Jönnek a gondok...

Melissa hangtalanul lopakodott végig a járdán, óvatosan dugta a kulcsot a zárba, hogy ne csapjon zajt. Nem akarta felébreszteni az anyját, de minden reménye elszállt, amikor belépett a nappaliba, mert halkan szólt a tévé, és az édesanyja ott kuporgott a méregzöld plüsshuzatú kanapén egy fekete-fehér kockás plédbe burkolózva.

  - Ó, szia, anya! - köszönt meglepetten a lány. 

  - Melissa Thompson! Te ne sziázzál nekem, amikor halálra aggódtam magam! - pattan fel az asszony és nem bánta, hogy a takaró a földre csúszik. A szeme elsötétült a dühtől. Világoskék, térdig érő, pamut pizsama volt rajta, szobamamusszal. Barna, hosszú haja a vállára omlott, sötétbarna szeme szinte világított a tévé villódzó fényében. - Legalább tízszer hívtalak, és frászt kaptam, mert nem vetted fel a telefont! Hol a csudában kódorogtál? 

Melissa elszámolt magában tízig, hogy higgadtan tudjon válaszolni. 

  - Sajnálom, anya... 

  - Ne sajnálkozz nekem! Magyarázd meg, merre jártál, és kivel! Howie azt mondta, a könyvtárba vagy, de kétlem, hogy ilyen sokáig...

Melissa nagyot nyelt. Ha bevallja, hogy egy olyan fiúval töltötte a napot, akit alig egy napja ismer, csak még jobban elmérgesíti a helyzetet. Nem volt hangulata veszekedni, így maradt a füllentés. 

  - Igen, valóban a könyvtárban voltam Sonával, anyagot gyűjtöttünk politikára, George Bush-ról. Nagyon elszaladt az idő, megéheztünk, beültünk egy gyors-kajáldába, ott összefutottunk Beverly-vel, Will-lel, és még pár haverral, és eldumáltuk az időt...  

Melissa nagyon remélte, hogy hihetően adta elő a fedősztorit. 

Samantha egy darabig szigorúan nézett a lányára, de aztán sóhajtva visszaült a kanapéra és a lábaira húzta a takarót. 

  - Tudod, hogy örülök neki, ha kimozdulsz itthonról és a barátaiddal vagy, de legközelebb szólj haza, hogy ne aggódjak, jó? 

  - Rendben... és köszönöm a megértésed. A táskám alján pihen a mobilom lenémítva, bocs, hogy nem szóltam. 

Vajon anya akkor is ilyen megértő lenne, ha tudná, hogy valójában egy vadidegen sráccal ölelkeztem és beszélgettem a Golden Gate lábánál egészen ideáig? Nem, biztos, nem! - gondolta Mel fanyalogva. 

  - Most még elnézem, de még egy ilyen, és szobafogságot kapsz! - fenyegetőzött Samantha. 

Melissa ismerte már ezt a mondatot. Gyerekkorában számtalanszor kapott ilyen büntetést, amikor Howarddal nem értek haza a kitűzött időpontokban. Akkor még nem is bánta különösebben a dolgot, hisz szeretett a szobájában kuksolni és olvasni, de most, hogy középiskolába járt, csavaroghat a barátaival, kész csapás lett volna a szobafogság. Ha be lenne zárva, nem lóghatna Howie-val, Sonával, Willékkel és Jay-el... Meghasadna a szíve, az utolsó miatt biztosan... 

Melissa összeszedte magát, még egyszer bocsánatot kért, majd adott neki egy jó éjt puszit, és a fürdésre, koránkelésre hivatkozva bement a szobájába. 

Elalvás előtt Mel még sokat gondolt Jay-re, túlságosan is sokat, egyébre sem tudott gondolni és ez nagyon idegesítette. 

Másnap reggel Melissa sárga egyszerű szabású, de mellén piros bokrétás felsőben és farmerben ült Sona mellett, biokémia órán. Amint csend lett a teremben, és megjött a tanár, Sona érdeklődve fordult barátnője felé, és pusmogva faggatni kezdte: 

  - Milyen volt a nagy randi a Casanovával? 

  - Nem randi volt. - szögezte le Melissa határozottan. 

  - Akkor csak hazavitt? Ne mondd, hogy nem történt semmi, mert azt úgysem hiszem el! - erősködött sejtelmesen vigyorogva Sona, aki fehér, garbó nyakú pólót viselt, fekete hosszú szoknyával. Úgy nézett ki, mint valami vénkisasszony. 

  - Na jó, a Golden Gate-hez mentünk, sokat beszélgettünk, aztán sötétedéskor hazavitt. - ecsetelte Mel röviden a történteket. 

  - Mi? Nem akart megcsókolni? Nem volt rámenős, és nem kezdett ki veled? 

  - Hát nem. - válaszolta Melissa foghegyről, bár maga előtt látta a fiú vicces beszólásait, és azt is, amikor a karjába húzta a gyöngysort. Akaratlanul is megérintette a csuklóján a gyöngyös karkötőt. 

Sona pillantását nem kerülte el a mozdulat. 

  - Hát ez fura. Én azt hittem, minden csajt meg akar fektetni! Ja, és szép a karkötőd. Új? 

  - Tegnap... vettem. - hazudta a lány, mert úgy döntött, az ő titka marad, hogy Jay-től kapta, és az övé is volt, csak neki adta. Ha elmondaná Sonának, az továbbadná Howardnak, Olivernek vagy épp Willnek, és akkor már Beverly is megtudná, és végül mind elefántot csinálnának a bolhából. Jobb lesz, ha nem beszél a karkötő származásáról, ahogy Jay-ről se nagyon, mert akkor elkezdenek kombinálni. Hadd gondoljanak csak amit akarnak. Ne pletykáljanak, hisz nincs is miről!
  - Nem akarsz róla beszélni, igaz? - kérdezte Sona sértődött képpel, mert megelégelte barátnője hallgatását.
  - Nem, mert nincs miről. - állította határozottan Melissa. - Ha történt volna valami érdemleges, úgysem tudnám magamban tartani! Már a kocsiban leszögeztem, hogy csak barátkozni akarok, és ezt tudomásul vette. Kellemesen elbeszélgettünk, és pont.
De aznap Melissa nem először magyarázkodott, mert gazdaságtan óra előtti szünetben, a terem előtt álldogált Howarddal, és őt is ez a téma érdekelte.
  - Na, mesélj, Mel, megerőszakolt a holdjáró srác? - Howie pillantása gunyoros volt, és ellenséges. Mel nem volt ehhez hozzászokva. De mielőtt kinyitotta volna a száját, a srác tovább beszélt: - Miket is beszélek?! Biztos, nem kellett erőszakoskodnia, mert benne voltál a dologban...
Melissa nagyon mérges lett. A fiú mellé lépett, és indulatosan rálépett a lábára.
  - Miket beszélsz, te dili?
Howard csak nevetett rajta, a lány merényletét meg sem érezte, vastag talpú és nagy orrú zöld tornacipő volt a lábán. A lány olyan volt, mint egy toporzékoló kisiskolás, ezért még jobban szórakozott rajta.
  - Azért vagy mérges, mert ráhibáztam?
  - Dehogy! - tiltakozott a lány, és kifújta az arcából az előre hullott tincseket. - Nem történt semmi köztem, és Jay Amstrong között. Csak kocsikáztunk, és beszélgettünk!
  - Én meg higgyem el, hogy egy ilyen nagymenő, öntelt szépfiú nem akarta elcsavarni a fejed? - maradt hajthatatlan Howie, és elutasítóan összefonta a karját a mellkasán. A kék-fehér apró kockás ing ilyenkor úgy feszült rajta, mintha egy számmal kisebb lett volna.
  - Pedig így volt. - erősködött Melissa. Nem értette, miért nem hisz neki Howard, hisz sosem hazudtak egymásnak. - Miért olyan nehéz elhinni az igazat?
Howard úgy nézett a világoskék, tajtékzó szempárba, mintha onnan akarná kiolvasni az igazat. Ismerte már a lányt, minden rezdüléséről tudta, mikor morcos, unott, csintalan vagy éppen konok, de amióta ezt a Jay gyereket megismerte, már más volt. Nem lehetett olyan könnyen olvasni benne, és követni a gondolatait.
  - Nem tudom, nem voltam ott. - válaszolta hidegen Howard. Valójában a féltékenység mardosta, legszívesebben letépte volna az űrpilóta fejét, ha megtudja, hogy szemtelenkedett a lánnyal. De ha a fiú durva dolgokra kényszerítette volna Melissát, akkor nem tudná ilyen higgadtan letagadni. Ez a gondolat sem nyugtatta meg, mert mi van, ha a lány mindenre igent mondott neki? Howie olyan kínban volt, hogy legszívesebben a falba verte volna a fejét.
  - Tudod, hogy neked mindent elmondok! - próbált békülni a lány. - Csak azért, mert olyan fiúval kocsikáztam, aki nem szimpi neked, még nem kéne haragudnod rám! Vannak más barátaim is. Már nem vagyunk tízévesek!
Sajnos. - gondolta Howard. Ha tehetné, visszamenne az időbe, amikor a lány számára ő volt az egyetlen szeretett személy az anyukáján kívül. Azok voltak a szép idők....
  - Tudod, mit? - kérdezte élesen a fiú. - Azzal cseszed el az életed, akivel akarod, nem érdekel! De ne gyere sírni hozzám, ha a babaarcú, szőke hercegedről kiderül, hogy nem csak tolvaj, hanem pszichopata is!
   - Most komolyan ezen vitázunk? - forgatta a szemét dühösen Melissa. - Mikor hiszitek már el, hogy csak haverkodom Jay-el? Nem vagyok hülye, tudom, milyen! Kérlek, bízz az ítélőképességemben, és hagyd rám a barátaim megválogatását!
  - Benned bízom, de benne nem! - közölte Howie szárazon.
Melissa reménytelenül sóhajtott. Kezdett elege lenni abból, hogy mindkét barátja gonosztevőnek látja Jay-t, de nem tehetett semmit, mert ha nagyon a védelmébe vette volna, akkor megint csak félreértenék. Ezt hívták kutyaszorítónak. Nagyon szerette a régi barátait, főleg Howardot és Sonát, de Jay-t is megkedvelte pillanatok alatt, és nem tetszett neki ez a nagy ellentét a régi és új ismerősök között.

  - Jól van, csak aggódom érted! - adta meg magát Howie, hisz hosszú távon nem tudott haragudni a lányra. - Barátok vagyunk, nem akarlak elveszíteni! - tette hozzá a fiú fájdalmas arccal.
Melissa meghatódott. Szerette a fiút, a nem létező bátyját látta benne, és utált vele haragban lenni. Megkönnyebbülten vetette magát a karjába, és a mellkasára hajtotta a fejét.
Howard nagyot sóhajtva ölelte magához a törékeny testet, miközben a szíve ezerrel zakatolt. Nem tudta, meddig tudja még titkolni, menyire szereti, és nem úgy, mint egy barátot.
Melissa úgy érezte, hegyek gördültek le a szívéről, úgy megkönnyebbült, hogy sikerült kibékülnie Howarddal. Így már vidám hangulatban mentek be órára, nyoma sem volt a veszekedés okozta sebeknek.
Mel Sonával, Brendával, Howie-val és Oliverrel ment ebédelni. Elég hamar kiengedték őket óráról, így még nem volt nagy tömeg, amikor sorba álltak kajáért. Melissa csak egy kis káposztasalátát kért fasírtgolyóval, és egy kis üveg ásványvízzel. Ezzel szemben Sona mindenféle töltelékű palacsintát rendelt, Howie sült krumplit hamburgerrel, Oliver bablevest, Brenda pedig almás pitét. Csapatostól elfoglaltak egy asztalt a helyiség közepe táján, az ablak előtt. Melissa az ablaknak háttal ült, vele szemben a menza második bejárati ajtaja, és a cola-automaták álltak, két távolabbi asztal mögött. Az asztaloknál még nem ült senki.
Mel a piros miniruhás Brenda és Sona között ült. Sona éppen a Walking Dead tegnapi részét ecsetelte részletesen, hisz Melissa lemaradt róla a nem randi miatt. Sona csak mondta, és mondta, dőlt belőle a szó, de Melissa nem igazán fogta fel, miről van szó. A két fiú néha belekérdezgetett a történetbe, és ő is igyekezett a megfelelő időpontokban ú-t, á-t vagy ne-t nyögni. De amikor hangos fiúröhögését hallott az automatáknál, teljesen elvesztette a fonalat, ugyanis Jay, Ethan és két másik végzős srác viháncolt, miután kivették az üdítőt a gépből, leültek. Csakhogy Jay szándékosan a lánnyal szemközti asztalt választotta. Volt köztük vagy négy-öt méter távolság, a lány mégis megborzongott, mert a fiú kihívó, és provokáló pillantást küldött felé.
A fiú asztaltársai hangosak voltak és virgoncok, de Jay nem vett részt a társalgásban, csak szalmakrumplit dugdosva a szájába szemezett a lánnyal. Melissa le sem tudta venni a szemét a fehér pólós és szaggatott farmeros fiúról, de nem is az öltözékén akadt ki, hisz a szokásos ékszerek mind rajta voltak, az tűnt fel neki, hogy az orrában kis karika csillog, és biztos volt benne, hogy tegnap az még nem volt ott. Mel sosem szerette a piercingeket, de be kellett ismernie, hogy Jay-nek ez is jól állt. Mikor a srác felfedezte a lány csodálkozó pillantását, szemtelenül rákacsintott. A lány levegő után kapkodva kapta el róla a tekintetét. Próbált Sona és Brenda beszélgetésére figyelni, de túlságosan süvített a vére a fülében ahhoz, hogy bármit is meghalljon belőle. Idegesen a villájára szúrt egy kis salátát, de mivel Jay-t figyelte, elvétette a mozdulatot, és megszúrta a szája szélét.
Szitkozódva kapott a szájához, és mikor felnézett, látta, hogy Jay a távolból jól szórakozok rajta.
Még ki is nevette. Melissa dühös pillantást küldött neki, de a fiú csak vigyorgott, és kólás üvegét felé nyújtotta, mintha koccintani akarna. Melissa már paprikapiros volt a dühtől, de azért mégis mosoly csillant meg az arcán. Nagyon is tetszett neki, hogy Jay nem feledkezett meg róla, és még ha szemtelenül vigyorogva is, de közeledik felé.
  - Melissa, te itt vagy? - szólította meg a lányt Brenda. - Azt kérdeztem, megjött-e anyukád butikjába az új kollekció?
  - Ööö... nem tudom. Tegnap későn értem haza, így nem beszéltem vele. - válaszolta Mel, és rosszul esett neki, hogy elterelték a figyelmét a szemközti istencsapásáról.
  - Holnapra megkérded? Mert ha megjöttek az új rucik, megyek shoppingolni!
  - Persze. - ígérte Melissa, és alig várta, hogy megint előre tudjon nézni a fiúra.
Jay csalódott képpel jelezte neki, hogy nem rá figyelt, de aztán a lánynak melege lett, mert elvigyorodott, és csókot dobott neki.
Mel zavartan pislogott, az üvege után nyúlt, hogy igyon egy kicsit. Úgy érezte kiszáradt a szája, meg aztán csinálni is akart valamit, mert egyre kellemetlenebbül érezte magát a bőrében. Biztosra vette, hogy a barátainak is feltűnt már a fura viselkedése.
Tévedett, mert egyedül Howard vette észre, mennyire kivirult a lány tekintete, mióta az asztronauta leült vele szemben.
És így telt el a félórás szünet, hogy Melissa szakadatlanul szemezett Jay-el, titkos mosolyokat küldött neki, amikor a srác bohóckodott, vagy kacsingatott. Mikor asztaltársai szedelőzködni kezdtek, a fiú búcsút intett neki, aztán Mel is követte Sonáékat, de úgy, mint egy zombi. Úgy érezte, megszédült a fiú mosolyaitól és a föld felett lebeg. Nem is tudta, hogy jutott el egészségtan órára a második emeletre. Utána még végigszenvedett egy francia órát, végül a suli sportrészlegére ment, mert szerdánként röplabdázni járt nyolcadik órában. Már nagyon bánta, hogy év elején felvette ezt az órát, mert Scott volt az egyetlen ismert arc számára a csapatban. Még ha a fiúk és lányok nem egy csapatban játszottak, Melissát akkor is idegesítette, hogy a srác árgus szemmel követi.
A tornaóra fáradalmai után Mel alig várta, hogy végre hazamenjen.
Amikor a sportcsarnokok folyosójáról elkanyarodott a kijárat felé, a bejárati ajtóban megpillantotta a fekete bőrdzsekit és farmert viselő Scottot. A fiú egyértelműen őt várta, mellén összefont karral.
Melissa legszívesebben visszaosont volna a csarnokba, de már késő volt, a fiú észrevette.
Mikor kilépett az udvarra a kétszárnyú üvegajtón, a fiú mellé szegődött, sőt átölelte a lány nyakát, mintha ezer éves puszipajtások lennének.
  - Scott, eressz el! - kérte felháborodva a lány.
  - Ne kényeskedj már! - kérte Scott vigyorogva, és kényszerítette a lányt, hogy a karjában maradjon, úgy mentek tovább, végig az udvaron. - Csak beszélni akarok veled!
  - És ahhoz feltétlen ölelgetned kell? - kérdezte ingerülten a lány. Megpróbált kibújni Scott izmos karja alól, de sikertelenül.
A fiú erősen tartotta, miközben a kapu felé vezette.
  - Muszáj megakadályozzam, hogy elszökj tőlem! - villant a lányra Scott haragos fekete szeme. - Csak azt akarom, hogy adj nekem egy esélyt, és randizz velem valamelyik nap!
Melissa vadul rángatta magát a fiú erős karjában, de hasztalan. Csak azt érte el, hogy megálljanak a vaskapun belül, de a fiú nem engedte el. A derekát szorongatta, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
  - Mikor fogod már fel, hogy pont az erőszakos nyomulásod miatt kapsz tőlem állandóan kosarat? Nem szeretem, ha valaki így rám mászik!
Melissa dühösen, és gőgösen nézett a fiú arcába. Ha nem fogta volna le a kezét, bizony, arcul csapta volna. Csak az ellenszenvét vívta ki ez az erőszakos bunkó.
  - Mivel jobb nálam Amstrong barátod? Mondd meg nekem, mivel!? - kérte Scott, és az apró termetű lány felé tornyosodott, mint valami fenyegető Godzilla.
  - Jay... - a lány szinte áhítattal ejtette ki a fiú nevét, és ez nem kerülte el fogva tartója figyelmét sem. - Kedves, nem szenvtelen, és nem erőszakolja rám magát!
  - Ó, igen? És jobban is csókol?
Mel fel sem fogta mi történik vele, Scott kemény és durva szája már az övére tapadt. A fiú a hajába túrt a jobb kezével, és belemarkolt, hogy így akadályozza meg, hogy elfordítsa a fejét. A lány kétségbeesetten dobolt a domborodó mellkason, de hiába, a konditeremben sokat lógó srác, sokkal erősebb volt nála. A lány semmi kellemeset nem érzett a csókban, Scott nyelve a szájába tülekedett, és vadul csúszkált ide-oda, de ettől a lánynak csak hányingere lett. Könny futott a szemébe, de tehetetlen volt a testi fölényével szemben. Végül tehetetlenül tűrte, hátha hamarabb véget ér ez a rémálom. Scott Jenningson durva csókjában semmi vonzót nem talált, csak undort, és haragot érzett közben. Mikor a fiú elengedte, zihálva kapkodott levegő után, egy lépést hátrált, hogy távolabb kerüljön tőle. Gyűlölködő pillantással méregette. Épp rá akarta zúdítani az összes haragját, amikor a szeme sarkában ismerős autóra figyelt fel. Jay Aston Martinja megint ott parkolt a tilosban, ahol tegnap, és a fiú is ott ácsorgott mellette, a kocsi orrának támaszkodva. Haragos tekintettel figyelte őket. Melissa el akart süllyedni a szégyentől, mert Jay szeméből sütött a megvetés. Biztos azt gondolta, hogy a lány akarta a csókot Scott-tal, és ettől Mel még ingerültebb lett. Félreérti a helyzetet...
Jay vetett még egy csalódott pillantást a lányra, aztán durcás képpel bevágódott a kocsijába, s úgy indult el, mint aki autóversenyről startolt.
Melissa ijedten, és reményt veszve nézett utána, aztán a félreértés okozójára emelte izzó szemét, és még mielőtt meggondolta volna magát, lekevert egy pofont Scottnak.
A lány tenyere hatalmasat csattant a fiú napbarnított, tökéletes arcán.
  - Scott Jenningson, ha még egyszer ilyen módon támadsz rám, esküszöm feljelentelek szexuális zaklatásért! Ne gyere többet a közelembe! Csak azt éred el, hogy jobban meggyűlöljelek!
  - Ugyan már, Melissa, nem kell ekkora ügyet csinálni egy ártatlan csókból! - szólalt meg a fiú mély, bársonyos hangján.
  - Ártatlan? - tajtékzott a lány. - Kicsit sem volt az, ha én nem akartam! Ne gyere a közelembe, soha többet! Anyám barátja ügyvéd, esküszöm, nem úszod meg szárazon, ha újra zaklatsz!
A lány nem akarta Scott magyarázkodását hallgatni, sarkon fordult és szapora lépésekkel elindult hazafelé, kikerülve egy felborult kukát.
Egész úton hergelte magát és dühöngött. Scott baromsága miatt most Jay azt hiszi, fűvel-fával smárol, és ez jobban fájt neki, mint a zaklatója durva csókja. Nem akarta, hogy Jay csalódjon benne. A pillantás amit legutoljára vetett rá, jobban fájt neki, mint eddig bármi más az életében...