A fiú elgondolkodva, és szótlanul nézte a hófehér melegítős és világoskék felsős lányt.
- Mi az, mit bámulsz? - kérdezte a lány suttogva, miközben Mrs. Adams a táblánál magyarázott.
- Miért, már nézni sem szabad? - kérdezte durcásan a fiú.
- Nem igazán, ha látom rajtad, hogy valami piszkálja a csőröd, és nem akarsz beszélni róla! - válaszolta a lány. Aggasztotta, hogy még sosem volt olyan tíz év alatt, hogy a fiú távolságtartó lett volna vele, de most nagyon úgy festett, mint aki falat épített maga köré.
- Rendben. Azon gondolkodtam, mi tetszik neked azon a fiún, akit a Black Hookban megismertél.
- Ki mondta, hogy tetszik? - kérdezte élesen Melissa, és homlokára gondterhelt ráncok szaladtak.
- Rád volt írva tegnap. - közölte a fiú a szája szélét harapdálva. Nem tetszett neki, hogy a lány autótolvaj, semmirekellőkkel kezd barátkozni. Az ő Melissája ne tegyen ilyet!
- Csakhogy tudd: még nem döntöttem el, hogy tetszik-e, csak beszélgettem vele, ez még nem jelent semmit. - felelte a lány a kelleténél kicsit hangosabban, aztán összegörnyedt a padban, nehogy Mrs. Adams felszólítsa és a táblához hívja.
- Jobb is. - válaszolta komoran Howard. A fiú kék-fekete csíkos pulcsit viselt, szürke zsebes nadrággal. Nem szeretett Melissával veszekedni, mégis úgy érezte, muszáj megmondania a véleményét, elvégre barátok, fontos az őszinteség. - Szerintem, nem hozzád való az a vadbarom. Amúgy is csalódást fog neked okozni az asztronauta, mert második órám az emeleten volt, neki meg pont a szomszédos teremben volt állampolgári ismeretek órája, és egy csinos kis barna csajt ölelgetett.
- Milyen asztronautáról beszélsz? - kérdezte a lány. Elvesztette a fonalat, nem tudott koncentrálni, mert csak Jay járt a fejében.
- Hát Amstrong barátodról. Alicia Melville-t ölelgette, és tapizta előző szünetben!
- Na és? - kérdezte Melissa idegesen. - Attól, hogy beszélgettem az új sráccal, még nem készülök hozzámenni!
A lányt valójában nagyon is bosszantotta, amit Howie-tól hallott. Nem tetszett neki, hogy Jay más lányokkal is flörtöl. Valamiért azt szerette volna, hogy csak vele foglalkozzon, és ez módfelett idegesítette. Nem volt joga ilyesmit éreznie, mégis féltékeny volt, de a világért sem mutatta volna ki.
- Nekem nagyon úgy tűnik, hogy gerjedsz a pasira! - firtatta Howard, és olyan pofát vágott, mint akinek a fogát húzzák. - Ismerlek már tíz éve, Mel, te nem szoktál idegenekkel barátkozni, ha csak nincs rá jó okod.
- És mi van abban, ha új emberekkel barátkozom? Egyszer el kell kezdenem élni. Eddig mindig azzal nyaggattatok, te is, és anyám is, hogy kevés barátom van, most meg elkezdek nyitott lenni mások felé, és ezért panaszkodsz! A fene se ért téged, Howard Cooper!
Csak akkor szólította teljes nevén a barátját, amikor haragudott rá.
- Nem a barátkozással van a gond. - válaszolta a fiú, de nem nézett a lány szemébe, tekintetét a táblára szegezte. - Azzal van a gond, hogy kivel. Ne rögtön egy tetovált, beképzelt, kocsitolvajjal kezd a nagybetűs életed.
- Akadj már le a témáról, Howard! - kérte a lány, és szeme szikrákat szórt a dühtől. - Ha ez megnyugtat, nem szándékozok beleszeretni Jay Amstrongba! Tudom, hogy az a fajta fiú, akinek a lányok csak játékszerek! Szóval megnyugodhatsz: nem akarok tőle semmit.
Még ha Melissa ebben félig-meddig biztos is volt, azt nem tudhatta, mit akarhat tőle Jay. Az, hogy eltelt három óra és még nem is kereste, nagyon arra mutatott, hogy semmit. Tegnap még meg akarta ismerni, ma meg már eszébe sem jut. Hát ilyenek a menő csávók...
Politikatan óra előtt Mel a menzára ment. Éhes volt, ezért megvárta Sonát a folyosón, együtt mentek kajáért. A hatalmas teremben fekete és sárga kockás volt a padló, fehér székek, és hatszemélyes asztalok sorakoztak mindenfelé. A bal oldali falnál a hosszú pultnál három, fehér köpenyes és fityulás nő próbálta kiszolgálni az ételélért tolongó fiatalokat. Melissa borsófőzeléket kért marhasteakkel, Sona gyümölcslevest és egy adag sült krumplit ketchuppal. A tárcával a kezükben elfoglaltak egy ablak előtti asztalt. Alig ültek le, és kezdtek enni, amikor Beverly és Scott odajött hozzájuk egy-egy finomságokkal megpakolt tálcával.
- Csatlakozhatunk hozzátok? - kérdezte a fekete cicanadrágos, és leopárd mintás, hosszú tunikás Bev. Szőke fürtjei alól hatalmas aranykarikák lógtak ki.
Sona kérdő pillantást vetett Melissára, nem mert igennel felelni a beleegyezése nélkül, hisz tisztában volt vele, mennyire nem kedveli barátnője a bőrdzsekis bájgúnárt.
- Persze. - felelte Melissa, de fel se nézett a kajájából, tovább evett.
Scott és Bev csörömpölve elhelyezkedtek Melissával szemben, egymás mellett.
Egy darabig szótlanul ettek, Melnek fel sem kellett pillantania, érezte, hogy Scott rajta legelteti a szemét. Zavarba jött tőle, de ez inkább kellemetlen feszengés volt.
- Képzeld, Melissa, láttam Jay-t Chloé Kellerrel flörtölni! - szólalt meg hirtelen Beverly, olyan hangerővel, hogy még a szomszédos asztaloknál is hallották.
Melissa reménytelenül sóhajtott. Úgy látszik, ma mindenki azt vette a fejébe, hogy beszámol neki Jay Amstrong minden lépéséről. De miért? Csak azért, mert szóba állt vele?
- Nem igazán érdekel. - válaszolta Melissa, és megpróbálta a lehető legközömbösebb képpel nyiszálni a tányérján fekvő hússzeletet.
- Tegnap nem úgy tűnt! - vihogott Bev rosszmájúan.
- Hagyjatok már békén ezzel! Mindenki miatta szekál! - Mel dühös pillantást vetett a szőke kavarógépre. - Beszélgettem vele és kész, nem kell felfújni a dolgot!
- Pedig nekem Amstrong azt mondta, hogy randizni fog veled, és meg akar szerezni. - szólalt meg Scott vidáman, de szeméből sütött a rossz akarás. - Nyilván mondtál neki valamit, ha erre a következtetésre jutott. Nem gondolod, hogy egy ilyen tündéri lányhoz, mint te, nem illik egy ilyen pofátlan nőcsábász?
- Nem gondolok semmit! - fortyant fel Melissa indulatosan. Tele volt a hócipője azzal, hogy beleszólnak az életébe. Hadd döntse már el ő, hogy érdemes-e szóba állni Jay Amstronggal! Ezek mind csak a szenzációt látják a tegnap délutánban, és ha előre tudja, hogy emiatt a középpontba kerül, nem ment volna a Black Hook környékére sem. - Baromira nincs közötök hozzá, hogy kivel, mit beszélek! Nem ígértem randit Jay-nek, biztos hazudott. Továbbra sem érdelek egy pasi sem! - ezzel Melissa felkapta a tálcáját, tartalmát a közeli kukába öntötte, és a bejárati ajtó melletti zsúrkocsira tette a tárcát. Kiviharzott a menzáról, felment duzzogni a második emeletre, elővette a tankönyvét, hogy elterelje a gondolatait. Inkább ült egyedül a padban, és foglalkozott a politikával, minthogy a többiek rosszindulatú és kétszínű szövegelését hallgassa.
A nap további részét megúszta galibák és szóváltások nélkül. Viszont Jay-t sem látta egész nap. Furcsállta is, hisz nem volt olyan nagy az iskola, hogy ne fussanak össze, akár csak véletlenül. Talán így volt ez jól, hisz nem hiányzott neki, hogy róluk pletykáljanak.
Hetedik óra után Howard bevárta a lányt az iskola bejárati ajtajában, hogy együtt menjenek haza, mint mindig.
- Megyünk együtt, vagy még haragszol? - kérdezte a fiú, és oldalán lóbálva a táskáját, csatlakozott a lányhoz.
Mel lelassította lépteit, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni menet közben.
- Nem is haragudtam. Rád nem lehet. - mosolygott a lány szívélyesen. - Te vagy a legeslegjobb barátom!
Legjobb barát? Csodás! - gondolta a fiú nyúzott arccal. - Hát már sosem leszek több?
- Akkor, gond egy szál se. - mosolygott Howie kényszeredetten.
- Hát... - akármit is akart mondani a lány, benne maradt, mert elérték a vaskaput és a túloldalán, természetesen a tilosban egy kék, Aston Martin Vanquish Volente parkolt. Nyitott tetős, csodajárgány volt, és az oldalának támaszkodva ott feszített Jay, piros pólóban, világoskék ujjatlan farmermellényben és fekete farmernadrágban, aminek a derekáról mindenféle láncok és kulcstartók lógtak. Szőke haját a füle mögé simította, hogy ne lógjon ragyogó kék szemébe. Pimasz mosollyal leste az érkező lányt.
Mikor Melissa Howie társaságában odaért mellé, akaratlanul is megtorpant. Megfogadta, hogy nem vesz róla tudomást, és levegőnek nézi, de valami oknál fogva képtelen volt rá. Már a fiú látványától is gyorsabban vert a szíve, és a vére üvöltözött az ereiben.
- Szép kocsi! Loptad? - kérdezte a lány mosolyogva, felvont szemöldökkel.
- Nem, ezt nem. - vigyorgott Jay, és kisfiús mosolyától Mel majd hanyatt esett. Jay összefonta a karját a mellkasa előtt. - Készen állsz velem tölteni a délutánt?
- Ami azt illeti, nem! - felelte a lány felpaprikázva, mert eszébe jutott, mit mondott neki Scott, és a többiek. - Nem ígértem neked semmit, hiába mondtad ezt a haverjaidnak. Scott szerint randit ígértem és... te meg akarsz szerezni! - a mondat végén a lány hangja megbicsaklott, mert kínos volt neki a témáról beszélni.
- Az nem egészen úgy volt. - legyintett a szőke szívtipró. - Miután elmentetek, nekem esett, hogy miért pont azt a csajt szúrtam ki, akiért odavan, erre közöltem vele, hogy nem hinném, hogy a barátnője lennél... bár lehet említettem olyasmit is, hogy bejössz, és nekem ő nem ellenfél.
A fiú szeméből sütött az őszinteség, de egy kis ravasz csillogással megspékelve. Melissa nem tudta, hogy lehet ezt a kettőt összekombinálni, de ennek a fiúnak ez is ment, és csak még érdekesebbé tette a számára.
Míg Jay és Melissa néma szempárbajt vívott, Howard fejcsóválva figyelte őket, úgy kétlépésnyi távolságra tőlük.
- Lehetetlen alak vagy! - jelentette ki lemondóan a lány. - Most az egész suli rólam pletykál!
- És kit érdekel? Gyere már, oda viszlek, ahová szeretnéd! - Jay tett egy lépést a lány felé, de az leintette.
- Nem lenne okos dolog ezek után! Nem megyek veled sehova!
Jay vidám pillantást vetett lányra. Csak még jobban tetszett neki, hogy a lány ilyen makacs.
- Fú, amilyen kicsi, olyan akaratos! - a fiú elkeseredetten nézett fel a tiszta, kék égboltra. - Hogy lehet egy ilyen icipici kislány ennyire bosszantó?
- Ó, szóval idegesítelek? - kérdezte a lány mérgesen. Már nem is tudta, miért és min veszekednek, csak a heves érzéseket fogta fel, amit a fiú váltott ki belőle. - Ha igen, hagyj békén, és menj el!
- Imádom, ha ilyen szépségek bosszantanak. - kacsintott vigyorogva Jay. - Mint tegnap is mondtam, kihívásnak tekintelek! Szóval, ne tépjük feleslegesen a szánkat, te is akarod, én is akarom, úgyhogy irány be a kocsiba, Törpilla!
Mire a lány kettőt pislogott, Jay mellette termett, fél karjával elkapta a derekát és úgy emelte meg, mintha pihe könnyű lenne, a kocsi felé tuszkolta. Kinyitotta az autó hátsó ajtaját és könnyedén bedobta a lányt.
Melissa szíve a torkában dobogott, s tehetetlenül tűrte a gyengéd erőszakot. Ijedten huppant a hátsó ülésre, táskája lecsúszott az ülések közzé. A fiú egy pillanatra ránehezedett, ahogy elvesztette az egyensúlyát, de mire a lány odacsapott volna neki, már el is húzódott és rázárta az ajtót.
- Jay Amstrong! Ez már mindennek a teteje! Hogy...
- Csss! - nevetett rajta a fiú, és bepattant a kormány mögé, ki sem nyitotta az ajtót, egyenesen beugrott. - Nincs más választásod, velem kell jönnöd!
A lány felült, és vetett egy haragos pillantást a srácra.
- Jó, de ne számíts semmi jóra!
- Dehogynem! Már az is jó, ha nem rángatod ki a kezemből a kormányt, és nem okozol halálos balesetet! - vigyorgott a magabiztos fiú. Arca szépsége megint lenyűgözte Melt.
Jay már épp a gázra akart lépni, amikor a lány a vállára csapott.
- Várj egy kicsit!
Melissa oldalra fordult a meglepetten tátogó Howard felé.
- Howie... kérlek mondd meg anyunak, hogy... vásárolni mentem Sonával! Jaj ne, azt nem fogja elhinni! Inkább könyvtárba! Ez az! Könyvtárba mentünk! Be ne árulj neki!
- Rendben. - válaszolta Howie foghegyről, de sütött az arcáról a nemtetszés.
- Köszi, angyal vagy! - mosolygott rá Melissa, aztán Jay felé fordult. - Azért utazhatok elől?
- Hát persze... de csak, ha tényleg nem nyúlsz a kormányhoz!
- Ezt megbeszéltük! - nevetett a lány. Az anyósülés mögé csúszott, és egy lendületes mozdulattal előre mászott.
- Ez igen! - pillantott rá elismerően Jay. Szeméből csodálat tükröződött. - Éles a nyelve az apróságnak és még fürge is. Mit fogok ma még megtudni rólad?
- Tudod, péntekenként balettozni járok, attól vagyok hajlékony...
- Hajlékony is? Remek! Szívesen megnézném, mennyire. - vigyorgott a srác ellenállhatatlanul.
Sikerült Melissát zavarba hoznia. Valahogy megijedt a srác szeméből sütő leplezetlen és piszkos gondolatoktól, mégis egyben égett a vágytól, hogy megtudja, milyen is valójában Jay. Olyan érzés volt ez, mint a maciknak a méz. Tudták, hogy veszélyes a méhekkel teli kaptár, mégis nagy volt a csábítás, és minél inkább tiltott volt a nyalánkság, annál jobban vágytak rá. Kezdte megérteni szegény macikat...
Mivel a lány nem válaszolt, Jay a gázra taposott, és a kék csodajárgány kilőtt.
A távozásuk pillanatában ért a zöld pulcsis és buggyos farmeres Sona Howard mellé.
- Ez meg mi volt? - kérdezte a lány csodálkozva.
- Lányrablás. - felelte Howard sötét tekintettel. - Az a huligán elrabolta Melissát!
- Tudod, én mit láttam, Howard? Azt, hogy Mel önként és dalolva ment vele. Lehet, hogy a fiú túl rámenős, de kis barátnőnknek ez nagyon is tetszik. - mondta ki a véleményét egyenesen Sona.
- Azt hiszed, én nem látom? Már tegnap tudtam, hogy ez a fickó megszédíti Melt, és nem lesz jó vége a barátkozásuknak.
Howard olyan keserves képet vágott, hogy a lány megsajnálta. A viszonzatlan szerelem cudar dolog, - ő már csak tudta - de még rosszabb, hogy a fiú nem is tesz annak érdekében, hogy ez megváltozzon.
- És miért nézed tétlenül? Itt lenne az ideje, hogy bevalld Melissának, hogy szereted. Talán, ha megtudná, mit érzel iránta, járna veled...
- A talán nekem nem elég! - fakadt ki a fiú keserű pofát vágva. - Rettegek, hogy ha kimondom, véget vet a barátságunknak, és inkább csendben szenvedek mellette, minthogy örökre elveszítsem!
- Jó, rendben! - Sona hangja dühről árulkodott. - Akkor nézd csak tétlenül, hogy ez a gyökér elcsavarja a fejét. Meg is érdemled, hogy Mel beleszeressen, ha ilyen pipogya vagy!
Sona indulatosan a vállára csapta a kezében szorongatott színes hátizsákot, és megindult a buszmegálló felé.
A kék autó úgy suhant az autópályán, mint a repülő az égen.
Melissa haját csapkodta szél, és duzzogva ült a fiú mellett. A sebesség hatására a fülében süvített a szél, fázott is egy kicsit a vékony, fehér melegítőfelsőben, mert csak egy halványkék egyszerű pólót viselt alatta. Balról az óceán terült el mellettük, jobbról pedig fás övezetek és családi házak.
- Hová vigyelek, makacs törpike? - kérdezte a fiú, és oldalra pillantott Melissára.
Jay lazán és magabiztosan tartotta a kormányt. Melissa megcsodálta, hosszú, szálkás karját. Bal alkarján majdnem könyökig rózsás, nonfiguratív tetkó díszelgett, a másik csuklóján meg legalább öt centi vastag bőr karkötőt viselt, és két kagylógyöngyökhöz hasonló karkötőt, az egyik fekete volt, a másik fehér. Fura volt neki, hogy egy srác ilyen ékszereket visel, de hát ez is hozzátartozott Jay sajátos egyéniségéhez.
- A Golden Gate lábához. - sóhajtott a lány ösztönösen. A környéket figyelve ez az egyetlen úti cél jutott eszébe. Már közel jártak a hídhoz, és ismert ott egy dombos partszakaszt, ahol sokat időzött kiskorában, és megnyugtató volt számára ott ücsörögni. Valami oknál fogva görcsösen odavágyott és azt akarta, hogy Jay ott legyen vele, átérezze a természet csodáit vele együtt. A fiú csak bólintott, nem látszott az arcán, hogy meglepte volna a lány választása.
Kis idő múlva már nagyon közel jártak ahhoz a helyhez, ahová a lány akart menni. Megmutatta a srácnak, hol forduljon le. Jay leállította a kocsit az út szélén egy bozótosnál, majd kiszálltak.
A fiú a hátsó ülés alól előhúzott egy barna kockás plédet.
Melissa akaratlanul elmosolyodott.
- Látom, mindenre fel vagy készülve.
- Volt egy olyan érzésem, hogy nem bárba, vagy kávézóba fogsz vágyni, ezért reggel belöktem a kocsiba a pokrócot.
- Milyen figyelmes... - a lány nem tudott mást mondani, elindult felfelé a dombra a fák és bozótok között.
Jay a vállára terítette a plédet és a lány után eredt.
Öt perc alatt felértek a domb tetejére. A kopár földön csak itt-ott nőtt fűcsomó, és vadvirág a lábuk alatt. Míg a fiú leterítette a plédet, Melissa a kilátásban gyönyörködött. Áhítattal nézett körbe és szívta be a friss levegőt. Csak állt ott, a szél fuvallata a hajába kapott, miközben az előtte elterülő kék öbölben gyönyörködött, felette a narancsvörös, acél építészeti csodával. Imádta a Golden Gate hidat, mintha a része lenne.
- Leülsz? Vagy félsz a közelembe jönni? - térítette vissza Melissát a jelenbe a fiú hangja.
A lány megfordult. Jay már a pléden heverészett. Elfoglalta a fél pokrócot, kinyújtott lábbal, hátradöntött felsőtesttel könyökölt. Melissa egy pillanatra megremegett, igazából tényleg félt a közelébe merészkedni, de nem a fiútól tartott, hanem attól, amit a közelében érzett.
Mégis erőt vett magán, legyőzte a gyengeségét, és a pléd végébe kuporodott, törökülésben, a lehető legtávolabb a fiútól.
- Így megfelel? - kérdezte a lány, mellőzve a félénkségét.
- Nem igazán, de kezdetnek megteszi. - kacagott a fiú sejtelmesen. És pont ez a titokzatos kétértelműség vonzotta annyira a lányt. Mintha mágnes lenne, ő meg egy darab vas, amit csak húz és húz magához, és hiába nem akarja, akkor is muszáj hozzá közelednie. Mert a mágnes és a vas tökéletes pár, összetartoznak, és nem tudnak meglenni egymás nélkül...
A lány szótlanságba burkolózott, itt akart lenni Jay-el, mégsem tudta, mit mondjon neki.
- Gyakran jársz ide, igaz?
- Miből gondolod? - válaszolt kérdéssel a kérdésre a lány. Kisimított az arcából egy kósza tincset.
- Rád van írva, hogy szereted ezt a helyet, és pontosan tudtad, hová tartasz, amikor kiszálltunk a kocsiból.
- Igen... két-három kilométerre lakom innen, gyakran járok ide. Imádom a Golden Gate-et.
A lány oldalra nézett, és vetett egy szeretetteljes pillantást a hídra.
- Jó neked, hogy vannak állandó helyek az életedben. Én úgy nőttem fel, hogy apám ide-oda hurcolt magával a világ minden tájára. Sosem volt igazi otthonom. - válaszolta a fiú, és szomorkás mosollyal ő is a hidat figyelte, amin hosszú sorban kígyóztak a színes autók.
- Mit dolgozik apukád?
- Orvos, most épp a Vöröskeresztnél. Mindig oda mentünk, ahol épp nagyobb szükség volt doktorokra. Jártam Afrikában, Egyiptomban, Svájcban, Franciaországban, Angliában, de még Chilében is. Néha, ha háborús övezetbe küldték, engem és a féltestvérem a nővérére hagyott. Kedvelem a nőt, de nem egy gyerekszerető ember, így nem igazán tudott mit kezdeni velem.
Melissa magában feldolgozta a hallottakat. Maga előtt látta a szőke, csontos kisfiút, akit ide-oda dobáltak az évek során, és sosem tudta meg, milyen a családi szeretet. Furcsállta, hogy Jay nem emlegeti az anyját, de nem akart egyből tolakodó kérdéseket feltenni.
- Van egy féltestvéred? - kérdezte inkább a lány.
- Van, de nem igazán tartjuk a kapcsolatot, apám felváltva hurcolt minket magával, gondolom egyszerre két gyerek sok lett volna neki. Most is együtt utaztak Etiópiába, a tesóm ugyanis apám nyomdokaiba lépett, orvos lett, mint apa... én vagyok a fekete bárány, akit Carol néném nem tud megnevelni.
Melissa a fiú arcát fürkészte. Próbált lazán beszélni, de a szeméből sütött a történet mögötti fájdalom, magányosság, és kóborlás okozta sebek.
- Nekem nem volt ilyen kalandos gyerekkorom. - szólalt meg a lány, hogy elterelje a szót. Nem akarta, hogy Jay szomorú legyen. - Sőt, unalmas életem van. Mióta az eszemet tudom, itt élek anyukámmal. A híd mellett nőttem, fel, szinte hozzám nőtt. Nem sok barátom van, igazából csak Howardot nevezhetem annak, mert vele nőttem fel. Tudod, ő a szomszédom.
- Rémlik a srác a Hookból. - válaszolta a fiú közömbösen. - Azért kicsit irigyellek a nyugodt életed miatt.
- Én meg téged, a kalandos utazások miatt. - mosolygott a lány.
Jay viszonozta a mosolyt. Nem tudta, mi van a lányban, ami ennyire lenyűgöző. Nem volt egy kimondott szépség, de tiszta, szép, szív alakú arca, ragyogó világoskék szeme, apró szája és kecses álla belevésődött az agyába, és ha becsukta a szemét, akkor is maga elé tudta képzelni a csinos kis arcot. Sosem akart még ennyire megismerni egy lányt sem.
A beszélgetés zátonyra futott, csak nézték egymást szótlanul.
Jay egy hirtelen mozdulattal elkapta a lány térdét és maga felé húzta.
A lány ijedten felkiáltott, s addig ficánkolt, míg a srác el nem engedte.
- Mit csinálsz? - kérdezte felháborodva Melissa.
- Csak azt akartam, hogy ne ülj olyan görcsösen, mint aki karót nyelt. Helyezd magad kényelembe, és lazíts! - kérte a fiú. Szemében ezúttal nem volt kétértelműség.
A lány akaratlanul is szót fogadott. Most jóval közelebb került Jay-hez. Kinyújtotta a lábát, és ő is hátradőlt kicsit, a könyökére támaszkodva. Melissa karja így nagyon közel volt a fiúéhoz, és szinte érezte a Jay-ből áradó forróságot. Nagy sóhajjal préselte ki a levegőt a mellkasából.
- Sosem tudom, mire számítsak tőled! - nézett megrovóan Mel a srác szemébe.
Jay vidáman felnevetett. Nyoma sem volt az arcán az előbbi szomorúságnak. Megint pajkos lett és laza. Mint egy kaméleon. - gondolta Mel.
- Ezen nem lepődök meg. Húsz éve kiismerhetetlen vagyok! - dicsekedett a fiú.
- Ettől vagy érdekes. - csúszott ki a lány száján a mondat, és rögtön az arcába szökött a vér, amiért hangosan kimondta. Ostoba libának érezte magát.
- Te is az vagy. - csillant fel a fiú szeme, és óvatosan a lány csuklójára csúszott a keze.
Melissa először hűvösnek érezte a fiú hosszú ujjainak érintését, aztán valamit elindított az egész karjában, aztán fokozatosan az egész testében forró borzongás szaladt végig. Tudta, hogy nem helyes, ha hagyja, hogy a fiú összefonja az ujjaikat, de képtelen volt megmozdulni, vagy megtiltani neki, hogy hozzá érjen. Jay hosszú ujjai szinte beborították a kézfejét. A tenyerük összesimult, és Melissa úgy érezte, átárad a testébe a fiúból a melegség és az energia.
Különös érzés volt ez, amitől nem tudott szabadulni. A fülében dobolt a vére, s nem tudott megmozdulni. Zavartan a fiú karkötőit bámulta.
Jay, mintha a gondolataiba látott volna, másik kezével odanyúlt és vastag karkötő előtti fehér és fekete gyöngyös ékszerek közül a fehéret lassan átcsúsztatta a lány kezére.
Melissa értetlenül nézett a szemébe.
- Neked adom. A mai nap emlékére.
A lány meghatottan pislogott, annyira örült neki, hogy lesz egy emléke a fiútól, és erről a varázsaltos napról. Igen, varázsaltos, mert úgy érezte, megszűnt a külvilág, az idő és minden egyéb, csak az számított, hogy itt ül ezzel a csodálatos fickóval, aki megbűvölte, a szívébe férkőzött és a kezét szorongatja. Az kívánta, sose érjen véget ez a nyugodt pillanat.
- Köszönöm. - nem mondhatott mást. Ha visszautasítja, csak veszekedést szítana, és nem akarta elrontani a hangulatot. Ráadásul, a szíve azt súgta, mindenhez ragaszkodjon, amit a fiú kínál neki. Úgy érezte, szüksége van rá, mint az éhezőknek a kenyérre.
- Megpecsételhetjük a barátságunkat egy csókkal is? - kérdezte a fiú, és szemében felcsillant a már jól ismert pajkosság.
- Hülye! Ne rontsd el a pillanatot! - Melissa szabad kezével a srác hasára csapott, hogy kifejezze felháborodását.
- Te rontod el a makacsságoddal. - csóválta a fejét Jay.
A lány el akarta rángatni a fiú szorításából a kezét, de az nem engedte. Mintha bilincs kötötte volna hozzá, és ettől kezdett megijedni.
- Nem akarom, hogy az agyamat fűzd! A barátság még oké, de ne várd, hogy egynapos ismeretség után egy vadidegen karjába boruljak!
- Már nem vagyunk idegenek! Ezt te is érzed, Melissa, tudom! - a fiúból olyan szenvedélyesen buktak ki a szavak, hogy Melissa hátrahőkölt tőle. Lehetetlen, hogy a fiú is érezze ezt a végzetes kötődést, ami ott lebegett közöttük.
- Lehet, de egyelőre ne várj többet tőlem.
- Rendben. - a fiú lemondó sóhajjal beletörődött a helyzetbe. Elengedte Melissa kezét. Lefeküdt és most a fejét támasztotta a könyökével. A másik karja a lány mellett lógott. - Akkor beszélgessünk.
Melissa a rózsás és kricc-kraccos tetkót nézte a karján.
- Tetszik a tetoválásod. - szólalt meg a lány, csakhogy megtörje a csendet.
- Több is van. Itt is... - Jay a mellkasára csapott, aztán a szeme megint megvillant. - Meg a seggemen is. Szívesen megmutatom mindet, ha érdekel.
A lány megint elpirult. El sem hitte, hogy a fiú huszonnégy óra alatt többször hozta zavarba, mint eddig az összes ismerőse együttvéve. Bosszúsan a fiú felé csapott, hogy megbüntesse az ízléstelen vicc miatt, de az megint résen volt. Elkapta az ütésre lendített kezet, és magához húzta a lányt. A karjába zárta a kapálózót.
Melissa gerincén végigszaladt az izgalom. A fiú sokkal erősebb volt nála, hiába tiltakozott.
- Nyugi már! Nem akarok semmit, csak maradj így!
A lány érthetetlen okokból bízott a fiúban. Elengedte magát. Csak feküdt és tűrte, hogy Jay karjai körül öleljek. Feje a fiú vállgödrébe szorult és ez egyszerre volt jó és felkavaró érzés. Egész testük összesimult, és Melissa ahelyett, hogy megint zavarba jött volna, inkább izgalomba jött. Mégis nagyszerű volt az élettől duzzadó férfitesthez simulni. Lassan kiengedte a tüdejébe szorult levegőt és hagyta, hogy a pulzusa lenyugodjon. Sóhajtozva lélegezte be a fiú fűszeres és férfias illatát.
Nemsokára már mindketten ellazultak és a nyelvük is megeredt. Egymást átkarolva feküdtek elnyúlva a pléden, és beszélgetni kezdtek. Jay kalandos külföldi útjairól mesélt, Melissa pedig a Howarddal közösen elkövetett csínytevésekről számolt be. Csak meséltek és meséltek, és közben észre sem vették, hogy rájuk sötétedik. A levegő is lehűlt, de Melissa ezt sem érezte, mert Jay karjai melegen tartották. Fantasztikus érzés volt mindkettőjüknek, hogy megoszthatták egymással a múltjukat, terveiket, álmaikat, vágyaikat.
Melissa úgy belefeledkezett a fiú szórakoztató társaságába, hogy megfeledkezett az idő múlásáról.
Mikor a kivilágított, csodás hidra nézett, akkor fogta fel, hogy rájuk esteledett. Kétségbe esett. Felrángatta a fiút, és követelte, hogy máris vigye haza. A könyvtáros alibije szépen ledőlt, mert az már javában zárva volt. A fiú nem tiltakozott, bár sütött az arcáról, hogy neki is rosszul esik a hirtelen elválás. Mikor Jay leparkolt a lány otthona előtt, gyorsan elbúcsúztak. A fiú nyomott egy apró puszit Mel arcára és közölte, hogy jól érezte magát vele, nem bánná, ha máskor is együtt lógnának.
Melissának nem volt kifogása ellene. Persze, hogy nem volt.
Boldogan mosolyogva indult be a házba. Élete legszebb napját töltötte egy lehengerlő rossz fiúval, aki a szíve mélyén nem is olyan rossz és kemény...
*-*
VálaszTörlésnagyon jó rész lett :)
VálaszTörlésBeleszerettem Jay-be *_*
VálaszTörlés