Kegyetlen igazság

Samantha már hatkor kikelt az ágyából, pedig szinte az éjszaka folyamán egy szemhunyásnyit sem aludt. Nem hagyta nyugodni a kétség, a lánya kapcsolata, és a múlt bűnei.
Fekete hosszú hálóingben jött-ment az ágy előtti burgundi vörös szőnyegen. Úgy érezte, belepusztul, ha igaz a sejtése. Addig képtelen volt beszélni Melissával, amig meg nem bizonyosodik az igazáról.
Rápillantott a kis fekete íróasztalon heverő telefonjára, s hirtelen eszébe jutott, ki segíthet neki kideríteni valamit.

Reszkető kezekkel alig tudta bepötyögni Dave számát.
A korai órához képest a férfi hamar felvette a telefont.
 - Szia... Dave! Úgy röstellem, hogy ilyen korán zavarlak, de vészhelyzet van, és nem tudom, ki máshoz fordulhatnék! - darálta az asszony mondandóját szinte egy szuszra.
  - Semmi baj, szívem, hallom a hangodon, hogy baj van! Igaz, hogy most ébresztettél, de természetes, hogy bármikor és bármiben a rendelkezésedre állok. Mi a baj? Nagyon rémültnek, zaklatottnak tűnsz. - válaszolta az ügyvéd segítőkészen, és aggódva.
  - Ki kellene derítened Jay Amstrong, vagy Carol Webster címét. Életbevágóan fontos, mert beszélnem kell velük, és gondoltam a te kapcsolataiddal könnyen megtalálod. A srácnak priusza van, biztos benne van a rendőrségi nyilvántartásban.
  - Ki ez az Amstrong és Carol? - faggatta az ügyvéd. Korán volt még, s alig értette Samantha hadarását.
  - A srác, akitől a lányom eltiltottam, de mint kiderült nem hallgattak rám!
  - Mi történt? Ne mondd, hogy felcsinálta a drága Melissát!
  - Jaj, nem, még csak az hiányozna! De gyanakszom valamire, és a végére kell járnom! Nagyon kérlek, tudd meg nekem a címüket!
  - Rendben, minden tőlem telhetőt megteszek! - ígért a férfi. - Mondd még egyszer a neveket. A rendőrkapitány jó ismerősöm, és jön is nekem egy szívességgel, úgyhogy bízhatsz benne, hogy megszerzem az infót.
Samantha a körmét rágva elismételte a neveket, aztán megkérte barátját, hogy amint megtud valamit, azonnal szóljon. Továbbá megígérté, hogy amint tisztázza a dolgokat, mindent elmagyaráz neki.
Sam magára kapott egy piros köntöst, aztán a konyhába ment egy életmentő kávét főzni.
Csendes akart lenni, nehogy felébressze Melissát, mert még nem állt készen a találkozásra, de meggyötört idegei és a fáradság kétbalkezessé tette, a kanál és egy pohár is kiesett a kezéből.
Bánatosan nézett kedvenc sárga csészéje után, ami szilánkokra tört a padlón. Igazából nem a csészét sajnálta, hanem amit az szimbolizált. Az összetört életét, és őt, aki darabokban hevert.
Szitkozódva összeseperte a cserepeket.
Már végzett vele, és épp leült az asztalhoz, hogy elkortyolja a melengető és élénkítő italt, amikor berobogott Melissa.
A lány is kialvatlannak tűnt, vöröslő szemein látszottak, hogy álomba sírta magát. Bár ő már melegítőben jött a konyhába, nem volt különb állapotban. Samanthának a szíve szakadt meg érte, és imádkozott, hogy tévedjen, mert ha az lesz, amit gondol, az ő pici, csupa szív lánya össze fog roppanni. Már a gondolatba is beleszédült.
  - Anya... felébredtem a csörömpölésre és...
  - Ne haragudj! - vágott a szavába sírós barna szemekkel a nő.
  - Nem azért haragszom, amiért felkeltettél, tudod jól! - Melissa hátra simította csapzott haját, majd a mosogató feletti szekrényből kivett egy bögrét. Kávét töltött bele, de nem ült le az asztalhoz, a kagylónak támaszkodott. - Elmondod végre, mi van?
  - Még nem tehetem. - ingatta a fejét Samantha, szeme máris könnybe lábadt.
  - Nem teheted ezt velem, anya! Jogom van tudni, mi ütött beléd, és miért zavartad el a szerelmem!
  - Nem a szerelmed! Erről hallani se akarok!
  - Pedig fogsz, míg nem beszélsz! - Melissa dacosan markolta félkézzel a mosogató szélét. Makacsságért nem kellett a szomszédba mennie.
  - Figyelj, drágám, egy fontos telefont várok! Utána el kell mennem valahova, hogy pontot tegyek egy régi ügyre. Ha visszajöttem, mindent elmondok, vagy beismerem, hogy tévedtem.
  - Én már nem tudok várni! Beleőrülök ebbe a bizonytalanságba! - fakadt ki Mel kétségbe esve. - Nem vehetsz semmibe, a lányod vagyok!
Melissa idegei pattanásig feszültek, elege volt a tudatlanságból, a hazugságokból és a bizonytalanságból. Mindent tudni akart, és lehetőleg azonnal. Nem akart több álmatlan éjszakát és kínlódást ok nélkül.

  - Képzeld, tudom! - állt fel az asszony. A gyógyszeres fiókban kezdett kotorászni. Miután engedett egy pohár vizet, bevett egy szem nyugtatót.
Melissa elképedve figyelte a tevékenységét. Nagy lehet a baj, ha tegnap ivott, ma meg idegnyugtatóra van szüksége. Tényleg ki tudott volna peceredni, hogy nem tudja, mi juttatta idáig az anyját.
  - Jay apja az ellenséged? - kombinált a lány a témán kattogva, mert már kismillió variáció átfutott az agyán tegnap este óta. - Vagy Carolt gyűlölőd?... Várjunk csak! Tudom, hogy Carol nővér... ne mondd hogy köze van apa halálához, vagy tán viszonya volt vele? Bármit el tudok viselni, de azt nem, hogy elszakítasz attól a sráctól, aki a világot jelenti nekem.
Ezt nem akarta Sam hallani, rettegett, hogy ebből tragédia lesz.
Samantha egy pillanatra befogta a fülét, mintha az, ha nem hallja lánya vallomását, segítene nyomorult helyzetükön. Aztán maga köré fonta a karját, mintha ezzel meg tudná akadályozni saját szétesését. A választól és a vitától a telefonja mentette meg. Azonnal érte nyúlt, a hűtő tetejéről tollat és papírt vett a kezébe.
  - Szia, Dave! Sikerült? - némi szünet után lefirkantotta, amit a férfi diktált neki. - Ezer hálám, szívem! Amint ezt elintéztem, beszélünk! Le kell tennem, mert már a lányom is tűkön ül. Köszönök mindent, majd hívlak!  
Mel idegbajosan hallgatta a rövid beszélgetést, aztán az anyjára förmedt.
  - Ne mondd, hogy Dave már tud valamit, én meg nem!
  - Nem, csak segített valamiben. - legalább ebben a nő nem hazudott. - Most felöltözök, aztán elmegyek, te várj itt türelmesen!
  - Türelmesen? Ugye csak hülyéskedsz? Belebolondulok a titkaidba és a zárkózottságodba és te türelmet kérsz tőlem?
  - Ennyit kibírsz, életem! - intette le Sam. Szeméből szomorúság és végtelen szeretet sugárzott. - Két órát, csak két órát kérek tőled, ennyit igazán megérdemlek, azok után, hogy szinte egy hónapja a szemembe hazudsz és olyasmit csinálsz, amit szigorúan megtiltottam neked!
  - Ez már zsarolás, anyukám! - a lányt nem hatotta meg még a fájdalmas pillantás sem, amit az anyja vetett rá.
  - Én nem nevezném annak. - vont vállat Samantha megjátszott közönnyel. - Na, megyek, minél előbb túl kell esnem ezen.
Samantha a szobájába sietett.
A gyógyszer kezdett hatni nála, a gyomrában a reszketés lassan megszűnt. Kába öntudatlanságban öltözött fel. Egy szürke hosszított felsőt vett magára, aminek az alja szűkített volt. Fehér farmert és cipőt vett fel hozzá. Haját kifésülte, majd némi sminket kent magára.
Amikor magához vette kézitáskáját és a kocsikulcsot a nappaliban, Melissa már a fürdőben volt, hallotta a vízcsobogást. Ettől megkönnyebbült, örült neki, hogy észrevétlenül és vita nélkül léphet le.
A kocsiban vetett még egy pillantást a papírra. Meglepte, hogy Carol Webster ilyen közel lakik hozzájuk, mindössze két utcával arrébb, a Kobbe Ave-n, a mögött a teniszpálya mögött, ahová erőszeretettel jártak sportolni hétvégénként Dave-vel, ha épp mindketten tudtak rá időt szakítani. Furcsa, hogy egyszer sem futottak össze Carollal. Ha igaz, amit Jay mondott, Patrick szinte sosem tartózkodik a városban, de a testvérével már találkozni kellett volna. Talán, ha ez megtörtént volna, nem fajulnak ideáig a dolgok...
Elindult hát a megadott címre, de közben azon imádkozott, hogy a sejtése ne legyen igaz.
Minden piros lámpánál, ahol meg kellett állni, magában szitkozódott, fogyott a türelme, nőtt benne a pánik. Túl akart lenni ezen a találkozáson, mert a bizonytalanság és kételyek lassan felőrölték az idegeit. Rettegett, hogy a nőtől olyasmit fog megtudni, ami megváltoztatja az életüket. Ha Jay valóban Patrick fia, minden megváltozik...
Úgy a gondolataiba merült, hogy majdnem túlment a házon. Megfordult a csendes kis utcában és a szemközti ház előtt parkolt le. Meg sem lepte, hogy luxusházak veszik körül, Carol mindig szerette a fényűzést. A ház amiben most is lakott, megfelelt egy modern palotának.
De vajon mióta laknak ebben a házban és miért pont itt? Megannyi kérdés kavargott a fejében, de nem tudta rászánni magát, hogy kiszálljon a kocsiból és becsengessen. Bénának érezte a lábait, a teste nem engedelmeskedett. Itt volt az igazság pillanata, mégis félt szembenézni a múlttal és az elkövetett hibákkal. Csak ült ott a kormányt markolva, a múltba feledkezve és a jövőtől rettegve. Nem tudta megtenni a következő lépést. Elvesztette az időérzékét. Ült ott megkövülten és valami jelre várt. Egy isteni jelre várt, hogy rossz helyen van, hogy rosszak a feltételezései, de semmi sem történt.
Gondolatai a múltba repítettek. Maga előtt látta a fiatal Patrick Amstrongot, akibe egykor úgy hitte, halálosan beleszeretett. A férfi magas volt, jóképű, szőkés barna, igéző kék szemekkel. A kezdő orvos levette Samanthát a lábáról, szinte első találkozáskor egymásba habarodtak. Házasságuk viharos és szenvedélyes volt, főleg az elején. Csakhogy az idill hamar véget ért, amikor Patrick számára fontosabb lett az orvoslás, Samantha pedig beindította a butik terveit. Elkövették azt a hibát, hogy mindketten a karrierre koncentráltak, így a házasság és a gyereknevelés gondjait nem tudták leküzdeni, mert saját magukkal többet törődtek, mint a másikkal. A kapcsolatuk zátonyra futott, csendesen elváltak, egy-egy gyerek maradt csak nekik emlékül.

Így belegondolva Samantha úgy gondolta, Jay nem is hasonlít az apjára. A szeme kékjén kívül semmit sem örökölt a férfitől. Patrick izmos volt, markáns arcú és férfias, míg Jay, nyúlánk, csontos, beesett arccal és hosszú végtagokkal. Bár a soványsága oka talán a hányatott sors, hisz milyen élete lehetett, amikor az apja többet van külföldön, mint mellette? Most már nem csodálkozott, hogy félig-meddig bűnöző lett belőle, ha olyan trehány és nemtörődöm nő nevelte fel, mint Carol Webster!
Egykori sógornőjével kegyetlenül kibabrált a sors, Carolnak ugyanis rövid és szenvedésekkel teli volt a házassága. Mikor ő megismerte, már fiatalon özvegy volt. Carol még az egyetemi évei alatt ismerkedett meg Johnatan Websterrel, de egy év boldogság után kiderült, hogy a férfinak csontvelő rákja van. Az utolsó együtt töltött évükben a nőnek végig kellett nézni férje szenvedését. Carol beleroppant, megkeseredett, hiába járt kezelésekre, sosem tudta feldolgozni azt a traumát, hogy korán elveszítette imádott szerelmét. Patrick szerint pont azért táplált ellene mérhetetlen ellenszenvet, mert neki megadatott a boldog házasság és a közös gyerek, ami neki sosem. És milyen boldog volt a nő, amikor megromlott a kapcsolatuk és sor került az elválásra. Hát ez volt Carol Webster, és semmi jót nem várt tőle.
Nagy sokára egy ezüst színű Toyota Yaris állt meg a szemben lévő ház előtt.
Samantha szíve a torkában dobogott. Carol pattant ki a kocsiból, szatyrokat vett ki a hátsó ülésről, majd előre csomagolt kis fehér dobozos kínai kaját.
Jellemző rá, hogy főzés helyett éttermekből hozza a kaját! - gondolta bosszúsan.
Pillanatnyi haragja erőt adott neki, kiszállt a kocsiból és átgyalogolt az úton, hogy elkapja a befelé igyekvő szőke nőt. Nem akart bemenni nála, jobbnak látta ha az utcán tisztázzák a dolgokat...
A fehér blúzos és farmeres Carol a lépteket meghallva megfordult a kiskapu előtt.
Döbbenten nézett a barna nőre.
  - Ó, Samantha Amstrong! - kiáltotta meglepetten de gúnyosan. - Minek köszönhetem a látogatásodat?
  - Szervusz, Carol! Tudod, visszavettem a lánykori nevem, Thompson vagyok! - válaszolta hűvösen. Jobb kezével görcsösen markolta a táskáját.
  - És azért jöttél, hogy ezt közöld? - kérdezte ellenségesen Carol. Megdöbbentette a találkozás, ráadásul nehezek voltak a fél kezében tartott szatyrok, a másik kezében a két kocka dobozzal és a házkulccsal topogott.
  - Nem. Az érdekel, hol van Patrick.
  - Majd húsz év után eszedbe jutott, hogy volt egy férjed? - szurkálódott Carol. Sosem kedvelte egykori sógornőjét. - Talán Afrikában, Etiópiában, vagy a jó ég tudja, hol van. Minél messzebb tőled!
Samanthának fájtak a szavak, de valami ettől is jobban érdekelte.
  - És a fiunk? Ugye nincs vele? Ugye ő itt van? - támadta le kérdéseivel Sam.
  - Nem tudom, miről beszélsz! - rázta meg a fejét makacsul a másik nő. Szemében gonosz fény villant. - Neked már nincs fiad! Húsz éve lemondtál róla!
  - Carol, kérlek, tudnom kell! - rimánkodott Samantha könyörögve. Utálta, hogy így meg kell alázkodnia. - Ugye Jay az én fiam? Ugye Jay Amstrong Patrické és az enyém?
Carol arca gúnyos mosolyra húzódott. Imádta nézni a másik nő szenvedését.
  - Találkoztál Jay-el? Milyen kicsi a világ!
  - Könyörgök, Carol, ne beszélj mellé! Tudnom kell, ha Jay az én fiam! Hát nem érted? A lányom, Melissa szerelemes belé!
Carol arcán először értetlenség futott át, aztán a felismerés. Maga előtt látta a kis cuki barna lányt, akit nemrég Jay bemutatott neki. Melissa... a nagy kék szemével, akinek olyan kék és csillogó a szeme, mint a Patrické! Kegyetlen az élet!
A szőke nő zavartan felnevetett.
  - Hoppá! Most már értem, miért volt olyan ismerős a kicsike! Hasonlít rád, de a szeme ugyanolyan, mint az apjáé... és a bátyjáé!
Samantha fájdalmasan összerándult. A szívéhez kapott. Mégis igaz.... Jay Amstrong és Melissa Amstrong édes testvérek! Jó ég! Hogy mondja el a lányának ezt a tragédiát? Hogy álljon elé és vallja be az édes pici lányának, hogy van egy eltitkolt bátyja? Ha tényleg szerelemmel szereti, hogy fogja testvérének tekinteni? Pokoli fájdalom kínozta, ettől rosszabb dolog nem is történhetett volna.
Carol csak nevetett, ahogy észrevette a másik nő arcán kiütő szenvedést látva.
  - Úgy kell neked, Samantha! Edd meg, amit főztél! Elhagytad a fiad, hát halj bele a szenvedésbe!
  - Mi a fenének költöztetek ide? Miért kellett ennyire közel, pont itt lehorgonyoznod? Ha távol viszed őt, most nem lennénk ilyen iszonyú helyzetben!
  - Nehogy már én legyek a hibás! - csattant fel Carol. - Ez a ház pompás, még szép, hogy megvettem! A környék remek, viszonylag közel van a ház a kórházhoz, ahol dolgozom, és a fiadnak is klassz sulit találtam. Örülnöd kéne, hogy remek hátteret biztosítok az elfelejtetett gyerekedenek!
Samantha szeme könnybe lábadt.
  - Nem felejtettem el, sosem tudtam! Te nem veszel tudomást a helyzet komolyságáról! Nem érted? A lányom az édes testvérébe szerelmes! - Sam nem bírta tovább. Hátat fordított a nőnek, s letörölte a könnyeit. Ha visszacsinálhatná a dolgokat, megtette volna. A kín, ami belülről mardosta a lelkét, már-már elviselhetetlen volt. És még csak most jön a java, amikor a lánya elé kell majd állnia és bevallani, hogy ő is Amstrong! Hogy a srác, akiért foggal-körömmel harcolt, szökdösött, imádott és bálványozott, valójában a testvére!

  - Nem sajnállak, Samantha! - szólalt meg kegyetlenül Carol. - Minden a te hibád! Nem kellett volna elhagynod a kölyköd! Nem kellett volna úgy tenned, minta nem is lenne fiad! És talán, ha a lányod tudta volna az apja nevét és a sajátját, akkor ez elkerülhető lett volna! Mire következtetsz ebből? Hogy mindig minden a TE hibád! Gratulálok hozzá, hogy tönkretetted a fiatalok életét! - a szóáradat végén Carol kegyetlenül felnevetett.
  - Ne röhögj, semmi vicces nincs benne, hogy a két testvér egymásba szeretett!
  - Jó, őket mondjuk sajnálom, mert ártatlanok az egészben. Ők bűnhődnek a te vétkeid miatt. És tudod, mi a legborzasztóbb? - Carol a hatás kedvéért szünetet tartott. - Hogy Jay eddig össze-vissza csajozott, sosem volt szerelmes, de most láttam rajta, hogy Melissa pokoli fontos neki, oda van érte, és képes jóféle változni, hála annak a csöpp lánynak! Tényleg szereti Melissát!
Samantha már felhangon zokogott. Ezt hallani csak még rosszabb volt. Sajnos ő is azt vette észre, hogy a lánya eszeveszetten szerelmes, hisz sosem tapasztalt tőle ennyi engedetlenséget, mint mióta megvan ez a kapcsolata. És a múlt kegyetlensége miatt, most a két szív összetörik...
  - Hallgass, Carol! Ne kínozz! Nem fogod fel, hogy ez mekkora tragédia? Nem kéne ezen szórakoznod!
  - Itt az ideje, hogy szembe nézz a múltaddal! Mondd meg nekik, hogy eldobtad a fiad, hogy a lányt választottad, mert divatbabát akartál csinálni belőle! Mondd meg nekik, hogy testvérek! Ó, istenem, bár ott lehetnék, amikor közlöd velük, mert arra ne számíts, hogy elmondom a fiúnak, mert nem! Neked kell szembe nézned velük!
Samantha meg tudta volna fojtani volt sógornőjét. Mindig is utálták egymást, az ő szemében Carol mindig is egy gonosz boszorkány volt, nem is értette, miért várt most tőle mást. Sosem volt szíve, ez azóta sem változott. Vetett a nőre még egy szánakozó pillantást, aztán otthagyta. Belátta, hogy nincs értelme tovább vitázni. Carol nem könyörül rajta, nem könnyíti meg a helyzetét, sőt csak kacag a markába az ő szenvedését látva. Szipogva beült a kocsijába.
  - Viszlát a pokolban, mert mindketten oda jutunk! - kiáltott még utána gonosz vigyorral Carol.
Samantha hazáig itatta az egereket. A rá váró beszélgetés megrémítette. Tudta, hogy össze fogja törni a lánya szívét és reményeit, hisz tisztában volt vele, hogy a kicsi Melissa nem harcolt volna ennyit vele, ha nem szeretné igazán Jay-t. Jó ég, mi lesz itt! És az volt a legszörnyűbb, hogy Carolnak igaza volt, mindenről ő tehet! Drágán megfizet a múlt tévedése miatt, hisz ezzel a vallomással elveszíti a lányát. Tisztában volt vele, hogy Melissa nem fog neki megbocsátani. Elveszíti őt is, mint húsz éve a fiát...

Amikor kinyílt a ház ajtaja, Melissa már tűkön ült. Alig várta, hogy visszatérjen az anyja a magyarázataival. A fotelben kuporgott kétségei között. Elég volt egyetlen pillantást vetnie anyja kisírt szemére és falfehér arcára, már tudta, hogy baj van.
  - Anya... - ugrott fel feszülten, de Samantha leintette, hogy üljön vissza.
A lányt elhagyta az ereje, visszarogyott a kanapéra.
Samantha a kanapéra vetette magát, rá nem jellemző hanyagsággal.
  - Jaj, kicsim... - nyögte az asszony, s máris elöntötték szemét a könnyek.
  - Mi történt? Mi a baj, anya? - kérdezte rémülten a lány.
  - Pont az, hogy az anyád vagyok. - válaszolta Samantha, saját magát gúnyolva, s közben könnyektől maszatos arcát törölgette. - De ami még nagyobb baj, hogy Patrick Amstrong az apád...
Melissa először nem fogta fel a szavak értelmét, aztán amikor felfogta, tiltakozva rázta a fejét.
 Patrick Amstrong? Nem, az nem lehet, mert akkor az azt jelenti, hogy Jay...
  - Ne, ne, neee... Ugye nem azt akarod mondani, hogy....
  - De igen. - vágott közbe sírdogálva Sam. - Nem szeretheted Jay Amstrongot, mert az édes testvéred! A bátyád!!!
 Testvér... testvér... Bátyám...

Ettől rettenetesebb szavakat még nem is halott! Hogy lehetséges ez? Ez csak valami vicc lehet!
De elég volt ránéznie az anyjára, máris tudta, hogy igazat beszél. Csak attól lehet ilyen állapotban, mert számára is felfoghatatlan, hogy a gyerekei szeretik egymást.
  - Nem, ez nem lehet! Mondd, hogy nem a bátyám, csak így akarsz elválasztani minket! - kérte Melissa, mert nem akarta tudomásul venni a tényeket.
  - Melissa, ilyesmiben nem hazudnék! Caroléknál voltam. Igaz, sajnos igaz! Patrick az apád, Jay pedig a testvéred! Nem halt meg, csak amikor elváltunk te az enyém lettél, Jay a Patrické.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz, már rég elmondtam volna neked.
  - Ez téged vigasztal? Mert engem nem! - Melissa tajtékzott, üvöltött és szeretett volna meghalni.
Úgy érezte a szíve meghasadt. A srác, akit mindenkinél jobban szeret, nem lehet a testvére! Testvér? Már a szó is iszonyú volt.
Túl sok volt neki ez az egész. A szobájába szaladt és az ágyra vetette magát, hogy kisírja magát. Remélte, hogy álomba szenderül, és ha felébred, vége lesz ennek a rémálomnak.
Jay Amstrong, mint a bátyja? Nem, az kizárt, ő annál sokkal több!!! De ha mégis igaz, amit az anyja mondott, mi lesz ezután? Az a határtalan szerelem, amit iránta érez, túl erős kapocs, már nem tudja bátyjának tekinteti. Nem, nem, tuti kizárt, ez csak valami rossz tréfa lehet!
Csak sírt és sírt, mert már érezte, hogy ez a fordulat tönkre teszi, felemészti és tragikus jövő felé sodorja...
   - Rossz álom, ez csak egy rossz álom. - súgta a párnájába, és remélte, hogy ez tényleg így van.