A szeretet vigasza

Melissa szombat reggel egész későn kelt, tizenegy után, mert este nehezen aludt el, sokat sírt, és belefáradt a sok szenvedésbe. Megint ott tartott, ahol eddig: vagyis sehol. Még mindig reménytelen volt az élete, és nem tudta, kigyógyul-e valaha a Jay iránt érzett beteges szerelemből. Pedig muszáj lenne, mert így vagy megőrül, vagy megöli a bánat. El kell felejteni a múltat, a jövőre koncentrálni. Új célok, álmok kellenek, mert ez így nem mehet tovább. A gondolat jó volt, csak megtenni nem tudta sehogy. Hogy kezdjen hozzá?
Ezekkel a gondolatokkal mégis kicsit sikerült felrázni magát. Kikászálódott az ágyból, magára húzott egy kényelmes, szürke melegítő alsót egy piros bő pólóval. A fürdőbe ment mosakodni. Belenézett a mosdó feletti tükörbe, és megállapította, hogy kívülről is olyan siralmas állapotban van, mint belülről. Szeme alatt karikák virítottak, kócos haja kissé begöndörödött a tegnapi esőfürdőtől. Arca sápadt volt, szeme fénytelen, szája kicserepesedett. Remek! Pont úgy néz ki, ahogy érzi magát.

Csak legyintett, nyelvet öntött a tükörbeli zombira, aztán a konyhába sietett, hogy kávéhoz juttassa kimerült szervezetét. A konyhapulton talált egy üzenetet az anyjától, hogy a hétvégét Dave-el San Rafaelbe töltik, Melissa cseppet se bánta, látni sem bírta Samanthát. Még mindig őt okolta a szenvedései miatt.
Még csak azt sem tudta, képes lesz-e valaha megbocsátani neki.
Kávézás közben a pultra könyökölt és a telefonját nyomkodta. Hirtelen rátört a magány. Nem akart egyedül lenni. Görcsösen vágyott egy barátra, akinek elpityeregheti bánatát, vagy eltereli a figyelmét. Sokáig görgette a neveket ide-oda a készüléken, míg úgy nem döntött, küld egy üzit Brendának. A cserfes szöszi volt az, aki mindig felvidította, lehetett rá számítani, és nem ítélte el őt.
"Szia, Brenda! Egyedül vagyok és magam alatt... Nincs kedved átjönni hozzám?"
Míg a válaszra várt, bedobott a pirítóba két szelet kenyeret, és teát főzött reggelire, vagy inkább korai ebédre. Nem hitte, hogy bármi mást magába tudott volna kényszeríteni.
Épp leült a megvajazott pirítósokkal és a forró teával a bárszékre, amikor megjött a válasz Brendától.
"Hali, csajszi! Mennék én szívesen, de anyámék elutaztak, én vigyázok a két kis tesómra! De attól még leírhatod mi a gond, az is segíthet!"
Melissa elfojtotta magában a káromkodást. A sors tényleg ellene van. Nem igaz, hogy Brenda pont most nem ér rá! Nem volt más választása, elkezdte lepötyögni, mi történt tegnap.
"Oké. Röviden: tegnap este rajtakaptam Jay-t Cloéval😒"
Rossz volt leírni, mert maga előtt látta a jelenetet.
Két perc sem telt el, Brenda megint írt:
"Hogy? Mikor? Hol? Csókolóztak? Ledugta a nyelvét a torkán???"
Bár csak annyi lett volna! - gondolta Melissa fanyalogva. Dühösen, gyors újakkal választ írt.
"Nem, baszki! Felmentem hozzá mert beszélni akartam vele, és Jay éppen a farkát dugta a szöszibe!"
Mel pattanásig feszült idegekkel várta a választ. Mivel nehezen érkezett, és közben megette szerény reggelijét, átcuccolt a nappali kanapéjára és a tévécsatornákat váltogatta.
"Azt a kúrva! Durva lehetett! Sajnállak, kicsikém! Biztos rossz lehetett végig nézni. És most ez bánt? Nem tudod kiverni a fejedből a látványt?"
Melissa görcsösen markolta a telefont. Jól esett neki barátnője együttérzése, mégsem lett tőle jobban.
"Ez is bánt, de ami utána történt az is! Utánam jött, veszekedtünk, aztán csókkal támadott le! Egymásnak estünk, mint a vadak! És az volt a legrosszabb, hogy nem az a tény térített magamhoz, hogy ő a bátyám, hanem az, hogy eszembe jutott, tíz perce ugyanezt csinálta Cloéval!"
Mégiscsak jó volt ezt leírni. Melissa felszabadulva fújta ki a megrekedt levegőt a tüdejéből.
"Hagyj időt magadnak, csajos! - írta Brenda. - Ez azért van, mert még mindig inkább a szerelmednek tekinted Jay-t, mint a bátyádnak. Ez normális, nem vagy ettől dilis, csak a mély érzések nehezen múlnak el. Tudom, sovány vigasz, de tényleg csak idővel lesz könnyebb. Ne sürgesd a felejtést, majd jön magától."

Könnyű azt mondani! - húzta el a száját Melissa.
"Tudom, hogy igazad van, Brandy, csak rohadt nehéz túllépni. Egyszerűen nem tudom, hogy felejtsem el, hogy legyek közömbös."
"Én tudom!!! 😂 - jött a válasz a lökött barátnőtől. - Feküdj le Will-lel! Én már csak tudom, hogy jó az ágyban 😃 Több szempontból is jól járnál, ha megtennéd: először is, tényleg feldobná az éjszakáid, másodszor pedig mellette könnyebb lenne felejteni, és harmadszor, a tenyerén hordozna! Gondold meg, Melissa, ez nem hülyeség!"

A barna lány majdnem elejtette a mobilt, amikor az első mondatot olvasta. Aztán a szemét forgatta, és felkacagott. Brenda tényleg nem komplett. Az exét tukmálja rá! Meg sem fordult a fejében, hogy megfogadja ezt a képtelen tanácsot. Több okból is hülyeség lenne. Először is: Will csak barát, attól a részeg csóktól eltekintve sosem nézett rá másképp, aztán meg tisztességtelen lenne csak azért járni a fiúval, hogy elfelejtse Jay-t. És a legfontosabb ellenérv az, hogy ha kihasználná a fiút és csak búfelejtésre használná, tönkre menne a csodás barátságuk.
"Te dinka nőszemély, én ebbe sosem mennék bele! Ó, és egy nagyon fontos részlet kimaradt a számításodból: Will NEM akar lefeküdni velem!"
Szinte rögtön jött a válasz:
"Ó, dehogynem akar! Nagyon is AKAR téged!😁"
Melissa maga elé tudta képzelni Brenda huncut szemét és pajzán mosolyát. Ha másra nem volt jó ez a beszélgetés, legalább kicsit felvidult.
"Én meg már téged nem akarlak látni, se hallani! Utállak, vedd tudomásul!!!" - írta, de persze egy percig sem gondolta komolyan.
Először Brenda egy halom sírva kacagó smile-t küldött, aztán még egy üzit:
"Dehogy utálsz, nagyon is szeretsz! De sajnos lépnem kell, az öcsém épp a húgom babáját fojtogatja! És ne búsulj, majd minden megoldódik magától! Utóirat: azért én drukkolok Willnek, hogy beakasszon neked😜 "
Az értelmetlen beszélgetés után Melissa úgy döntött, keres valamit a tévében, hogy lekösse magát. Az egyik csatornán épp kezdődött a Rómeó és Júlia kilencvenes évekbeli változata, amelyikben Leonardo Dicaprio játszotta Rómeót. Ezer éve nem látta a filmet, és pont olyan hangulatba volt, hogy drámát nézzen. Csak a film végén, amikor patakokban folytak a könnyei, akkor jött rá, hogy mégsem ezt kellett volna nézni, mert míg Brenda szavai felrázták, a film ismét szakadékba taszította. Nagyon is tudott azonosulni a két szerelmessel, akik inkább a halált választották, mert nem lehetnek együtt. Végül is, az ők helyzete is hasonló Jay-el, csak ők ellenséges család helyett, azonos család tagjai. Bizony, már megint az öngyilkosság gondolata kísértette, mert nem látott más kiutat. Zokogva dőlt a kanapé karfájára. Nem bírta már az örökös szenvedést, fájdalmat és reménytelenséget. Kisimította a haját az arcából, s akkor rápillantott a csuklójára, amiről hiányzott a fehér gyöngyös karkötő. Ettől csak még keservesebben kezdett sírni. Újra élte a tegnap esti jelenet, majd a gyöngyök szétpattogását is látta, ami végleg meggyőzte arról, hogy Jay-t ki kell törölnie a szívéből és az életéből, de azt nem tudta hogyan. Ebből a reménytelen helyzetből nem látta a kiutat. Szereti Jay-t, és fogalma sem volt róla, hogy tudná ezen túltenni magát.
Nem tudta, meddig feküdt ott pityeregve, percekig, vagy órákig, csak arra eszmélt fel, hogy csengetnek. Rémület fogta el, mert Brenda biztos nem tudta otthagyni a tesóit. Rettegett, hogy Jay jött megbeszélni a tegnap estét, és még véletlenül sem akart vele ilyen állapotban szembenézni.
Hirtelen a csengetés abbamaradt, de akkor ismerős kopogásra lett figyelmes. A titkos koppantás, amit Howarddal használtak. Csak egy jó barát. - gondolta megkönnyebbülve. Felállt, megtörölte nedves arcát, hátra lökte a haját, aztán az ajtóhoz baktatott.
Amint kitárta az ajtót, Howie-nak elég volt egyetlen pillantás, hogy felmérje a lány állapotát.
  - Jó ég! Te sírtál... - a barna pólós és farmeres srác ezt nem kérdezte, hanem megállapította, aztán se szó, se beszéd, a lány válla köré fonta a karját, a mellkasához húzta, és szorosan megölelte.
Melissa úgy kapaszkodott belé, mint fuldokló a mentőövbe.

Sokáig ácsorogtak ott összefonódva, de amikor a kinti hűvöstől a lány megborzongott, Howard beterelte a lányt a lakásba. Leültek a kanapéra, ott a fiú egész közel húzódott a lányhoz, és gyenge, hideg jobbját szorongatta. A szíve szakadt meg a lány szenvedését látva.
  - Hogy kerülsz ide? - kérdezte Mel sírástól rekedt hangon.
  - Láttam anyukádat hajnalban elmenni, azóta meg nagy volt a csend... és valahogy éreztem, hogy szenvedsz. Csak... itt akartam lenni.
Melissa sikeresen varázsolt az arcára egy ügyetlen félmosolyt. Milyen jó volt, hogy valaki gondol rá, és törődik vele.
  - Köszönöm, én...
  - Nem kell megköszönni! - vágott a szavába kissé ingerülten Howard. Mikor fogja már fel ez a lány, hogy bármit odaadna azért, hogy újra, igazán mosolyogni lássa? - Én... tanúja voltam a tegnap esti jelenetnek. A teraszon etettem anyu kóbor macskáit, amikor befutott az Aston Martin. Rossz volt nézni, hogy az a barom kínoz téged, és szívem szerint közbeléptem volna, de mire rászántam magam, vad smárolásba kezdtetek. Esküszöm, megnyúzom azt a huligánt, ha még egyszer a közeledbe jön! Nem teheti ezt veled, amikor a testvéred!
Melissa megint zokogni kezdett. Pont erről nem akart beszélni. Ezért inkább arra gondolt, hogy Howie mamája mindig ilyen volt, kiskoruk óta a maradék kaját a környék kóbor macskáinak adja. De jobb lett volna, ha tegnap nem a fia eteti a jószágokat! Akkor nem látta volna azt a gyalázatos jelenetet. És nem értette volna félre, ami ott történt. Összeszedte magát, megtörölgette a szemét, aztán bűnbánóan nézett Howardra. Tartozott neki az igazsággal.
  - Kérlek, ne Jay-t okold! - elcsuklott a hangja, de ki akarta mondani az igazat. - Nem csak az ő hibája! Kettőn áll a vásár, Howie! Ha végig nézted a jelenetet, észre kellett venned, hogy nem tiltakoztam! Szeretem, még mindig meghalok érte, annyira akarom! És tudom, hogy ez rossz, de nem tudok tőle elszakadni, vagy ellenállni! Egy őrült, vérfertőző, bűnös szerelemben élő ribanc lettem!
Howard a fejét csóválva megsimogatta a könnyáztatta arcocskát. Együttérzés, fájdalom és részvét csillogott a szemében.
  - Ne beszélj butaságokat, kicsi Mel! Te nem ilyen vagy!

  - De igen, nagyon is, amióta őt ismerem és szeretem! - a lány szipogva eltolta a srác kezét. Úgy gondolta nem érdemli meg a kedvességét, mert egy beteges perszóna lett. Azt akarta, hogy Howie is meggyűlölje, mint ő saját magát. - Hát nem érted, lefeküdtem vele!?!
Howie az ajkába harapott. Rossz volt hallani, elképzelni meg végképp nem akarta.
  - Tudom, ezt már mondtad, de attól még nem vagy rossz, hisz amikor összejöttetek, nem tudtad ki ő!
  - Nem érted, ugye? - tajtékzott Melissa. - Beverly buliján, amikor eltűntünk fél napra, és apám hajóján kötöttünk ki, összefeküdtünk! Érted? Igaz, ittunk, hogy ne fagyjunk meg, de akkor is akartam! Tudtam, ki ölel és csókol, de nem akadályoztam meg! Egy kéjsóvár ribanc lettem, aki a bátyjával kefél! - a lány sírógörcs közepette kiabált. Kiadta magából a szenvedést, az önmegvetést, de nem könnyebbült meg, kimondva még borzasztóbban hangzott.
Howard megrendülve ült mellette. Ölelésre nyújtotta a kezét, de félúton meggondolta magát. Kegyetlenül rossz volt ezt hallani, és még rosszabb volt, hogy nem tud segíteni a lányon.
  - Hibáztatok, de...
  - Hibáztunk? Ez elég enyhe szó! - fakadt ki megint a lány. - Bűnt követtünk el. Bűn, hogy szeretem, bűn hogy nem tudunk egymástól távol maradni, és bűn, hogy élek!
Howie már nem tétovázott, vigasztalni akarta, ezért a mellkasára húzta a síró lányt, a fejének támasztotta az állát, és csapzott haját simogatta.
  - Jaj, Melissa, annyira sajnállak, és annyira szeretnék segíteni neked. Borzasztó, amit elmondtál, de ha tovább folytatod az önmarcangolást, bele fogsz pusztulni! Tudom, klisé, de el kell felejtened. Volt ami volt, magadban kell meghozni a döntést, hogy nem csinálod ezt tovább! - Howard hangja rekedt volt az érzelmektől, és biztos volt benne, hogy a lány hallja, mennyire zakatol a szíve a feje alatt, de már nem érdekelte. Csak azon volt, hogy reménnyel töltse el. - Erősebb vagy, mint hiszed, kicsim! Csak maradj távol Jay-től, és fékezd az érzéseidet! Ha egyedül nem megy, én segítek! Melletted leszek, vigyázok rád, nem engedlek a közelébe, mert szeretlek annyira, hogy kisegítselek a gödörből!
  - Te szeretsz… - kapta fel a fejét Melissa, de nem kérdezte, inkább megállapította, és mielőtt meggondolta volna, mit tesz, ajkát a Howardéhoz nyomta.

A fiú először lemerevedett a meglepettségtől, de aztán tétován, óvatosan és gyöngéden viszonozta a csókot.
Melissának jól esett a törődés, a vigasztalás és a kellemes, végtelenül gyengéd csók. Bár nem repkedtek pillangók a gyomrában, és nem vette eszét a szenvedély, most pontosan erre a végtelen szeretetre és babusgatásra volt szüksége.
Howard szívét öröm járta át, végre azt tehette, amire évek óta várt. Csókolta az imádott lányt, de persze nem voltak illúziói. Tudta, hogy a lány csak vigaszt keres a karjaiban, de egyelőre ez is elég volt neki.
A hosszadalmas csók után a lány bűnbánóan nézett fel a fiúra.
  - Howard, én...
A srác az ujját a lány ajkára tette, hogy elhallgattassa.
  - Ne, ne mondj semmit, Melissa! Ne bánd, ne tegyél úgy, mintha meg se történt volna! Tudom, min mész keresztül, és komolyan gondoltam, hogy itt vagyok neked! Szeretlek annyira, hogy kettőnknek is elég legyen! Tudom, hogy nem vagy halálosan szerelmes belém, nem is várom még el tőled, de engedd, hogy szeresselek, vigasztaljalak és a védőbástyád legyek! Mindig is te voltál a legfontosabb az életemben. A tenyeremen akarlak hordozni! Meg akarom mutatni neked, hogy lehetsz még boldog, ha hagyod, hogy azzá tegyelek!
Melissa tanácstalanul bámulta Howie föld színű pólóját. Nem mert a szemébe nézni, de a szavain gondolkodott. Talán igaza van a fiúnak, és Brendának - és még Jay-nek is, aki egy új kapcsolatba menekült. Kell valaki aki oltalmazza, megóvja attól, hogy őrültséget tegyen. Nem lenne
kihasználás szagú ez a dolog, mert Howard tudja mit érez a bátyja iránt, és pont azt akarja, hogy túllépjen rajta. És ki lenne erre a legalkalmasabb, ha nem az a fiú, aki óvodás kora óta ismeri, szereti, védi, és tényleg mindig azon igyekezett, hogy boldoggá tegye.
A lány nem tudta szavakba önteni a mondandóját, ezért inkább megragadta a srác pólójának a nyakát és magához húzta, hogy meg tudja csókolni. A csók kellemes volt, édes és nem kellett attól tartania, hogy elfajul és bűn lesz belőle. Igen, pont erre a kiszámítható, megnyugtató érzésre volt szüksége, amit Howie karjában érzett.

A csók után hátra dőltek a kanapén, csak ültek ott összeölelkezve, élvezve egymás közelségét.
  - Jaj, Melissa, el se hiszed, milyen boldog vagyok most. - szólalt meg a fiú, s közben Mel egyik hosszú hajtincsével játszott. - Legalább tíz éve várok erre a pillanatra, és nem akarom elhinni, hogy megcsókolhatlak, és te is akarsz engem!
  - Howie, nekem még korai erről beszélni. - Melissa kicsit feljebb húzódott, hogy a fiú szemébe nézzen, de még mindig a derekát ölelte. Olyan jó volt az ismerős, sötétzöld szempárba elmerülni és a reményt felfedezni. - Csak azt tudom, hogy szükségem van rád, később majd meglátjuk, mi lesz.
  - Még mondanom kell valamit, vagyis inkább adni akarok valamit, de ezek után nem tudom, kell e neked, mert attól tartok megint felzaklatnálak. Csak most kaptalak meg, nem akarom elrontani.
Melissa megijedt a fiú szeméből sütő fájdalomtól, de már nagyon kíváncsivá tette.
  - Howie... most már ne visszakozz, kérlek, legyünk őszinték!
A fiú addig fészkelődött, míg elő nem tudta húzni a zsebéből a fehér gyöngyös karkötőt.
A lány nem akart hinni a szemének. Hisz az tegnap elszakadt! De a karkötő mégis ott lapult a fiú tenyerében.
  - De hát... hogy?
  - Reggel, amikor elállt az eső, beugrottam az udvarotokra és összeszedtem a gyöngyöket a fűből. Új gumira fűztem, igaz hézagos, mert egy szem elveszett, de megcsináltam! Tudom, hogy sokat jelent neked ez a karkötő, és azt is tudom, hogy Jay-el együtt került az életedbe. Ezért is tétováztam, hogy odaadjam-e. De a tiéd, és még ha fájdalmas emlék is neked, jogod van eldönteni, hogy megtartod, vagy eldobod.

Melissa szemét ismét csíptek a könnyek, de nem akart megint pityeregni, ezért próbálta őket kipislogni. A karkötőért nyúlt és a szívére szorította.
  - Köszönöm, tényleg sokat jelent nekem. - megsimogatta Howard szomorú arcát. - Az első randinkon kaptam Jay-től és tényleg őt jelképezte az életembe. Tegnap, mikor elszakadt, számomra a közös életünk végét jelentette, de most visszahoztad nekem, - az ujjai között forgatta a gyöngyöket, és tényleg észrevehető volt, hogy van rajta egy pici hézag. - Most már a félresiklott életemet jelképezi, és azt, hogy egy szeretett barát egyenesbe tudja hozni azt, ami elromlott. Szeretlek, Howard! Még ha egyelőre nem is úgy, ahogy te engem, azon leszek, hogy olyan legyek, mint akit megérdemelsz! Te vagy a fény a sötétségemben, és mindennél többet jelent, hogy mellettem vagy!
Melissa a csuklójára húzta a kis gyöngysort, aztán Howie nyakába borult. Tényleg úgy érezte, meg sem érdemli ezt a srácot! Vagy inkább Howard érdemel többet egy összetört, bűnös ribanctól!
De mintha a fiú érezte volna mire gondol, apró puszit nyomott a szájára, aztán mélyen a szemébe nézett.
  - Szeretlek, Melissa! És ezer évet is várnék még, hogy belém szeress igazán! Mindig is az én kis Melissám maradsz. Most megtört az élet és a csúfos helyzet, de én így is szeretlek, és mindent megteszek, hogy jobbá tegyem az életed.
  - Ó, Howie, köszönöm! Köszönöm, hogy itt vagy nekem, és köszönöm, hogy még ezt a roncsot is szereted, akivé váltam!
  - Nem vagy te roncs, drágám! - Howard szeretettel simogatta a meggyötört arcot. - Tudom, hogy hamarosan az a cserfes, nagyokos, minden lébe kanál, könyvmoly leszel, aki általános iskolás korom óra dobogtatja a szívem! Minden rossz elmúlik egyszer, és azon leszek, hogy visszatereljelek a régi életedbe!
  - Pont erre van szükségem, Howie, de félek, hogy csak kihasznállak. - vallotta be a lány
szomorkásan.
  - Ez nem kihasználás, ha tisztában vagyok a helyzeteddel, most már a múltaddal és az érzéseiddel is! - hangoztatta a srác komolyan. - Adjunk magunknak egy esélyt!
  - Oké. Velem töltöd a napot? - mosolygott a lány bizakodva.
  - Persze, és a holnapot, és az azutánt és azutánt, és minden egyes napot, ha úgy akarod!
Howard boldogan homlokon csókolta a lányt.
  - Akarom, Howard! - bólintott a lány megkönnyebbülve. Kezdett reménykedni, hogy végre a felhők felett neki is kisüt a nap. - Akkor főzzünk valamit közösen. Ma még alig ettem!
Így történt, hogy Melissa és Howie a konyhába ment, hogy összedobjanak valami könnyű vacsorát. Munka közben a fiú figyelemmel sertepertélt a lány körül, apró kedves érintésekkel és csókokkal halmozta el. És Melissának pont erre volt szüksége, hogy a szíve sebei beforrjanak. A közös vacsora után összebújva papírdobozos jégkrémet nassoltak a kanapén és vígjátékot néztek.
Howard haza se ment, ott aludt a lánnyal, de csak ölelte, őrizte az álmát, és élvezte, hogy szíve hölgye vele van. Ennél több nem is kellett neki a boldogsághoz.
A vasárnapot is együtt töltötték, miután felöltöztek, biciklire pattantak, bejárták a környéket és egy piknikkosárral kimentek a Golden Gate lábához. A közös helyükön felidézték régi emlékeiket, de már nem barátilag ültek egymás mellett, összetapadtak, mint a szerelmesek, és ez így volt jól. Mintha minden erre készítette volna fel őket. Együtt voltak, boldogan, szabadon, nem gondolva a múltra, vagy a jövőre.
Melissa nagyon akart felejteni, mert rájött arra, hogy csak így élhet tovább. Talán Júlia volt a bolond, hogy nem látta, Paris mellett is lehetett volna boldog élete. Mindenesetre ő megtalálta az ő gáláns lovagját, aki felrázta, reményt és szeretetet ad neki. Úgy érezte, Howarddal az oldalán meg tud birkózni gyalázatos múltjával és bűnös érzéseivel. Mert ha a srác ilyen mérhetetlen szeretettel veszi körül, egyszer elfelejti, hogy tévedésből a bátyjának adta a szívét és a testét. Egyszer eljön az a pillanat, amikor Jay Amstrongot csupán a testvérének tekinti. Igen, ha Howie mellette lesz, menni fog!