrecsúszva, esetlenül lógott rajta, s Mel ismét megállapította, hogy nem most kezdhették az ivást. Esze ágában sem volt bulizni, de mivel leszűrte, hogy nincs kivel beszélni ráhagyta.
  - Persze, mindjárt hívom őket, csak előbb beszélnem kell Jay-el... Hol van?
  - A kedves bátyád az emeleten van, de nem kéne zavarnod. - Ethan mosolyogva válaszolt.
Na persze, már ő is tudja, hogy Jay a testvére. Várható volt, hogy Beverly mindent elmond neki, vagy Jay, hisz a legjobb barátja.
  - Bizony, nagyon-nagyon elfoglalt! - vihogott a még mindig egyedül táncoló, kócos szöszi.
Melissa kezdett bedühödni. Nem akarta az idejét fecsérelni ezzel a két bezsongott bolonddal.
  - Hol van? A szobájában? - kérdezte a türelme fogytán.
  - Igen, de ne menj fel! - kiáltott utána Ethan, de a lány már csak fél füllel hallotta, mert kettesével véve a lépcsőfokokat felszaladt a lépcsőn.
Pontosan tudta, melyik Jay szobája, pedig csak egyszer volt nála. Megállt az ajtaja előtt, mielőtt lenyomta a kilincset. Nem hallott hangokat, gyanúsan nagy volt a csend. Talán kiütötte magát, Ethanék pedig felhozták aludni, ezért nem akarták a barátai, hogy zavarják. Sóhajtva benyitott. A szoba teljes fényében egész jól látta, hogy az ablak előtti íróasztalnál Jay éppen Cloéval szeretkezik. Félreráncigált ruhák között vadul összetapadtak, bár a lányból Mel csak a srác derekára fonódott lábakat látott, a hátrahajtott fejét és a hosszú szőke hajzuhatagot. Sokkolta a látvány. Nem csak előjáték zajlott, kőkemény aktus, vad nyögések közepette. Fájdalomtól eltorzult arccal szorongatta a kilincset, a föld alá szeretett volna süllyedni, mégsem tudta levenni róluk a szemét.
  - Ó, te jó ég! - bukott ki belőle a sokk, aztán becsapta az ajtót és viharosan távozott a házból is. Űzött vadként szaladt ki az esőbe. Rohant hazafelé, de a kép ami az agyába égett, egész úton üldözte.
Jay hatalmas sóhajjal túrt szőke hajába, és elhúzódott a mámortól szédelgő Cloétól.
Látta Melissát, és hallotta a hangját, de nem értette, hogy került ide, és miért.
A szőke, zilált hajú lány nem akarta, hogy Jay elszakadjon tőle, kétségbeesetten kapaszkodott a vállába, kényszeríteni akarta, hogy folytassa a szeretkezést.
  - Ne hagyd abba, drágám! Kérlek, Jay!

  - Ne, Cloé, engedj el! Utána kell mennem! Beszélnem kell vele, ő most... - Jay zavartan félbehagyta a mondatot. Minden erejét összeszedte, és kényszerítette zsibbadt testét, hogy megigazítsa a ruháját.
  - Ki volt az? Tényleg bejött valaki az előbb? Azt hittem, a vodkától hallucinálok! - Cloé lazán megigazította piros szoknyáját és becsatolta a hátán a melltartót. Fekete topját a nyakából visszahúzta a helyére. Annyira kívánta már ezt a srácot, és feldúlta, hogy csak félig-meddig lehettek együtt.
  - A húgom volt... Melissa. - Jay a hajába túrva fel s alá kezdett mászkálni a szoba közepén, és közben hangosan gondolkodott, mintha egyedül lenne. - Utána kell mennem. Ok nélkül nem jött volna... Biztos fontos ügyben keresett, ha ide jött. Meg kell beszélnünk... Szegény kicsikém, hogy látott... milyen helyzetben! Biztos megszakadt a kicsi szíve... Ó, Melissa!
Bár a srác magában beszélt, Cloé sértődötten válaszolt.
  - Menj csak, ha neked ilyen fontos a kishúgod! De figyelmeztetlek: nagyon kell majd teperned nálam, hogy megbocsátsam, hogy itt hagysz, félig megdugva!
Jay-ben csak most tudatosult, hogy nincs egyedül. Kék szeme haragosan villant a szőkeségre.
  - Majd folytatjuk, de most Melissa...
A srác nem magyarázkodott tovább, fejvesztve rohant el ő is. Kocsiba vágódott, hogy hamarabb utolérje a sokkot kapott kis őzikét.
Beverly és Ethan immár másodjára nézte végig, hogy viharosan csattan a bejárati ajtó. A párocska a kanapén ült összebújva, s értetlenül néztek szerteszét.
Cloé lejött hozzájuk és duzzogva a fekete bőrfotelbe vetette magát.
  - Megmondanátok, milyen családi ügy lehet olyan fontos, hogy Jay Amstrong este tízkor fejvesztve rohan a húgicája után, amikor épp kezdtünk egymásba feledkezni?
Beverly próbálta visszafojtani kibukni készülő mosolyát.
  - Nem akarok pletykálni, drágám, de jobb ha beletörődsz, hogy Jay életében mindig Melissa lesz az első, te csak másodhegedűs lehetsz. Ha vele akarsz lenni, fogadd el, hogy a húga a mindene - szó szerint... - Bev nem akart többet mondani. Avassa be Jay újdonsült kis kedvencét zűrös magánéletébe!

Közben Melissa már majdnem hazaért. Futva gyorsabban megtette az utat, bár bőrig ázott, hisz a rohanás közepette elfelejtette felhúzni a kapucnit, de jó is volt ez így, mert az esővíz elrejtette a könnyeit. Tudta, hogy Jay komolyan akar foglalkozni Cloéval, de nem volt felkészülve a látványra, ami fogadta. Gondolatait egy mögötte lefékező kocsi szakította félbe. Amikor hátrapillantott és felfedezte a kék sportkocsit, csak még gyorsabban kezdett menekülni. Jay viszont kitartó volt, kipattant az autóból és üldözőbe vette. A kergetőzés a lányék befüvesített udvarán ért véget. Jay elkapta a lány vállát és megállásra kényszerítette.
  - Mi a frász ütött beléd? - kérdezte Jay zihálva, amikor megálltak.
A sötétben átázva álltak egymással szemben és levegő után kapkodva farkasszemet néztek.
Szakadatlanul ömlött rájuk az eső, de cseppet sem törődtek vele.
  - Én csak... én csak nem voltam felkészülve arra, ami fogadott. - vallotta be az igazat Mel, s közben dideregve maga köré fonta a karját.
  - Az Isten szerelmére, Melissa! - dühöngött a srác akinek a fejére tapadt a haja, s nagyokat pislogott a szemébe csorgó esőtől. De nem ez bosszantotta, hanem a lány viselkedése. - Mit vársz tőlem? Látom, hogy majd belehalsz, hogy Cloéval láttál, de ez a helyes! Az élet megy tovább, kell nekem az a lány, hogy ki tudjalak verni a fejemből!
Melissa titkon megértette a fiút, hisz igaza volt, mégis mellbe vágta az összecsavarodott, vonagló pár látványa.
  - Megértelek, Jay, tényleg, csak... csak nem voltam felkészülve a látványra. Én csak beszélni akartam veled, nem gondoltam, hogy egy szexjelenet közepébe csöppenek.
Jay mókásan a szemét forgatta, kezdett elpárologni hirtelen haragja. Soha nem fog tudni haragudni a lányra, és soha nem fogja tudni kiverni a fejéből, bármilyen erősen is próbálkozik, és bármennyi nővel is bújik ágyba! Ez a szomorú valóság, és ez ellen tehetetlen! De muszáj másra koncentrálni!
  - Mit akartál mondani? - kérdezte inkább, nehogy őrültséget kövessen el.

  - Csak... - Melissa szava elakadt, amikor belenézett a jég kék szempárba. Remegni kezdett, hisz nem volt normális a vágy ami feltámadt benne, és sajnos rájött arra, hogy bármi lesz is, ezt már mindig érezni fogja! De próbálta elfedni aggasztó gondolatait, hadarni kezdett: - Csak el akartam újságolni, hogy anyám elérte apát... Kiderítette a pontos címét és levélben kérte, hogy amint tud, jöjjön haza. Ez azt jelenti, hogy talán heteken belül hazajön. Szerettem volna, ha mesélsz nekem Patrickről, de az ráér később is...
  - Én nem akarom látni az apám, hisz ők tehetnek arról, ami most van! - fakadt ki szikrázó szemekkel Jay. - Ők tehetnek róla, hogy a húgom vagy, az ők bűne, hogy nem tudtunk egymásról! Ők a hibásak a vérfertőzésért! - Jay lemondóan csóválta a fejét, aztán közelebb lépett a lányhoz, hogy karnyújtásnyi távolságból megsimogassa az esőtől nedves arcot. - De nekünk is van bűnünk, kicsim! Hisz látom a szemedben, hogy kívánsz, ezek az elbűvölő, kék szemek sosem tudtak hazudni nekem! Szenvedsz, mert Cloéval láttál, és belepusztulsz, mert a helyébe szerettél volna lenni! Igazam van?
Melissa szíve úgy zakatolt, mint egy száguldó gőzös. Kínozták a szavak, de még jobban kínozta az igazság. A gyötrelmes, gyalázatos, fájdalmas igazság.
  - Igen, Jay, a francba már!
Jay csak erre várt, kissé durván megragadta a lány derekát és a karjába rántotta.
Melissa teste megdermedt, a reszketés abbamaradt, azon nyomban forróság öntötte el. Tehetetlenül megbénult, pedig rettegett attól, ami következik.
  - Senki sem pótolhat téged, kicsi Melissám! Senki!
S ekkor Jay jobb keze a lány tarkójára csúszott, így rántotta magához, hogy vad csókra kényszerítse.
Persze Melissát nem kellett kényszeríteni, izzó testtel simult hozzá, nyögdécselve visszacsókolt, szabad utat adott a lángoló szenvedélynek. A csók isteni volt, zabolátlan vággyal teli és őrjítő.
Mel az agya egyik zugában érezte, hogy nem kéne hagynia ezt, de annyira hiányzott már neki a fiú, és az eszelős vágy, amit felkavart benne, hogy hagyta magukat sodródni. Élete egyik legjobb csókja volt, kár lett volna ellene küzdeni. Szakadó esőben úgy forrtak össze mint két éhező, aki egymásból
táplálkozik. A heves szenvedély ledöntötte őket a lábukról, de nem bánták, a vizes fűben folytatták a vad ölelkezést. Mindenről megfeledkezve átadták magukat a forró vágyaknak.

Melissa akkor tért magához, amikor megérezte Jay hideg kezét a mellén, mert az becsúszott a nedves ruha alá. Maga előtt látta, hogy ez a kéz negyed órája ugyanígy csúszott be Cloé felsője és szoknyája alá. A gondolat elviselhetetlen volt, és ez térítette magához, nem a tény, hogy épp a bátyja karjában van. Zokogva felült, és eltolta magától a srácot.
  - Jay! Nem csinálhatjuk ezt valahányszor összeveszünk, vagy iszogatsz a barátokkal! A húgod vagyok, menj vissza Cloéhoz!
  - Mintha az előbb erről megfeledkeztél volna, édesem! - gúnyolódott a srác. - Érdekes, hogy csók közben sosem jut eszedbe, ki vagyok!
  - Mert... mert elveszítsük a fejünket! De ennek nem szabad többet megtörténnie! Bemegyek, eressz el! - Melissa eltaszigálja magától a fiút és indul befelé, hogy meneküljön a fiú és a bűnök elől, de Jay elkapja a csuklóját. A lány elrántotta a karját, és a nagy dulakodás közepette elszakadt a fehér gyöngyös karkötő. A borsónyi fehér gyöngyök szerteszét pattogtak az esőben. Melissa hitetlenkedve pillant az esőcseppekkel együtt potyogó gyöngyöcskékre. Ha lehetséges, a szíve újra meghasadt, hisz a karkötő jelképezte Jay-t az életében. Térdre rogyott, és a fűbe markolászva keservesen zokogni kezdett.
  - Melissa… - lépett sóhajtva a lány mellé Jay, de bármit is akart mondani, torkán akadt a szó, látva a lány mérhetetlen fájdalmát.
  - Tűnj el, Jay! Tűnj el örökre! Vége mindennek... vége mindennek!
Jay nem bírja nézni, de segíteni sem, így jobbnak látta, ha szót fogad. Otthagyta a szenvedő lányt, mert tehetetlen volt.
Melissa még sokáig térdelt a fűben zokogva a szétgurult gyöngyöket nézve. Számára a karkötő Jay-t, a kapcsolatukat és a jövőt jelképezte. Most tudatosult benne, hogy a szerelem hiábavaló, és nincs jövő. És nem is lesz, hisz sem vele, sem nélküle sem tud már élni!